Színház – Csongor és Tünde

Ha maga a szerző, Vörösmarty Mihály színjátéknak nevezte drámai költeményét/drámai mesejátékát akkor nekünk sem lehet semmi okunk a tiltakozásra. Évtizedek óta sikerrel játsszák a színházak országszerte a darabot, azonban most egy újabb adaptációt kapunk: a fővárosi Nemzeti Színház új fénytörésbe próbálja helyezni a művet.

Az újszerű előadást 2012. október 6-án mutatták be a Nemzeti Gobbi Hilda színpadján a Vaskakas Bábszínház főrendezőjének, Tengely Gábornak a rendezésében. Az ötlet minden bizonnyal az ő fejéből pattanhatott ki, ugyanis a színészek számára is nagy kihívás a darab, hiszen úgynevezett kezes bábokkal játszanak.

Az előadás sajátosságát éppen ez a szokatlan báb-színész kapcsolat adja: a színész a karakter lelkét, a báb pedig annak testét hivatott életre kelteni a másfélórás darabban. A szereplők nem színpadon játsszák a Csongor és Tündét, csupán a remek Nagy Mari által megformált Éjnek van állandó helye, mindenki más itt-ott bukkan fel, emiatt a székek forgathatóak. Szükség is van rá, mert a cselekmény hol mögötted, hol a karzaton, hol közvetlenül a szemeid előtt bontakozódik ki.

Az előadás némi köddel és teljes elsötétüléssel veszi kezdetét, az Éj mondja el Nagy Mari ámulatba ejtően szép hangján a saját monológját. Tulajdonképpen ez az előadás fizikai mivolta, s ő az egyetlen szereplő, aki végig a színen marad – igaz, összegörnyedve, idejének nagy részében néma szemtanúként várva, hogy a végén még néhány szót intézhessen Tündéhez.

A közönségnek nehezére esik első perctől fogva elfogadnia a bábok jelenlétét, amelyeket a szereplők alkalom adtán egy zsákból csomagolnak elő. Elvárható lenne, hogy a két címszereplőt, Csongort és Tündét megformáló Földi Ádám és Martinovics Dorina kezében mozogjon legtermészetesebben a báb, mégis ők kevésbé ügyesen bánnak velük, mint például a Mirígy lányát játszó Tompos Kátya, akinek rövid magánszáma mindenkinek az arcára mosolyt csal. Azt már persze csak halkan kérdezem meg, hogy mennyire volt indokolt az a jelenet, de azt mondom, kellett ez ide.

Az előadás sikere a merészség, a közvetlenség és természetesen a szereplők profizmusa. Az állandóan zsémbelődő, intrikáló öregasszonyt, Mirígyet megformáló Molnár Piroska ahogy mondani szokás a legkisebb szerepekben is a legnagyobb. A szereplők közül külön dicséret illeti még Martinovics Dorinát, amiért képes olyan élethűen visszaadni Tündét, hogy nem tudunk kételkedni benne, hogy nem a Csongort oly odaadóan szerető hölgyet látjuk. A színésznő egyébként is elég szép és kislányos ahhoz, hogy eljátssza Tündét, az igazkönny, amit kiprésel magából, pedig csak hab a tortán.

A három ördögfióka (László Attila, Fehér Tibor és Farkas Dénes alakításában) jelenléte teszi még sokrétűbbé az előadást, feladatuk a szerelmesek életének megkeserítése, mégis jelenlétük a humor egyik fő forrása. A Csongor és Tündét csak Vörösmarty 19. századi nyelvezet veszélyezteti. A szöveg helyenként olyan nehéz, hogy azt még egy intelligens, felnőtt ember sem érti meg elsőre. A számomra erőltetett, oda nem illőnek talált énekelgetés ellenére az előadás egyáltalán nem kínlódás. Nem is sok, nem is kevés: elsőrendű darab.

Mészáros Márton

Martinovics Dorina és Nagy Mari a Nemzeti Színház Csongor és Tünde című előadásában (bemutató: 2012. október 6.)

Martinovics Dorina és Nagy Mari a Nemzeti Színház Csongor és Tünde című előadásában (bemutató: 2012. október 6.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: