A Dörner György vezette Újszínház első saját darabja, Kodolányi János Földindulás című színműve volt. A darabot 2012. március 23-án tűzték premierre először, azóta már több mint a huszadik előadást láthatja a közönség. A pontosság kedvéért: igen, feltételesen, láthatja, mert úgy látszik, nem látja. Az előadás nem megy telt házzal. Számomra igazán elszomorító látni, hogy lassan egy évvel a premier után sem telik meg a teátrum nézőtere. Valószínűleg a botránnyá fajult rendezőváltás áll a háttérben, hiszen még a 21. előadáson is a szemem láttára állt fel egy pár az első sorból, mondván ők nem hajlandóak tovább nézni ezt a „fasiszta előadást”. A Földindulás pedig nem fasiszta csak azért, mert magyar. ( Csak hát, a legtöbb igazgatóváltásnak politikai színezete van hazánkban.)
Hogy milyen akkor? Olyan darab, amelyről nehezen képzelhető el, hogy aktuális lehet napjainkban. A történet az Ormánság egyik falvában játszódik, ahol egy család életével ismerkedhetünk meg. A gazdasági világválság és a második világháború idejében játszódó Földindulás tulajdonképpen egy család kálváriája. Csakhogy az ő szenvedésüket a történelem borzalmain keresztül szemlélteti Kodolányi János, a darab szerzője. A népi író élete során többször megfordult az Ormánságban, ami olyan nagy hatással volt rá, hogy írásaihoz valós alapokból merített ihletet. Ezért nem meglepő, hogy a Földindulásban központi szerephez jutó Böbek Samu figurájának egy egész novellát szentelt Böbek Samu búcsúja címmel.
Az évek múlása ellenére az 1939-ben írt dráma aktuális tud lenni a 21. században is. Hiszen válság kényszeríti térde Európát, sokan elfordulnak a vallástól, megint mások újra a vallásban keresik a vigaszt (átrendeződik a keresztény dominancia az iszlám hatására). A szülők egyre nehezebben adják fejüket még egy gyermek felnevelésére, sőt akadnak szép számmal, akik azt vallják, hogy ilyen világba eleve nem érdemes gyermeket nemzetni. A felvásárlásról és az általános terjeszkedésről pedig felesleges szólni, hiszen mindennap láthatjuk, hogyan válik szép lassan minden egyformává, s ez által mindez hogyan veszti el a saját értékeit.
A korabeli kritikák kiemelik a történet vérszegénységét, s el kell ismernünk, hogy a darab cselekményét, az ismét áldott állapotba kerülő asszony esetét, a gyermek elvesztését, az idős szülő lerobbanását és a falu ügyes-bajos dolgait akár néhány mondatba tömörítve is össze tudnánk foglalni. Az pedig csak hab a tortán, hogy a Földindulás nyelvezete mai szemmel nézve elképzelhetetlenül szokatlan. Nos, mielőtt valaki félreértene, nem arra szeretnék kilyukadni, hogy az előadás rossz, inkább arról van szó, hogyha nem lennének olyan színészei, akik a hátukon tudnák cipelni az egész darabot, s a díszletesek nem építettek volna ilyen gyönyörű színpadképet, akkor a mű sokat vesztene értékéből.
Kodolányi műve igazi népszínmű, ami kendőzetlenül mutatja be a kor hús-vér valóságát és a vidéki életét. A történetet áthatja valami paradicsomi, egyszerű tisztaság, azonban láthatjuk, hogy az Amerikából érkező banktulajdonos éppen ezt az idillt próbálja elpusztítani. A nyitójelenet egy temetés, amelyen az összes szereplőt megismerhetjük a koporsó fölé magasodva. Erős és hangulatteremtő a nyitány, de a történet nem indul be ettől. Böbek Samu és hitvese idős házaspár, akiket Koncz Gábor és Bordán Irén kelt életre. Az 1970-es évek legszebb magyar nőjének tartott Bordán ezzel a szereppel tért vissza a világot jelentő deszkákra, hiszen már egy ideje nem játszott színpadon, különösen nem társulati tagként. Alakítása, amely rejt hiányosságokat, azért ér többet az összes többi szereplő játékánál, mert alapvetően filmszínésznő, mintsem színpadi figura – és huszonegy év kihagyás után tért vissza Amerikából.
Jó nézni őt és Koncz Gábort. A férjének minden körülmények között igazat adó asszony hangja betölti a teret, ura pedig a férfitekintélyt gyakorló, már-már zsarnoki nagyapa, aki nem szívleli leánya férjét, s mindenkinek megmondja, mit kellene tennie. A második felvonás egyik legerősebb alakítása Konczé, aki egy szó nélkül majdhogynem lejátssza partnereit a színről, amint a szélütést szenvedett, lebénult öreget hozza. Az a fejtartás, nézés és a nejétől érkező tarkón csapás egy komédia legnagyobb kacajt kiváltó pillanataként is megállná helyét.
Összegzésként annyit mondhatok, hogy a Földindulás valóban katartikus színmű – talán a szociográfiai dráma is helytálló –, ami könnyet csal az ember szemébe, s anélkül megnevetteti a másik szemet, hogy azt észrevennénk. A színház körüli cirkuszt már elmondhatatlanul unom, s habár a művészeti alkotás megítélése minduntalan szubjektív, a Földindulás az én olvasatomban értékes. Nincs benne nacionalizmus, fasizmus, antiszemitizmus. Viszont helyette ott van benne megannyi olyan dolog, amit az évtizedek során elfeledett a magyar ember.
Mészáros Márton
Nyitójelenet Kodolányi János: Földindulás című színművében az Újszínházban
Mészáros Márton blogja 
Vélemény, hozzászólás?