Mészáros Márton blogja

2013. március 15-én, nemzeti ünnepünk napján osztották ki a legrangosabb állami kitüntetést, a Kossuth-díjat. A díjazottaknak Áder János köztársasági elnök az Országház Kupolacsarnokában adta át az elismeréseket. Karinthy Márton színigazgató-rendező, író, a Karinthy Színház alapítója a hivatalos indoklás szerint sajátos szellemiségű, nagy közönségsikernek örvendő színházi műhely létrehozásáért, három évtizedes vezetői és rendezői tevékenységéért, írói munkásságáért, a Karinthy-hagyomány és -szellemiség ápolásáért, továbbviteléért kapta az elismerést.

Azóta, hogy átvette az elismerést, eddig is számtalan teendője miatt most szinte fél perc pihenésre sincs ideje, mert állandóan kapja a gratuláló telefonhívásokat, üzeneteket. Amikor nekem sikerült elérnem este tájékában, éppen úton volt, de miután megnyugtatott, hogy nem zavarom, és a kettőnk közötti kommunikáció nem okozhat balesetet, mesélt egy kicsit a Kossuth-díjról. A díj egyrészről igazi meglepetésként érte, másrészről azért annyira váratlan nem volt, mert saját szavai szerint tíz éven keresztül volt felterjesztve a XI. kerületi önkormányzat által. Amikor végül most március elején megtudta, hogy végre valahára megkapja az elismerést, nagyon hálás volt, amiért a kerület és Buda szeretetét magánénak tudhatja. Ahogy fogalmazott, egész Buda magáénak érzi a színházat, s ennél nagyobb örömöt el sem tudna képzelni.

„Úgymond nem szakmai bugyrok döntöttek a díj odaítéléséről számomra, hanem a nézők járták ki nekem. A közönség harmincegyedik éve szereti, és eltartja a színházat – mondhatni a lábukkal szavaztak. Nehéz időkben is ott voltak, mindig megvették a jegyet és rendszeresen jártak hozzánk” – nyilatkozta a blognak. Mivel a Parlamentben tartott díjátadásra csak egy kísérőt vihetett, és nem szeretett volna nézeteltérést a családjában, ezért régi kedves kolléganőjét és dramaturgját, Vajda Katit vitte el, aki többször is dolgozott a Karinthy Színházban. Mellékesen azért azt is elárulja, hogy színházi embert szeretett volna vinni. De a családja lélekben vele ünnepelt, az egész Karinthy-família „percre pontosan” figyelemmel követte az eseményeket attól onnantól kezdve, hogy megtudták a Kossuth-díj odaítéléséről szóló döntést. A művész lánya lelkendezve írta az egyik internetes portál cikke alá, hogy mérhetetlenül büszke apukájára.

„Rettentően boldog vagyok, hogy egyetlen rossz felhang nélkül, egyöntetű szeretetet kapok mindenkitől: családomtól, a közönségtől, és a szakmától is” – mesélte Karinthy Márton, de mivel nem híve a saját tiszteletére tartott ünnepségeknek, szerette volna, ha nem rendeznek neki ünnepséget. A Kossuth-díj átvétele utáni fogadásról egyből a színházába ment, s éppen a Lovagias ügy című előadás végére ért be, amikor valahogy kiszúrták és felhívták a színpadra, ahol – mint mondja – igazi „standing ovation”, vagyis álló taps, hatalmas ováció fogadta.

Arra a kérdésemre, hogy valaha is célkitűzés volt-e számára a Kossuth-díj, nevetve azt felelte, hogy ha már választhat, akkor az Oscar- és a Nobel-díj az igazi vágya. „Ez a legrangosabb elismerés Magyarországon, és ha ezt valaki megkapja, az már valamit jelent; elsősorban a visszaigazolását az életének” – mondta komolyra fordítva a szót. Márton édesapja, Karinthy Ferenc (1921-1994) is Kossuth-díjas volt, fia pedig még emlékszik arra az estére, amikor 1955-ben kitüntették édesapját. „Akkor költöztünk ide a Ménesi útra, amikor megkapta a Kossuth-díjat. Emlékszem az estére, a nagy baráti társasága – Devecseri Gábor, Somlyó György és Örkényék – ott volt nálunk és ünnepelték őt”.

Mészáros Márton

Karinthy Márton színigazgató-rendező, író (Fotó: Mészáros Márton)

This entry was posted on 2013. március 18. at 18:45 and is filed under Interjú, Média. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.