Harmincnyolcadik a sorban

2013. április 14-én reggel kilenc órakor nyitott ki a Nemzeti Színház két jegypénztára, az egyik a színház épületében, a másik pedig az Andrássy úton. Mától a májusi és júniusi darabokra lehetett jegyet váltani, az Alföldi-éra utolsó előadásai ezek, mivel a július 1-től kinevezett új igazgató, Vidnyánszky Attila már most bejelentette, hogy a repertoár jelentős részétől megválik, és ha marad is olyan előadás, amely az előző igazgató regnálás alatt került bemutatásra, már nem lesz ugyanaz. Már csak azért sem, mert a társulat jelentős része távozik, öt-hat eredeti szereplő nélkül pedig mit sem érnek ezek a nagyszerű darabok.

Mindenesetre azt hittem, ha a pénztárnyitás előtt jónéhány órával, valamikor hajnal és korareggel között kimegyek a jegypénztár elé, talán az első öt érdeklődő között leszek. Eszerint korán fel is keltem, de amikor fél hatkor beálltam a sorba, a harmincnyolcadik voltam. Már az Andrássy útra érve messziről láttam, hogy gondok lesznek itt, amikor a sötét utca jóval sötétebb volt ott, ahol az emberek várakoztak. Pár órával később kiálltam a sorból és tettem egy kört, találkoztam néhány ismerősömmel is. – Ti mikor jöttetek? – kérdeztem tőlük. – Fél háromra – felelte. Azt hittem, hogy akkor még nagyban az igazak álmát aludtam, de hamarosan kiderült, hogy nem hajnali fél háromról, hanem délutánról van szó. Szombat délutánról. Mintegy harmincan már a szombat éjjelt is a Nemzeti két jegypénztára előtt töltötték, kempingszékeken, hálózsákban, polifoam matracon ülve, hogy másnap elsők legyenek.

 Érdeklődők a Nemzeti Színház májusi és júniusi jegyeiért állnak sorba a színház jegypénztára előtt a budapesti Andrássy úton 2013. április 14-én (Fotó: Mészáros Márton)

Érdeklődők a Nemzeti Színház májusi és júniusi jegyeiért állnak sorba a színház jegypénztára előtt a budapesti Andrássy úton 2013. április 14-én (Fotó: Mészáros Márton)

Ők, akik már előző napon letáboroztak a jegyiroda előtt, minden előadásra a legjobb jegyeket kapták. A pénztár kilenc óra két perckor nyitott. Én kereken öt óra várakozás után, délelőtt fél tizenegykor jutottam be. Gondoljon bele mindenki, ilyen hosszú várakozás után még a pénztárnyitás után is el kellett telnie 78 percnek ahhoz, hogy beléphessek az épületbe. Alig egy órával az árusítás megkezdése után ment végig a tömegen a biztonsági őr a hírrel, hogy az összes jegy elkelt a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című előadásra. A hír azért nem volt meglepő, mert a darabnak csak egy előadását hirdették meg és várható volt, hogy azt néhány óra alatt szétkapkodják. Szerencsére nem végződött kudarccal az akcióm, és megtérült a befektetett idő: minden előadásra sikerült jegyet vennem, amire szerettem volna. Angyalok Amerikában, Hazafit nekünk, Mephisto, A sirály kipipálva! Utóbbi azért nagy öröm, mert március elején négy órát álltam sorban azért, hogy A sirályra és Mohácsiék-féle A velencei kalmárra tudjak jegyet szerezni, de akkor néhány perccel előttem elvitték az utolsó jegyeket Csehov klasszikusára, így akkor kárpótlásul az Egyszer élünk… című előadásra vettem jegyet. Nem bántam meg, életem legjobb színházi élményében volt részem.

A mostani Nemzetit ért roham olyan nagy volt, hogy az Andrássy út 28-nál kezdődő sor a Thália Színházon túl is állt, és a sor végén állóknak már nem jutott jegy az egy tucat előadásból csak egy-kettőre. Egy idősebb férfi hátrasétált a pénztárnyitást követően és azzal tért vissza, hogy számítása szerint mintegy ötszázvalahány ember áll mögöttünk. Mivel a nagyszínpados darabokra előadásonként csak négy, a kisszínpadokon előadott darabokra pedig csak két jegyet válthatott fejenként az ember, mindenkinek volt ideje, hogy kiszámítsa, hány jegy vásárlására kérje az előtte állót. Én tizenegy jegyet vettem, kilencet magamnak – de az egyik hölgy előttem például 68 ezer forintot hagyott a jegyirodában.

Ezúttal az eseményeket megörökítette több tévéstáb is – köztük az RTL Klub híradója – és Salamon András filmrendező, aki dokumentumfilmet készít a Nemzeti Színházról, amelyben a maratoni sorban állások, a színházi próbák és a teátrum művészeivel készült beszélgetések is benne lesznek. Jó kis csapat gyűlt össze az öt órás várakozás alatt, a körülöttem lévő öt-hat ember később megvárta egymást. Jó volt beszélgetni olyan emberekkel, akik szintén a színház szerelmesei, és jó volt hallgatni is őket. Aztán valamikor reggel nyolc óra fele egy meglehetősen ittas ember leült az Andrássy út járdájára. Néhány perc bámészkodás után feltápászkodott és döbbent arckifejezéssel megindult a tömeg felé. Már túlsétált azon a ponton, ahol mi álltunk, amikor elkerekedett szemekkel visszafordult, és megszólalt: – Juliska! Juliska, ez te vagy! Barátunk megismerte régi puszipajtását, Juliskát, akivel hosszú évek óta ismerik egymást. A lány a döbbenettől szólni sem tudott, s mihelyt felállt, székébe pottyant a srác. Aztán később az atomrészeg srác ráeszmélt, hogy a lány azért nem ment el a tegnapi buliba, hogy ma este fel tudjon kelni időben és eljöhessen sorban állni. Aztán idővel kijózanodott (de ameddig nem, addig mindenkihez odament beszélgetni ez a barátságos alak, kedvenc irodalmi élményeiről, könyvekről faggatta az embereket), és végül annyira kedvet kapott a színházhoz, hogy maga is vett jegyet. Pedig eredetileg ő csak haza akart jutni egy vad buli után.

Mészáros Márton

Jegyek a Nemzeti Színház utolsó olyan előadásaira, amelyeket Alföldi Róbert rendezett/igazgatósága alatt mutattak be

Jegyek a Nemzeti Színház utolsó olyan előadásaira, amelyeket Alföldi Róbert rendezett/igazgatósága alatt mutattak be

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: