2013. április 20-án rendezték meg a magyar fővárosban az utolsó Critical Mass kerékpáros felvonulást. Kilenc év után a szervezők úgy érzik, sikerrel jártak, rengetegen választják a biciklizést a tömegközlekedés és a személygépkocsi helyett, ezért úgy gondolják, a továbbiakban már nincs szükség a megmozdulásra.
Az utolsó Critical Mass menet délután 15 óra 55 perckor indult az újpesti Carl Lutz rakpartról, onnan lezárt utakon, 16 kilométer megtétele után jutottak el a résztvevők a hetedik kerületi Városligetbe, ahol mindenkit bevártak, majd bringaemeléssel koronázták a napot. A Critical Mass felvonulásokat 2004 óta évente kétszer rendezték meg Budapesten, először április 23-án a Föld napján, majd szeptember 22-én, az európai autómentes napon azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a kerékpározást az országban. Az eddigi akciók mindig sikerrel jártak, minden alkalommal százezrek vettek részt az eseményen.
Sajnálatos, hogy az én életemben az első Critical Mass az utolsónak bizonyul. Utólag már bánom, hogy korábban megfosztottam magam ettől ez emlékezetes élménytől, amit a kerékpáros felvonulás okozott. Talán amikor kisebb voltam, azzal indokoltam a távolmaradásomat, hogy túl veszélyes egy ilyen százezres tömegben biciklizni, de ma láthattam, hogy kisgyermekek és családok is együtt tekertek, igazi családbarát körülmények között. Mindenesetre a mostani Critical Mass nagyon jó volt, köszönet érte, és csak annyit tudok mondani a nap végén, hogy kár, amiért ez volt az utolsó. Úgy gondolom, hogy Budapestnek igenis szüksége van az ilyen és ehhez hasonló biciklis rendezvényekre.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?