Találkozás egy legendával: Gena Rowlands

Azóta, hogy kilenc éves koromban először pillantottam meg a filmvásznon, oda vagyok Gena Rowlandsért. A legendás amerikai színésznő fiatalkorában gyönyörű volt, nem véletlen, hogy már a középiskolában felfigyeltek szépségére. Aztán  beleszeretett John Cassavetes, a híres görög-amerikai színész is, aki idővel jobban szeretett a kamera mögött lenni, mint előtte. A többszörös Oscar-jelölt Cassavetes, akit az amerikai független film atyjának neveznek, 1954-ben vette feleségül a huszonnégy éves színésznőt. Gena végül tíz olyan filmben szerepelt, amit férje rendezett.

Kettő ezek közül kiemelkedően híres, hiszen a Gloria és az Egy hatás alatt álló nő főszerepéért Gena Rowlandset Oscar-díjra jelölték. Férje korai halála után sem hagyott fel a színészettel, azóta mintegy félszáz filmben szerepelt. A cannes-i filmfesztiválon bemutatott A neonbiblia emlékezetes főszereplője (énekel is a filmben), a Szeress, ha tudsz! című filmdrámában Sean Connery feleségét, Angelina Jolie édesanyját játssza, az Életem értelmében a gyilkos Sean Pennt faggatja, a Majd elválikban Sandra Bullock édesanyjaként próbálja helyrerázni lánya életét, a kultfilmnek számító Szerelmünk lapjaiban az idős Alice, az Életeken át című thrillerben pedig már csak azért sem tudjuk elfelejteni, mert meggyilkolják egy szállodai liftben (ekkor szerepelt Jolie-val másodjára közös filmben). A titok kulcsa című horrorban néhány félelmetes percet okoz nekünk, egyik legutóbbi filmjében, a 2006-ban bemutatott Párizs, szeretlek! című szkeccs filmben pedig ő az aranyos néni az étteremben. Persze ez csak néhány filmje az elmúlt tizenöt évből, de ez hétköznapiasságában is rendkívüli színésznő játékával és eleganciájával minden szerepet emlékezetessé tesz.

Gena Rowlands amerikai színésznő Budapesten 2013. április 18-án (Fotó: Mészáros Márton)

Gena Rowlands amerikai színésznő Budapesten 2013. április 18-án (Fotó: Mészáros Márton)

Az összetett szerepekben igazán brillírozó színésznő, az egykori vagány szőke szépség most igent mondott a világszerte nagy sikerrel futó Hat hét, hat tánc (Six Dance Lessons in Six Weeks) című színdarab első filmváltozatában a női főszerepre. Richard Alfieri megható vígjátékában ő fogja alakítani Lily Harrisont, az idős asszonyt, aki táncórákat akar venni az öregek otthonában lévő lakásában. Gena Rowlands tehát nyolcvankét évesen fogja eljátszani ezt az eredeti mű szerint hatvannyolc éves karaktert. A filmet április elején Budapesten kezdték el forgatni, többek között a fóti és mogyoródi stúdiókban, valamint belvárosi helyszínekben. Első alkalommal, hogy ellátogattam Rowlands budapesti szállodájába, nagy szerencsém volt, hiszen éppen ott vettek fel jelenetet, így amikor forgatási szünetben kinyílt a bálterem ajtaja, éppen megpillanthattam a kék estélyiben pompázó Gena alakját, aki éppen elengedte táncpartnere kezét és leült egy székre. Az asszisztense vizet hozott neki, aztán felállt és elkezdték újra felvenni a jelenetet. Az ajtó becsukódott, én pedig eljöttem, mert tudtam, hogy ott és akkor nem lesz esélyem arra, hogy találkozhassak vele.

Bő egy héttel később mentem vissza a szállodába, akkor már tudtam, hogy mikor viszik forgatni hétköznapokon. Némi várakozás után a hotel előcsarnokában megjelent Gena Rowlands a férje jelenlétében. Valóban igaz amit Sharon Stone mondott róla egyszer: „Figyelemre méltó. És van egy gyönyörű, pompás arca és neki van a legszebb haja, amit valaha láttam.” Az idős színésznő egy fekete kabátban és fekete sálban, napszemüvegben és pirosra lakkozott körmökkel beszélgetett férjével. Amikor odaléptem hozzájuk, a férje, Robert Forrest veterán üzletember széles mosollyal üdvözölt: „Hi, Miújság?” Az ember nem nagyon tud mit felelni az ilyen udvarias köszönésféleségre, ezért inkább elmondtam neki, hogy örülök, hogy végre találkozhatok velük, mert a felesége az egyik kedvenc színésznőm. Mosolyogva a felesége felé mutatott, Gena pedig kinyújtotta a kezét.

Ez a nagyszerű színésznő nem akármilyen aláírást adott a füzetembe, névre szólóan írt alá, majd odabiggyesztette, hogy a „legjobbakat” és még dátumot is írt alá. Utána mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hajlandó volt közös képet csinálni velem. A férjét meg sem kellett kérnem, hogy csinálna-e fotót, magától ajánlott a fel. Mivel biztosra akartunk menni, négy közös képet is lőtt az életvidám bácsi, aki a hatvanas évektől ismerte a sztárpárt (Cassevetes cimborája volt), de csak a férj halála után évekkel alakult közte és Rowlands között szerelemmé a kapcsolat. A pár egyébként igazán későn lelt egymásra: amikor „összejöttek” Gena már 66 éves volt. Igazán nagydolog volt, hogy mihelyt beálltam mellé, levette a napszemüvegét Gena. Filmcsillagokra, különösen színésznőkre, kiváltképp idős(ödő) nőkre egyáltalán nem jellemző. Hát Gena Rowlands bebizonyította, hogy a legnagyobbak valóban emberek, nem nagyképűek és felfuvalkodottak. Ő mindenesetre maga volt a kedvesség és a szerénység.

Mészáros Márton

Gena Rowlands amerikai színésznővel Budapesten 2013. április 18-án

Gena Rowlands amerikai színésznővel Budapesten 2013. április 18-án

2 hozzászólás to “Találkozás egy legendával: Gena Rowlands”

  1. Gena Rowlands amerikai színésznő Budapesten forgat – Filmtekercs.hu Says:

    […] Gena Rowlandset Mészáros Márton újságíró, blogger ismerte fel. […]

  2. Gyóker Says:

    Találtam egy kis hibát ebben az amúgy nagyszerű, mérföldkőnek számító írásban.
    “Ez a nagyszerű színésznő nem akármilyen aláírást adott a füzetembe, névre szólóan írt alá, majd odabiggyesztette, hogy a „legjobbakat” és még dátumot is írt alá.”

    Nem azt írta alá, hogy a “legjobbnak”? Szerintem ön is ezt akarta írni, de Gena mindenképp. Még talán elcsípi, hogy kijavíttassa a művésznővel!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: