Joseph Gordon-Levitt az elmúlt néhány évben elég menő színésszé vált ahhoz, hogy harminckét évesen elkészíthesse az első filmjét, amelynek forgatókönyvét is maga írta, és a főszerepet is alakítja. Viszont a Don Jon-ra nem úgy fogunk emlékezni, mint a film, amiért egy színésznek a rendezésre kell adnia a fejét.
Eleve, egy olyan történetből, amely egy pornófüggő férfiről szól, kevés igazán ütős filmet lehet készíteni, különösen nem akkor, ha azt várjuk, hogy ezt a filmet a nézők is szeressék. Joseph Gordon-Levitt mégis egy olyan fiatalemberről ír, aki végtelenül tárgyilagosan, letisztultan szemléli az őt körülvevő életet: csak a lakása és annak tisztán tartása, a családja, a vasárnapi misék, az autója, a teste, és a nők érdeklik. Na meg persze, van egy függősége, a pornó. Mivel mindig tízpontos, vagy legalábbis akörüli pipiket szerez magának, barátai csak Don Jonnak becézik Don Juan után.
Aztán egyszer csak bejön a képbe a “Nagy Ő”, a tízből tizenkét pontos Scarlett Johansson képében. Mindaddig nagy is a szerelem, míg Jon egy ütős szeretkezés után ki nem kecmereg az ágyból, hogy kedvenc pornóiba merülve könnyítsen magán. A krach akkor üt be, amikor a lány, Barbara felébred, és nem találja maga mellett a pasit, és rajta kapja a maszturbáláson. Jonnak sikerül elhitetnie vele, hogy csak egy barátja küldte a videót, és a lány megbocsát neki. Viszont hamar kiderül, hogy őket mégsem egymásnak teremtették, mindketten más társadalmi réteget képviselnek, és a szőke bombázónak kínos, hogy barátja maga mossa fel a padlót a lakásában, és ragaszkodik bizonyos hagyományos formákhoz, sőt még az is szúrja a szemét, hogy a mi szívtiprónknak nincsen felsőfokú végzettsége.
A film ilyen szempontból jó kis társadalomkritika. Az idegbeteg vezetési kultúráról, a bulizásokról és csajozásokról, a pasijukat csicskáztató csinibabákról, a totálisan giccses és unalmas hollywoodi produkciókról, és az egyre nagyobb számban jelentkező különböző függőségekről. A főszereplősrác minden mise után meggyónja vétkeit az egyház emberének, de azt sem tudja, hogy ki gyóntatja, és hiába próbálja csökkenteni a rárótt Miatyánkok számát, ez nincs összefüggésben a bűnei számával, a pap pedig, akárcsak egy gép, automatikusan, futószalagszerűen sorolja a büntetést. Jon családja is hagy maga után némi kivetnivalót, húga az egész film során egyetlen egyszer szólal meg felpillantva a mobiljából, viszont akkor a legütősebb mondat buggyan ki a száján, az anyja csak arra vágyik, hogy a fia megtalálja élete szerelmét, az apa pedig semmibe veszi kölyökként kezelt fiát, és csak akkor kezdi elismerni, amikor bemutatja neki az álomnőt.
Scarlett Johansson alakja valóban vadító, de ribancos tipegése a magassarkúban, a flegma stílusa és a karaktere miatt érzett ellenszenv maximálisan unszimpatikussá teszi. És hogy milyen színésznő? Egy lapon nem lehet emlegetni a film másik női sztárjával, Julianne Moore-ral, aki szerepéből fakadóan, nem igazán tudja kamatoztatni csodás képességeit, de azért erőteljesen érezzük, hogy milyen jó színésznő valójában. Lelkem legmélyében jéghegyek omlottak össze, amikor először megláttam a vásznon smink nélkül, sírás közben, és sajnos – később érthetővé vált okok miatt – mindvégig make-up nélkül, természetesen játszik.
Gordon-Levit minden kétséget kizárólag egy igazán eredeti és őszinte filmet rakott össze, de a magabiztosság ellenére is hiányzik a Don Jonból az a fajta több, ami például megvan az ezzel a filmmel valamennyire szinkronba hozható korai Woody Allen-filmekkel. Azonban hiába minden jó ötlet és poén, valamiért mégis vérszegény számomra az egész, és nehezen áll össze egy komplett, egész filmmé. De legalább szerethető és elgondolkodtatja az embert, ahogyan maga a rendező-főszereplő remélte videoüzenetében, amelyet a 10. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál vendégeinek küldött, akik akárcsak én, nyitófilmként tekintették meg az alkotást.
A földön ülő vendégekkel zsúfolásig megtelt teremből távozva valaki megfogta a barátnője kezét, és így szólt: “Nekem te vagy a vöröske (célzás Julianne Moore-ra), akibe belefeledkezhetek.” És valóban lehet, hogy nem feltétlen a legdögösebb nő a legideálisabb, hanem valaki olyan, akivel nem csak egyoldalúan működik a dolog. Mert a filmben szinte észrevehetetlenül a címszereplő elengedte pornófüggőségét, mert a nála húsz évvel idősebb osztálytársában megtalált mindent, amire vágyott.
Mészáros Márton
Joseph Gordon-Levitt és Scarlett Johansson amerikai színészek a Don Jon című filmjük egyik jelenetében
Mészáros Márton blogja 
2013. szeptember 14. - 13:00 |
Sokat számít ez a filmfesztivál a városnak, ráfér valami kulturális esemény Miskolcra. A filmet nem nézném meg soha, de maga az írás érdekes. Ügyes vagy!
2013. szeptember 14. - 14:30 |
Ėn is a fesztiválon néztem meg tegnap. Mennyien röhögtek rajta, mindenki feküdt a nevetéstől. Talán túl szigorú vagy, jól volt így. Moore meg sosem volt szép, de jó színésznő.