2011 nyara átlagosnak tűnik mindaddig, míg egy berlini parkban magához nem tér Adolf Hitler. A Führer éppen annyi idős, mint amennyi volt, amikor meghalt a bunkerben 1945-ben. Náci egyenruhát visel, egészséges, tudatánál van – szóval egyáltalán semmi jel nem utal arra, hogy százhuszonkét éves. Mert hát születési anyakönyvi kivonata szerint ennyinek kell lennie, azonban valami véletlen folytán Timur Vermes Nézd, ki van itt című könyvében a Führer nem öregedett meg, csupán egy – az olvasó által mindvégig ismeretlenül maradt – jelenség folytán átkerült napjainkba a világháború végéről.
Természetesen, ha valakinek kiesett közel hetven év az életéből, annak nagy jelentőséggel bír a szembesülés a mai világgal. Éppen ezért, amikor Hitler magához tér, képtelen felfogni, hogy a parkban focizó gyerekek nem a Hitlerjugend tagjai, és szintén komoly fejtörést okoz számára a színes sajtó, a modern televíziózás, a LED-képernyő, az újkori számítógépek és az okostelefonok használata. Kezdetben nehezen szembesül azzal is, hogy a kis szatócsboltokat nagybevásárlók váltották fel, s univerzálissá vált kávéház-, illatszer-, és gyorsétteremláncok jelentek meg mindenütt. De ez nem egyoldalú dolog: az embereknek Hitlert nehéz elfogadniuk. És az abszurd ötletet továbbfűzve a német szerző Hitlert a médiába helyezi el, ahol a néhai náci vezér saját műsort kap, és hamarosan bulvársztárrá válik. Kísérteties helyzet alakul ki, az emberek ugyanúgy szeretik a Führet, mint 1933-as megválasztásakor, csüngnek a szavain, és jófej embernek tartják. Azonban egyikük sem gondolná, hogy valóban az a férfi áll előttük, aki halálba küldött 6 millió zsidót. Hogy is lenne ez valóságos? Hiszen az a személy már ’45-ben meghalt. Ezért marad az egyetlen lehetőség: főhősünket mindenki Hitler-imitátornak nézi. A szerző szerette volna, ha a könyvében megjelenő Hitlert elkülöníthetné a történelmi személy Hitlertől, ennek jelét is adta azzal, hogy habár fiktív karakterében jelen vannak a zsarnoki vonások, valamelyest mégis nagyon emberi magához képest. Mármint egy véresszájú diktátorhoz viszonyítva. Visszafogott még akkor is, ha nincs kezében hatalom.
A Nézd, ki van itt szatíra. Timur Vermes, a német újságíró számos regény létrejöttét segítette a háttérből, úgynevezett szellemíróként (ghostwriter), így magától adódott, hogy Hitler szemszögéből, E/1-es számban meséli el a történetet. A szerző a könyv egyéves megírása során elolvasta a nemzetszocializmus alapelveit magába foglaló Mein Kampf-ot, vagyis a náci vezér Harcom című testamentumát, amelynek néhány jellegzetes stílusjegyét, és az alapvető hitleri hangot megpróbálta átültetni saját könyvébe. A Nézd, ki van itt-ben Hitler maga szögezi le többször, hogy a „zsidótéma nem vicces”, azonban a holokauszt mégis megkerülhetetlen jelenség.
Hitler, ahogy a profi színészek is teszik, éjjel-nappal a szerepében marad. Vagyis nem tesz egyebet, minthogy magát adja. Csakhogy senki sem hisz, hogy ő valóban Adolf Hitler Braunauból, aki csődöt mondott a sörpuccs idején, majd 1933-ban kancellár lett, s elfoglalta fél Európát, miközben egy népet szakadékba vezetett. És a mi Hitlerünk, nem lévén más lehetősége a megerősödésre, amellyel megmentheti s újra dicsővé teheti a “Nagynémet Népet”, közéleti szereplőként egy televíziós műsorban kamatoztatja szónoki képességeit. Így már saját műsorában ekézheti a mai modern társadalmat. Bántóan fogalmazza meg sarkalatos véleményeit a demokrácia hátulütőiről is, ebben akad igazság. És ha már Hitlertől kell megtudnunk a tutit, akkor komoly baj van.
A könyv azonban elsősorban szórakoztatásra született, a humor főforrása pedig maga Hitler. Ez más világból érkezett, összeegyeztethetetlen nézeteket való, nagy ambíciókkal rendelkező alak a mai világban rendkívül mókás: megjelenése, avítt szóhasználata, nyelvi fordulatai és minden cselekedete megbotránkoztatja/mosolyra deríti az olvasót. Vermes nagy adag humorral parodizálta ki az illogikus helyzetet, és nem hagyja Hitlernek, hogy elmulasszon egy alkalmat is, amikor megcsillogtathatja műveltségét, vagy elmondhassa véleményét. Hitler nem érti a humort, abszolút nincs hallása rá. Mi viszont jókat tudunk nevetni rajta.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?