Pribke utolsó lélegzetvételéig tagadta a holokausztot

Paolo Giachini, az elhunyt ügyvédje nyilvánosságra hozta a néhai Erich Priebke (1913-2013) egykori SS-százados utolsó üzenetének szánt videofelvételt, amely a tiszt 100. születésnapja alkalmából idén júliusban készült, írja a BBC 2013. október 17-én.

A 335 ember kivégzéséért 1998-ban életfogytiglanra ítélt Priebke a felvételen kijelentette, hogy nem tagadja meg múltját, a holokausztot pedig kitalációnak nevezte, amely véleménye szerint “a háború győzteseinek propagandája volt saját bűneik leplezésére.” Az október 11-én elhunyt Priebke szerint a gázkamrák sem léteztek, ezt többek között azzal is megerősítette, hogy járt a mauthauseni haláltáborban, és egyetlen gázkamrát sem látott. A lágerekben készült fotókat szintúgy hamisnak nevezte, a nürnbergi pert pedig kirakatpernek titulálta.

Erich Pribke ügyvédje a videó közzétételével együtt azt is közölte, hogy védence mindvégig szerette volna, ha felesége mellett az argentínai Bariloche városában temetik el, ahol 1994-ig, az olasz hatóságoknak való kiadatásáig élt. A férfi temetését Rómában szélsőjobboldali és egy neonáci csoport tüntetése megakadályozta, ezután a Rómától 40 km-re lévő Pratica di Mare katonai támaszpontjára vitték a holttestét. Argentína nem engedi be a náci háborús bűnös holttestét országába, Róma főpolgármestere szerint pedig az lenne a megoldás, ha a holttestet elvinnék Olaszországból, és Németországban temetnék el. 

A Brandenburg tartományban született Priebke 1938-1944 között szolgált a római Gestapónál, a Fosse Ardeatine római kőbányában 1944-ben végrehajtott tömeggyilkosságért ítélték életfogytiglanig tartó börtönbüntetésre, amelyet végül idős kora miatt házi őrizetben töltött.

Mészáros Márton

Erich Priebke egykori SS-százados (1913-2013)

Erich Priebke egykori SS-százados (1913-2013)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: