Alice Munro kanadai írónőnek ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat 2013-ban. A Svéd Királyi Akadémia titkára a kortárs novella mesterének nevezte a 82 éves írónőt, aki idén jelentette be visszavonulását. Hiába ismerik és szeretik sokan Munro műveit, mégis sokakban felmerül a kérdés, vajon miért Munrót tüntették ki a legrangosabb irodalmi díjjal, és miért éppen most kapja meg a legnagyobb presztízzsel járó elismerést, amikor öregségére letette a lantot?
A népszerű írónő díjazása természetesen nagy örömet váltott ki Kanada lakosságából, elismert írók, költők és az államelnök is azonnal gratulált neki. Viszont akadt valaki, akinek nem nyerte el tetszését az idei díjazott személye: Bret Easton Ellis amerikai író. Az Amerikai Pszicho szerzője Twitter-mikroblogján fejtette ki sarkalatos véleményét, miszerint ő nem tartja elfogadhatónak Munro díjazását, mondván az túlértékelt. Bret Easton Ellis szerint Munrót íróként mindig is túlértékelték, és a Nobel-díj odaítélése után még inkább így is lesz. A szerző azt is hozzátette, számára a Nobel-díj különben is semmi több, mint egy vicc. Erre reagálva Bev Vincent regényíró szintén az interneten reagált: „Bret Easton Ellis túlértékeltnek nevezte Alice Munrót. Amikor azt kérték tőle, hogy kommentálja, Miss Munro visszakérdezett: Kicsoda?”
Elfogadom, hogy mindenkinek van véleménye. Lehet is, csak ha már valaki a másikat akarja kritizálni, különösen egy olyan köztiszteletnek örvendő művészt, mint amilyen Alice Munro, akkor tegye azt több tisztelettel, vagy némi humorral. Mert különben az egész gorombaságnak fog hatni. Erre rájöhetett Ellis is, ugyanis, miután néhányszáz kommentelő forrázta le nagy hirtelenjében, egyfajta sajátos bocsánatkérésféle hagyta el „tollát”, amikor azt írja, újraolvassa Munro műveit, mert most úgy érzi magát, minta összeverte volna a Mikulást. De akárhonnan is nézzük Ellis szavait, a puszta provokáción és a tényszerűtlen állításon kívül, a kérdés továbbra is fenn áll: kit és miért tüntetnek ki Nobellel? Átfutva a Nobel-díjas szerzők névsorát csupán az elmúlt két évtizedekre reflektálva, számos olyan írót találunk, akinek korábban még a nevét sem ismerte senki, könyveik pedig alig fogytak. Természetesen nem Mario Vargas Llosa, Kertész Imre, vagy Günter Grass személyére gondolunk, hanem például Mo Jenére, a tavalyi évben kitüntetett kínai íróra, akiről senki sem tudja a mai napig, hogy mit írt, és Európa legtöbb országában ki sem voltak adva a művei. Nem véletlenül fakadt ki Herta Müller, a három évvel korábbi Nobel-kitüntetett, mondván Mo Jen díjazásának soha nem szabadott volna megtörténnie. De gondoljunk csak vissza, amikor 2011-ben Tomas Tranströmer svéd költőnek adták a díjat. Nem a művészi érdemeit kívánom elvitatni, de Tranströmer annyira ismeretlen volt világviszonylatban, hogy amikor a Nobel-díj odaítélése után megrohamozták az Amazon internetes könyváruházat, azt a választ kapták a rendelők, hogy nincs raktáron egyetlen Tranströmer-művük sem.
Ha sokan fintorognak is, amiért nem értenek egyet a Nobel-díjasok kilétével, azzal mindenesetre nem vádolhatják a díjat odaítélő akadémiát, hogy egyes népeket felülreprezentálna. Egyedül csak Nádas Péter miatt szomorkodhatunk, de a Kossuth-díjas magyar írónak még hátra van tizenegy éve, hogy annyi idős legyen, mint amikor Munro megkapta a díjat. Már ha addig nem megy fel benne annyira a pumpa amiatt, hogy a fogadóirodák minden évben belőle gazdagszanak meg, és ezért el sem fogadja az átkozott díjat.
Mészáros Márton
Alice Munro Nobel-díjas kanadai írónő
Mészáros Márton blogja 
2013. október 24. - 14:58 |
Jól összeszedett, alapos írás. Az idei nyertes minden esetre nagyon szimpatikus. Sokat látott, jó emberismerő, boldog asszony lehet. Úgy tudom, sok megprobáltatása volt.