Időnként felbukkannak olyan krimik, thrillerek, amelyeknek cselekménye szinte semmiben nem tér el bármelyik Stallone-akciófilm színvonalától, mégis az emberek ráharapnak, mert egy jól bejáratott nagy név a főszereplő, vagy csak azért, hogy ne kelljen körmöt rágva tépelődni a történet rejtélyein. Emlékeznek még Az igazság ára (The Lincoln Lawyer) című 2011-es filmre? Nyilván, filmbarát néző nem felejti el, hogy a valóban csavaros és figyelmet lekötő alkotást egy bizonyos Brad Furman rendezte. Az új filmje, a Vakszerencse (Runner Runner) viszont nem azért lesz emlékezetes, mert olyan jó lett.
Adott két forgatókönyvíró, Brian Koppelman, aki többedmagával az Ocean’s Thirteent jegyzi, és David Levien, aki Koppelmannal közösen írta a Pókerarcok (Rounders) forgatókönyvét, ami egyáltalán nem egy rossz film. Most mégis valami olyan penetránsan hiteltelen, már-már nevetségesen gyermekded történettel álltak elő, amellyel akár egy általános iskolai pályázaton is indulhattak volna. Körülbelül tíz éves koromban volt is egy haverom, aki ilyesféle történeteket írt szabadidejében, de bármelyik diákfilmfesztiválon láthatunk ilyen blőd “thrillert.”
A történet középpontjában Richie áll, akinek az egyetem befejezéséhez egy nagyobb összegre van szüksége, de mivel ésszerűbb ötlete nem támad, online pókerrel próbálja megkeresni a pénzt. Hiába vág az esze, elbukik, a zseton pedig elúszik. Viszont fény derül a turpisságra: az internetes szerencsejáték oldal csalt! A legnagyobb logikátlanság ekkor következik: a srác számára teljesen evidens, hogy azután, hogy minden pénzét elnyerték tőle, vesz egy repülőjegyet New Jerseyből (merthogy a Princeton egyetem hallgatója) egyenesen Puerto Ricóba, hogy személyesen járjon utána a dolgoknak. Azt hiszem, kár lenne szóvá tenni minden marhaságot, amit a másfél óra alatt tálaltak nekünk az alkotók.
Az ember azt gondolná, ha Ben Affleck két Oscarral a zsebében (jó, a forgatáskor még csak egy volt neki) nem vállal el olyan filmszerepet, amely megkérdőjelezi a józan ítélőképességét, mégis felmerül a kérdéshalmaz: vajon ennyire nem ért az egészhez, nem olvasta a forgatókönyvet, megteheti, hogy egy ócska vacakban is játsszon, vagy neki tényleg megtetszett Ivan Block szerepe? Mindenesetre nem az indok a mérvadó, hanem az, hogy szerepelt ebben a filmben. Hogy ne essen csorba a színészi kvalitásain (még ha számomra csak egy fokkal jobb a teljesen vértelen Matt Damonnál), el kell mondani, ha valaki mutatta valami apró jelét annak, hogy végzett színész, az csak Ben Affleck volt. Mégis, sem ő, sem a Richie-t alakító Justin Timberlake nem tudott meggyőzni a szerepükről. Timberlaket külön tisztelem, amiért a zenei munkássága mellett kihasználja adottságait és hírnevét, és azt a színészetben próbálja kamatoztatni, de egy bizonyos filmmenyiség után kicsit nehezen veszi be az ember gyomra, hogy mindig ugyanazt a szerepkört próbálja megformálni rezdüléstelen arccal.
Az igazi nagy szívfájdalom azonban Gemma Arterton. Annak ellenére, hogy valóban egy nagyon, nagyon szép színésznőről beszélünk, vétek volt a főnök “jócsajának” skatulyájába zárni ebben a filmben, ezt a nevetségesen kicsi és jelentéktelen szerepet bárki eltudta volna játszani. Ennek ellenére nincs veszélyben a lehetősége, hogy rövidesen csatlakozhasson az A-kategóriás sztárok közé.
A Vakszerencse az elmúlt évek legnagyobb mellényúlása, rettenetesen rossz kivitelezése egy jobb sorsra érdemes történetnek. Talán a tengerentúlon is elkélne egy Nemzeti Filmalap forgatókönyv továbbfejlesztési osztálya, hogy ne születhessenek ilyen összefüggéstelen, kizárólagosan erőltetett szórakozásra szánt filmek.
Mészáros Márton
Gemma Arterton brit színésznő és Justin Timberlake amerikai színész a Vakszerencse (Runner, Runner) című film egyik jelenetében
Mészáros Márton blogja 
Vélemény, hozzászólás?