Demokrata politikus New York új polgármestere

Bill de Blasio demokrata párti polgármester-jelölt nyerte meg a New York-i polgármester-választást 2013. november 5-én. De Blasio a független Michael Bloomberget váltja, aki 2002-től három cikluson keresztül volt az Egyesült Államok legnépesebb városának első embere.

Az 52 éves  új polgármester, Bill de Blasio a szavazatok jelentős fölényét megszerezve aratott győzelmet a választáson. Blasiót 2014. január 1-jén iktatják be hivatalosan. Megválasztása után a színpadon, majd a Twitter közösségi oldalon publikált hálasoraiban is megköszönte a támogatást. 

De Blasio, aki korábban a brooklyni városi tanács tagja volt, a gazdasági egyenlőtlenség elleni küzdelmet állította kampányának középpontjába, kilátásba helyezte az évi félmillió dollárnál nagyobb jövedelműek megadóztatását, egyúttal megígérte, hogy megválasztása esetén megszünteti a színes bőrű kisebbségeket diszkrimináló rendőrségi politikát, amely lehetővé teszi a gyanús személyek megmotozását. Számos választó bízik benne, hogy merőben más politikát fog véghez vinni, mint elődje.

Az új polgármester a republikánus Joe Lhotát győzte le, aki Rudy Giuliani 1997-2001 között tartó polgármestersége alatt az alpolgármesteri hivatalt töltötte be.

Mészáros Márton

Bill de Blasio, New York új polgármestere beszél támogatóihoz, miután megválasztották 2013. november 6-án

Bill de Blasio, New York új polgármestere beszél támogatóihoz, miután megválasztották 2013. november 6-án

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: