Natalie Cole halott apjával fog énekelni Budapesten

Natalie Cole amerikai énekesnő budapesti koncertje előtt sajtótájékoztatót tartott a Hotel Zenit Budapest szállodában 2013. november 6-án, miután megérkezett a magyar fővárosban. A kilenc Grammy-díjjal elismert énekesnő november 8-án a Művészetek Palotájában (Müpa) mutatja be idén júniusban megjelent, Natalie Cole En Espanol című első spanyol nyelvű albumát.

A most 63 éves énekesnő albumát azért spanyol nyelven énekelte fel, mert már gyermekkorában meghatározó élmény volt számára, amikor világhírű édesapja, Nat King Cole (1919-1965) jazz-muzsikus, énekes elkészítette első spanyol nyelvű albumát, amely óriási nemzetközi sikert aratott. Natalie nyolc éves volt, amikor életében először ment külföldre, apját kísérte el Mexikóba a lemezturnéra, ahol meghatározó élményként élte meg a rajongást, amellyel a latin-amerikai közönség fogadta Nat King Cole-t.

Az énekesnő a budapesti koncerten fiával, Robert Yancy-val lép fel, aki ütőshangszereken kíséri édesanyját. Cole nevetve elmesélte az újságíróknak, hogy fia korábban az asszisztense volt, de mivel nem igazán jól teljesítette feladatát, kirúgta. Az énekesnő egyúttal hozzátette, hogy fiát nem protezsálta be a zenekarba, hanem mint mindenkinek, bizonyítania kellett, hogy bekerülhessen a színvonalas társulatba. Natalie Cole édesapjával is duettezni fog a technika segítségével, az Acércate Mas című dalt fogja elénekelni, néhai édesapja hangja pedig felvételről fog szólni.

Natalie Cole budapesti koncertjére a legolcsóbb jegy 5900 forint volt, a legdrágább pedig 19 ezer 900 forint.

Mészáros Márton

Natalie Cole Grammy-díjas amerikai énekesnő

Natalie Cole Grammy-díjas amerikai énekesnő

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: