Antal Nimród hollywoodi magyar filmrendező a 2003-as Kontroll című filmje óta nem forgatott Magyarországon, ezúttal viszont egy magyar filmeket népszerűsítő alkotást rendez, írja az Origo Filmklub 2013. november 13-án.
A Los Angelesben született és ott élő 39 éves rendező Andy Vajna filmügyi kormánybiztos felkérésére látogat Budapestre, hogy részt vehessen 2013. november 23-án a Magyar Nemzeti Filmalap szervezésében megvalósuló Filmíró Hétvégén, ahol Oliver Stone, Joe Eszterhas és Alan Parker után ő tart egész délutános mesterkurzust.
Magyarországi tartózkodása alatt forgatja le a Vissza a moziba! – Nézzünk magyar filmeket! című kisfilmet. A produkcióban Bodrogi Gyula, Csuja Imre, Derzsi János, Dobó Kata, Eszenyi Enikő, Gálffi László, Gáspár Sándor, Gryllus Dorka, Hámori Gabriella, Koltai Róbert, Kulka János, Pindroch Csaba, Rudolf Péter, Schell Judit és Szabó Győző is szerepelni fog, és a tervek szerint a kisfilm az év végétől lesz látható a hazai mozikban, tévékben, online felületeken.
Antal Nimród legújabb filmje, a Metallica: Through the Never 3,4 millió dolláros bevételt szerzett az Egyesült Államokban. Ez csekélyke eredmény, de azt nézve, hogy nem játékfilm, hanem egy történettel rendelkező koncertfilm, sőt még külföldi rendező munkája, kevésbé elkeserítő.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?