Ferenc pápa az internet kedvence

Ferenc pápa az a személy, akiről 2013-ban a legtöbbet beszélt a világ, írja a Huffington Post amerikai lap a Global Language Monitor nevű szervezet kutatására alapozva 2013. november 12-én. A listát az alapján állították össze, az angolul beszélő világban – amelyben 1,83 milliárd ember él – megjelenő elektronikus médiában mennyi szó esett az adott személyiségekről.

A római katolikus egyház idén megválasztott vezetője valószínűleg azért ilyen népszerű, mert ő az első argentin pápa, fiatalos, szentté avatja II. János Pál pápát, számos reformba kezdett, elődjénél, XVI. Benedek pápánál sokkal közvetlenebb, baráti viszonya van a hívőkkel, szereti a gyerekeket, és jól el is van velük, híresen jó kedélyű, imádja a focit és nyitott a mai világra. Őt a listán (az alábbi sorrendben) Edward Snowden, az amerikai adatgyűjtési botrány kirobbantója, Katalin cambridge-i hercegnő, Ted Cruz amerikai szenátor, Chris Christie New Jersey-i kormányzó, Malala Juszufzai, a tálibok által meglőtt Nobel-békedíjra is jelölt pakisztáni lány, Hszi Csinping kínai államfő, Barack Obama amerikai és Hasszán Ruhani iráni elnök követi.

Mészáros Márton

Ferenc pápa fiatalok körében

Ferenc pápa fiatalok körében

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: