Böjte Csaba az 500. ezredik kettős állampolgár

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes tette le ötszázezredikként a magyar állampolgársági eskütételt az Országházban 2013. december 5-én. A világ legkülönbözőbb pontjáról eddig 540 ezer kérelem érkezett.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes édesanyjával, Böjte Juliannával ünnepélyes keretek között tette le az állampolgári esküt az Országház Kupolatermében. Orbán Viktor miniszterelnök az eskütételen úgy fogalmazott, hogy 2010-ben a magyar Országgyűlés leverte a XX. század lakatját, és kitárta az ajtót a világban élő magyarok előtt. Az Országgyűlés nemzeti összefogás bizottsága külön köszöntötte az Erdélyben árvaházakat működtető, Kolozsvárott született Csaba testvért; beszédjük szerint a szerzetes eddig is a magyar nemzet tagja volt, de most már papírja is van róla.

Hivatalosan Böjte Csaba az ötszázezredik, édesanyja pedig az ötszázezer-egyedik határon túli, aki felvette a magyar állampolgárságot az egyszerűsített honosítás keretében. Semjén Zsolt szimbolikusnak nevezte az alkalmat, hiszen 2004-ben ezen a napon tartották az eredménytelen népszavazást a kettős állampolgárságról. A Fidesz közleménye szerint kilenc évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc akkori baloldali kormányfő a kettős állampolgárság ellen buzdította a magyarokat. A kettős állampolgárságot a Fidesz vezette be 2011-ben.

Mészáros Márton

Orbán Viktor miniszterelnök és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, miután a pap letette a magyar állampolgársági eskütételét az Országházban 2013. december 5-én

Orbán Viktor miniszterelnök és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, miután a pap letette a magyar állampolgársági eskütételét az Országházban 2013. december 5-én

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: