A svéd király átadta az idei évi Nobel-díjakat Stockholmban 2013. december 10-én. Az irodalmi Nobel-díj elismertje, Alice Munro kanadai írónő személyesen nem tudta átvenni a díjat, helyette lánya hozta el a világ legrangosabb elismerését.
XVI. Károly Gusztáv svéd uralkodó tizenegy kitüntetettnek nyújtotta át Alfred Nobel svéd kémikus, feltaláló halálának évfordulóján a tudomány és az irodalom legjelentősebb elismeréseit, a Nobel-díjakat. Egyedüliként a 82 éves Alice Munro, a 2013. évi irodalmi Nobel-díjas nem vett részt az ünnepségen, ő már közvetlen a díj odaítélése után közölte, hogy egészségügyi állapota miatt nem teszi meg a Kanada és Svédország közötti 6 ezer kilométeres távolságot. Az elismerés odaítélésének indoklásában „a kortárs novella mesterének” nevezett sokak által csak a kanadai Csehovként emlegetett írónő elismerését leánya, Jenny Munro vette át.
A Nobel-díjjal 8 millió svéd korona (kb. 269 millió forint) pénzbeli jutalom is jár, valamint igazán nagy presztízs. A stockholmi Koncertpalotában tartott ünnepség során a svéd hatóságok őrizetbe vettek négy meztelen demonstrálót, akik megpróbálták megzavarni az eseményt tiltakozásul amiatt, mert a tavalyi évben a viszonylag ismeretlennek és túlértékeltnek számító Mo Jen kínai írónak ítélték az irodalmi Nobel-díjat.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?