Audrey Hepburn 85 éves lenne

85 évvel ezelőtt, 1929. május 4-én született Audrey Hepburn Oscar-díjas brit színésznő. A 20. század egyik legnagyobb filmikonja olyan filmekkel írta be magát a történelembe, mint a Római vakáció, a My Fair Lady, vagy az Álom luxuskivitelben.

Audrey Hepburn Brüsszelben született 1929. május 4-én, édesanyja bárónő volt, édesapja bankár. Ötévesen bentlakásos iskolába került az angliai Kentbe, itt kezdett el balettozni. A második világháború kitöréskor Hollandiába költözött családjával, a háború alatt az élelmiszerhiány miatt annyira legyengült a szervezete, hogy kénytelen volt abbahagyni a táncot. Állítólag olyan szörnyűségek szemtanúja volt a náci megszállás alatt, hogy visszautasította Anne Frank szerepét.

Audrey Hepburn a Moon River-t énekli az Álom luxuskivitelben című filmben (1961)

1948-ban édesanyjával Londonba költöztek, ahol szűkösen éltek, ezért modellkedni kezdett és musicalekben szerepelt. Az 1950-es évektől forgatott, első amerikai filmszerepe az eredeti helyszíneken forgatott Római vakáció (Roman Holiday) című film volt 1953-ban, amelyben Gregory Peck oldalán Ann hercegnőt alakította. Első filmes főszerepéért megkapta a legjobb női főszerepért járó Oscar-díjat. Ez volt az a film, amely nemzetközi sztárrá tette, és a modern fiatal nő példaképévé emelte. Szerepvállalását a következetesség jellemezte, kevés filmben szerepelt, de gondosan megválogatta szerepeit. Későbbi karrierje során még négy alkalommal jelölték Oscar-díjra: a Sabrina, az Egy apáca története, az Álom luxuskivitelben és a Várj, míg sötét lesz című filmekért. Szintén emlékezet alakítást nyújtott a My Fair Lady című filmben is. A Truman Capote kisregényén alapuló 1961-ben bemutatott Álom luxuskivitelben című filmben általa hordott híres fekete ruha a filmvásznon valaha viselt legdrágább ruha, ugyanis 2006-ban horribilis összegért adták el.

Az 1960-as évek végétől fokozatosan eltávolodott a filmvilágtól, helyette humanitárius munkákat vállalt, az UNICEF-nek kezdett el dolgozni Afrikában és Latin-Amerikában, számtalan rászoruló gyermeknek nyújtott segítséget. Utolsó filmszerepét 1989-ben játszotta Steven Spielberg Örökké című filmjében, ahol Isten alakította. 1993-ban halt meg vastagbélrákban a Genfi-tó melletti otthonában.

A színésznő kétszer volt házas, Mel Ferrer színészhez és Dr. Andrea Dottihoz ment hozzá. Első házassága során háromszor elvetélt, két házasságából végül egy-egy fia született. 1980-ban ismerte meg a holland Robert Wolders-t, akivel haláláig élt együtt. Rövid, 63 évig tartó élete és kevés szerepe ellenére a filmtörténelem szerves részét képezi, nők példaképe a mai napig, aki számtalan helyen visszaköszön napjaink popkultúrájában is.

Mészáros Márton

Audrey Hepburn brit színésznő (1929-1993)

Audrey Hepburn brit színésznő (1929-1993)

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: