A körülmények hagytak maguk után némi kivetnivalót. Természetes, hogyha lejár egy színigazgató mandátuma, akkor kiírnak egy pályázatot, és új igazgató kerül a székébe. De a Nemzeti Színház esetében, az új igazgató személye legalább olyan nagy felháborodást váltott ki, mint az a tény, hogy az illetékesek nem szavaztak esélyt az előzőnek, aki az ország kedvencévé tett egy színházat, de a felháborítónak ítélt bíráló kinyilatkozásokról se feledkezzünk meg. Kritika a Nemzeti Dokumentumfilm című produkcióról.
Salamon András rendezőnek, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárának könnyű dolga volt, amikor elhatározta, hogy filmet készít a Nemzeti Színház igazgatóváltása körüli hónapok felfokozott hangulatáról, és az utolsó előadásról. A rendező koncepció az volt, hogy a filmvászon segítségével mindenkihez eljuttathassák azt a légkört, amiben egy előadás megszületik, és azokat a szívszorító perceket, amelyeket egy nagy horderejű távozás generál. Salamon András egy kordokumentumot szeretett volna létrehozni, ami méltó emléket állíthat a Nemzeti Színház azon öt évének, amelyet Alföldi Róbert vezetett.
A film arra épít, hogy párhuzamosan mutat be két folyamatot: egy pozitív és egy negatív eseményt állít szembe egymással. Előbbi a Nemzeti nagysikerű, utolsó bemutatója, Klauss Mann műve, a Mephisto, a másik pedig a társulat szétválása és a búcsúzás fájdalmas percei. Az átmenettel, és a kettős témával még nem lenne gond, annál nagyobb hiányt jelent számomra, hogy egyikben sem merül el teljesen az alkotó. Mert a Mephisto esetében a szövegösszemondások és a próbákon kívül magára a hosszú és nehéz próbafolyamatra lennék kíváncsi, arra, hogyan viszonyultak a művészek a szöveghez, mit jelent számukra az előadás, milyen változásokat javasoltak, ha javasoltak, vagy arra, hogyan beszélték meg közösen az előadást. Persze önmagában is érdekes látvány nézni az álmos színészek érkezését, de Udvaros Dorottyát is kellően meglepő látni smink nélkül, amint rádöbben, hogy veszi a kamera. Számos interjú is készült a színészekkel, de a film legnagyobb hibája, az események megtörténtétől számított egy évvel későbbi bemutató miatt ezek a nyilatkozatok már nem számítanak újdonságnak. A művészek közül is Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze nyilatkozik a legtöbbet, pedig sem az utolsó előadásban nem játszott, és a színházból sem távozott az igazgatóváltást követően. Szerencsére bölcs gondolatait tűéles felvételeken látjuk, míg néhány kollégája, például Bánfalvi Eszter, és Jordán Tamás, a teátrum korábbi igazgatója meglehetősen rossz körülmények között mondja el véleményét. Érdemes odafigyelni Nádasdy Ádám nyelvészprofesszor és Závada Pál író mondataira is!
A Nemzeti Dokumentumfilm igyekszik a történtek minden szegmensét bemutatni, így elkerülhetetlennek a jegyekért való sorban állások (ahol egy röpke pillanatig magamat is felvéltem fedezni), de ezeket szinte mindenféle művészi eszköz nélkül tárja elénk. Önmagában rendkívül jó látni, hogy valaki filmet forgatott a kedvenc társulatomról (sokaknak volt az), de sokkal több olyan pillanatot vártam, mint amikor Alföldi Róbert gyermeki örömmel konstatálja egy jelenet sikerét, vagy amikor elsírja magát a bemutató után, és amikor kollégáihoz beszél.
Mészáros Márton
Salamon András filmje, a Nemzeti Dokumentumfilm
Mészáros Márton blogja 
Vélemény, hozzászólás?