Pilinszky János számomra költő, méghozzá az egyik legjelentősebb magyar lírikus, de nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a verseken kívül minden mást is írt. Példának okáért 1974-ben kiadták a Végkifejlet című kötetét, amelyben először szerepeltek drámái, köztük az Urbi et orbi – a testi szenvedésről című egyfelvonásos. A HOPPart Társulat ezt a művet vitte most színre.
Vatikán, Szent Péter tér. A téren gyülekező embereket a nézősereg alkotja a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház színpadával szemközt. A lépcsőzetes színpad pedig két hatalmas trónusnak ad helyet. Egyik a haldokló Fehér pápa trónja, míg a másik hatalmas szék a Fekete pápa ülőhelye. Az előbbi, még regnáló egyházfő elesetten, nekünk háttal fekszik a földön – az utolsókat rúgja. Utódja áll szemben vele. Azonban mielőtt eljutnánk kettejük párbeszédjéhez, eltelik egy kis idő. Az egyházi énekek legmeghittebb és kísértetiesebb szólama harsan fel, amelyet nem csak a színészek adnak elő, hanem a darabban közreműködő Kovács Márton és zenekara, akik a nézők között foglalnak helyet. Egyébként a zenészek jelenlétének és annak köszönhetően, hogy az események nem csak a színpadra koncentrálódnak, úgy érezzük, mintha mi is részesei lennénk a történetnek. A tömegből érkező különböző hangok is a fülünk mellett süvítenek el, a nézők önkéntelenül hátrakapják a fejüket, hogy megnézzék, mi történik.
Az Urbi et orbi pápai áldás előtt az egyik pápa haldoklik, a másik pedig éppen a halálát várja, hogy azáltal ő lehessen utódja. „Bocsásson meg, Főtisztelendőséged, de nem látom a vonásait. Ha nem tévedek, ön lesz az utódom” – mondja az agonizáló egyházfő, aki tisztában van kiszolgáltatott helyzetével. A Fekete pápa azt feleli, „bármilyen szomorú is, amit mondasz, így van.” De a Kiss Diána Magdolna által játszott pápát elnézve, nincs kételyünk arról, hogy szavai nem többek egy kimért diplomatikus válasznál. Az ellenpólusát játszó Szilágyi Katalin jeleskedik a szerepben, előbb testi kínjaitól szenvedő halandóként, a darab végén pedig élettől duzzadó, hatalommal bíró vezetőként egyaránt erőteljes. Itt felvetődik a kérdés, hogy miért két női színész játssza a pápákat, amikor Pilinszky a két karakter nemiségére utaló célzásokat nem tett, ellentétben az Apácával, akit „nem nélkülinek” és „töpörödöttnek” ír le. Herczeg Tamás apácája inkább a komikum felé hajlik, akárcsak Keresztény Tamás szertartások lázában égő kardinálisa, aki ruháját felfogva szökken egyik lépcsőfokról a másikra. A két leghangsúlyosabb karakter azonban kérdés nélkül, a Fehér és a Fekete főpap. Az előadás alatt mindvégig azt gondoltam, hogy nehéz egy olyan darabot játszani, amelyben minden ennyire precíz, kimért és komplex. A színészek nem beszélnek, mind énekelnek, de nem áriákat, nem híres dalbetéteket, hanem a szöveget. Minden mozdulatnak, lépésnek meg van a helye és az üzenete, minden pillanat fontos az események szempontjából.
A történet, amely háttérbe szorul a színpadi jelenlét mögött, viszont nehezen értelmezhető: olyan, mint egy pislákoló fény a sötétben. Érezzük, sejtjük, hogy miről szól az előadás, de konkrétan nem fogalmazódik meg, hogy mi a fő kérdés. Helyette szabad utat enged képzeletünknek: a hatalom, az egyszer fenn-egyszer lenn sajátos helyzetén át – stílszerűen fogalmazva – Isten útjainak kifürkészhetetlensége éppúgy központi elem, mint az, hogy világunkban ki a jó és ki a rossz. Emberek-e a szentek is, vagy éppúgy kijár nekik is a földi szenvedésből, és az egyik lényeges kérdés: mennyire értékeli át az életét az ember a halál kapujában várakozva. Az Urbi et orbi egy kimerevített pillanat, amely az emberre hat, s éppen ezért nagyon élvezetes.
Mészáros Márton
Jelenet a HOPPart Társulat Pilinszky János: Urbi et orbi című előadásából
Mészáros Márton blogja 
Vélemény, hozzászólás?