A The Wall Street Journal című amerikai gazdasági-üzleti nemzetközi napilap szerint Nagy-Britannia és Magyarország teljesít legjobban az európai országok közül, írja az újság 2014. június 12-én. Számos külföldi bírálat után most végre pozitív hangnemben írnak rólunk.
„Az Európai Unió olyan gazdasági ortodoxiát tett magáévá, amit a költségvetési fegyelem, az inflációellenes monetáris politika és a gazdasági ügyekbe való korlátozott kormányzati beavatkozás jellemez. Ez ellen a legutóbbi években két ország intézett kihívást: Nagy-Britannia és Magyarország, melyek jelenleg az Európai Unió legjobban teljesítő tagállamai közé tartoznak” – áll a népszerű gazdasági lap cikkében, amelyben azt is kiemelik, hogy egyik ország sem vezette be még az eurót, és pozitívumként említik, hogy sem a magyar, sem a brit kormány nem kíván behódolni az Unió döntéshozóinak véleménye előtt belpolitikai ügyekben. A The Wall Street Journal írása arról is említést tesz, hogy az Orbán Viktor vezette kormány több mint 230 ezer embernek kínált munkát a közmunkaprogram keretében, aminek következtében a hivatalos adatok tanúsága szerint három százalékkal csökkent a munkanélküliség.
Mészáros Márton
2014. június 15. - 10:25 |
Mi az, hogy felújított Budapest???