Isabelle Huppert kapta a müncheni fesztivál díját

Isabelle Huppert francia színésznőt tüntették ki a CineMerit-díjjal a 32. Müncheni Filmfesztiválon a német városban tartott ünnepségen 2014. július 2-án. A legendás európai színésznő személyesen vette át a kitüntetést.

Az elismerést olyan művésznek ítélik oda, akiknek a karrierje Európán és az Egyesült Államokon ível át: idén Isabelle Huppert francia színésznőt és Udo Kier német színészt ismerték el a díjjal. A 61 éves Huppert az 1970-es évek kezdete óta tartó filmszínésznői pályafutása során száznál is több produkcióban szerepelt, egyik leghíresebb szerepét Michael Haneke A zongoratanárnő (La pianiste) című 2001-es filmjében játszotta.

A másik idei díjazott, az idén 70. születésnapját ünneplő Udo Kier Németország egyik legfoglalkoztatottabb karakterszínese volt, amikor 1991-ben debütált Hollywoodban Gus Van Sant Otthonom, Idaho (My Own Private Idaho) című filmjében. Azóta többek között olyan sikerfilmekben szerepelt, mint a Szenzációs recepciós, az Ace Ventura – Állati nyomozó, a Manderlay, a Penge és a Melankólia című alkotások.

Az idén június 27. és július 5. között megrendezett müncheni fesztivál CineMerit-díjának korábbi kitüntetettjei között van a nemzetközi filmes közösség tagjai közül több Oscar-díjas alkotói is: Michael Haneke osztrák filmrendező, Susan Sarandon amerikai színésznő, Michael Caine amerikai színész és Julie Christie brit színésznő. Az idei müncheni fesztiválra várják Szabó István Oscar-díjas filmrendezőt is, aki barátja és pályatársa, Klaus Maria Brandauer oszták színésznek ad át díjat.

Mészáros Márton

Isabelle Huppert francia színésznő kitüntetésével a 32. Müncheni Nemzetközi Filmfesztiválon 2014. július 2-án

Isabelle Huppert francia színésznő kitüntetésével a 32. Müncheni Nemzetközi Filmfesztiválon 2014. július 2-án

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: