Két év kihagyás után idén októberben ismét megrendezik a magyar filmszemlét, mondta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a Variety című amerikai lapnak adott interjújában 2014. július 10-én. Az újság azt írja, a magyar film reneszánszát éli.
2012 után újra megrendezik a Magyar Filmszemlét, nyilatkozta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a Variety filmes folyóiratnak adott interjújában a most zajló csehországi Karlovy Vary-i filmfesztiválon. Havas már korábban a HVG érdeklődésére beszélt arról, hogy tervei szerint ősszel magyar filmes seregszemlét indítanának.
A magyar filmek legrangosabb seregszemléjének tartott Filmszemlét 1965 óta Magyar Filmművészek Szövetsége rendezte meg, 1983-ig Pécsen, azt követően Budapesten. Az utolsó filmszemlére 2011-be került sor, ekkor anyagi okok miatt szűnt meg a rendezvény (az állami támogatást megvonták), egy évvel később azonban tartottak még egy kisköltségvetésű, díjak nélküli Magyar Filmszemlét, de a bemutatott filmek és az érdeklődők száma is elenyésző volt. „Mi, akik felelősséget érzünk a magyar film jövőjéért, aggodalmunkat fejezzük ki a helyzettel kapcsolatban. Bízunk és hiszünk abban, hogy eljön az idő, amikor újra találkozhatunk barátainkkal, nézőinkkel a Magyar Filmszemlén” – írta a Magyar Filmművészek Szövetsége idén kiadott közleményében.
A Magyar Filmszemléket korábban februárban tartották, most azonban logikusabbnak látszik az októberi időpont, mivel ősszel kerülnek bemutatásra olyan filmek, mint Pálfi György Szabadesés című filmje, Mátyássy Áron Víkend című alkotása, Árpa Attila Argo 2 című akció-vígjátéka, Zomborácz Virág Utóélet című produkciója, Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmje, valamint Fazekas Csaba Swing című zenés filmje is. A Variety.com írása szerint a magyar filmipar felszálló ágban van: a most zajló Karlovy Vary-i filmfesztiválon három magyar nagyjátékfilmet is bemutattak: Pálfi György Szabadesés című filmjének premierjét éppen ma tartották, néhány nappal korábban pedig Zomborácz Virág első játékfilmjét, az Utóélet című produkciót és Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című vígjátékát vetítették a csehországi fesztiválon, ahol tavaly magyar film, Szász János A nagy füzet című háborús drámája kapta a fődíjat.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?