103 évesen elhunyt a jazztrombitás

Elhunyt New Orleans város legidősebb zenésze, Lionel Ferbos amerikai jazztrombitás – tudatta a művész családja 2014. július 19-én. Lionel Ferbos két nappal a 103. születésnapja tiszteletére rendezett ünnepségsorozat után távozott az élők sorából.

Lionel Ferbos szerettei körében New Orleans-i otthonában hunyt el július 19-én, szombat reggel. Az 1911. július 17-én született Ferbos szülővárosa, New Orleans zenei arculatának meghatározó alakja volt, évtizedeken át játszott a zene városában és annak környékén is. A népszerű zenész iskolákba, templomokba, tánctermekbe, sőt még börtönökbe és nyilvános parkokba is elvitte trombitáján keresztül a klasszikus jazzt. Tavaly ünnepelt 102. születésnapján a New Orleans-i Jazz fesztiválon lépett fel nagy hallgatóság előtt.

A tizenöt éves kora óta trombitáló, nyolcvan éven keresztül zenélő művész mindig elmesélte, amikor hosszú életéről faggatták, hogy légzőszervi betegségek kínozták fiatalkora óta, gyermekkorától kezdve súlyos asztmarohamai voltak és ötször hajtottak végre rajta operációkat. Orvosai már ötvenéves korában csak néhány évet jósoltak Ferbosnak, aki végül a zenetörténelem legidősebb rendszeresen koncertező zenésze lett, ugyanis 102 éves koráig rendszeresen vállalt fellépéseket.

Mészáros Márton

Lionel Ferbos amerikai jazztrombitás (1911-2014)

Lionel Ferbos amerikai jazztrombitás (1911-2014)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: