A pápa az I. világháború áldozataira emlékezett

Ferenc pápa az egykori Osztrák-Magyar Monarchia hősi halottjainak sírja előtt, a Fogliano Redipuglia-i első világháborús osztrák-magyar katonai temetőben hajtott fejet 2014. szeptember 13-án. Az egyházfő kíséret nélkül érkezett.

A 78 éves egyházfő kíséret nélkül, egyedül kereste fel a Gorizia közelében lévő Fogliano Redipuglia-i temetőt, ahova repülőút során jutott el Rómából. A szentatya imádkozott a katonasírok előtt, majd virágkoszorút helyezett el az innen pár száz méternyire található legnagyobb olasz háborús emlékműnél. A délután folyamán Ferenc pápa a világ összes háborújának áldozataiért és a békéért szentmisét mutatott be a temetőben, amelyet többek között Christoph Schönborn bécsi érsekkel, Josip Bozani zágrábi érsekkel és Bíró László magyar püspökkel koncelebrált. Az egyházfő nem várt ajándékot is kapott a szentmise után, olasz haditengerészet vezérkari főnöke a pápa olasz nagyapja, a világháborús seregben szolgált Giovanni Carlo Bergoglio katonai törzslapjával ajándékozta meg a megilletődött szentatyát. A magyar kormányt Hende Csaba honvédelmi miniszter képviselte.

Az osztrák-magyar katonai temetőben 14 550 katona nyugszik, köztük sokan nem is az olasz fronton estek el. Hadtörténelmi Levéltár adatai szerint 3,5 millió katona vonult be a Trianon előtti Nagy-Magyarország lakosai közül, közülük 530 965 személy halt hősi halált.

Mészáros Márton

Ferenc pápa Fogliano-Redipuglia katonai temetőben 2014. szeptember 13-án

Ferenc pápa Fogliano-Redipuglia katonai temetőben 2014. szeptember 13-án

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: