Moziajánló – A megfelelő ember

Vanessa Lapa izraeli filmes A megfelelő ember (The Decent One) című dokumentumfilmje azt az ambivalens folyamatot mutatja be, ahogyan egy tömeggyilkos is képes „ember” maradni, és élni az átlagemberek mindennapos hétköznapjait. Kritika.

A világtörténelem elmúlt száz évéből a második világháború, illetve azon belül a holokauszt kiapadhatatlan témát biztosít elsősorban az irodalom és a filmművészet képviselőinek, csupán a nemzetiszocialista Harmadik Birodalom felemelkedéséről és bukásáról, Hitler életéről, de még a halálát övező konspirációs elméletekről is számtalan alkotást láttunk, olvastunk. A Belgiumban született Vanessa Lapa izraeli filmes filmje, A megfelelő ember viszont ezúttal Heinrich Himmlernek, a náci Németország második legnagyobb hatalommal bíró vezetőjének az életét állítja középpontba. A másfél órás alkotás sajátosságát pedig a Himmler-akták adják, a kalandos utat megjárt naplók, levelek, fényképek és filmfelvételek. A dokumentumfilm játékfilmes jellegét éppen az ezekben megörökített magánesemények néző elé tárása valósítja meg, ugyanis Himmler egész kisgyermekkorától vezette naplóját. A film kezdőjelenetében korhű felvételek bemutatásával egy időben megtudjuk, hogy az 1900-van született vezető keresztapja egy Wittelsbach-herceg volt, édesapja pedig tanár volt. Aztán látjuk, ahogy szép lassan felcseperedik egy fiatalember: éli korosztálya mindennapos eseményeit, elvégzi a középiskolát, egyetemre megy, szórakozni jár, heves politikai vitákat folytat, mindenről véleményt formál, gyakran nem is olyan elvont, elvakult állásfoglalást, mint amelyet gondolnánk a későbbi párt-, és ideológiahű nácitól.

Különösen érdekes látni a hatalomhoz vezető folyamatot: a németek és a zsidók közötti kiélezett ellentétet, egy zsinagóga felgyújtását, utcai tömegverekedéseket, Adolf Hitler 1933-as megválasztását, majd a napló tartalmában is érzékelhető változást, amelyet szerzője, Himmler politikai ranglétrán való feljebbjutása eredményez. Először a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt magas rangú tisztségviselője, majd az SS birodalmi vezetője, aztán a második világháború alatt a Harmadik Birodalom belügyminisztere lett, a rendőrségi és biztonság erők – elsősorban a rettegett Gestapo – fejeként pedig a koncentrációs táborok hatékony működését is ő felügyelte, és körülbelül 10 millió embert küldött a halálba: zsidók, szovjet hadifoglyok, lengyelek millióit, és romák, homoszexuálisok és kommunisták százezreit. De ez a férfi mégis képes volt szeretni, egy nála hét évvel idősebb asszonyt, aki gyermeket szült neki, és akivel örökbe fogadtak egy fiút is. Ez a férfi szerető apa volt, lánya, a későbbi vegyes megítélésben részesített Gudrun (jelenleg nyolcvanöt esztendős) heves érzelmekkel csodálta és dicsőítette apját, imádkozott a frontról való hazatéréséért és azt kívánta, bárcsak többet lehetne vele a „drága papa.” A kislány még csak tizenkét éves, amikor szüleivel ellátogat a dachaui koncentrációs táborba, de sem az apa, sem a leány visszaemlékezéséből nem esik szó arról a borzalomról, ami ott folyt. A látogatást mindketten „csodálatosnak” élik meg, és a Himmlertől ránk maradt beszámoló szerint a „mindent láttunk” elsősorban a természeti szépségeket és a foglyok által készített műalkotásokat foglalják magukba.

Megrázó erejű képekben, videókban bővelkedik a film, de az igazi döbbenetet mégsem a kivégzők számára a világ legtermészetesebb dolgaként megjelenő árokba lövetés, vagy a csont és bőr koncentrációs foglyok látványa jelenti, hanem az, ahogyan Himmler éli az életét. A történelem egyik legnagyobb hóhérja nem volt tisztában tettei súlyával, nem érezte a felelőséget, nem érzett bűntudatot, megbánást. Amit tett, annak meg kellett történnie szerint, s mindeközben hol gondoskodó, ajándékhegyeket küldő apa és férj, akinek persze van szeretője is, hol a háború borzalmai között is jó ízűen kacagni tudó államférfi, aki éppúgy élte mindennapjait, mind azok, akik nem követtek el semmiféle szörnyűséget. Most döbbenünk csak rá, hogy milyen igaz a mondás, hogy a külső nem fed semmit – az igazi romlottság mélyen, nagyon mélyen gyökerezhet az emberben.

Mészáros Márton

A megfelelő ember

A megfelelő ember

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: