Moziajánló – Harag

Csupán néhány filmjelenet fotó, a főszereplő Brad Pitt neve és a második világháborús történet felületes ismertetője elegendőnek bizonyult számomra arra, hogy meggyőzzön, a Harag (Fury) című filmet érdemes megnézni a mozikban. Lényegében nem tévedtem. Kritika.

Véleményem szerint kifejezetten jó film a Harag, amelyben Brad Pitt egy amerikai katonatisztet alakít, akinek az a feladata, hogy néhány életben maradt társával együtt egy tankban harcoljon az 1945 tavaszán már utolsókat rúgó Németország területén. David Ayer saját forgatókönyvből forgatott filmjében öt férfi verődik össze a lánctalpas gépszörnyeteg belsejében, közülük az egyik Norman még gyermek-férfi, vagyis férfinak túlzás lenne nevezni már csak életkora miatt is. A néhány hónapnyi irodai munkával elütött szolgálati idő után a mély vízbe dobott fiatal sorsán keresztül elevenedik meg előttünk mindaz, amiről a film szólni kíván. Ellentétben megkövesedett szívű harcostársaival, gyermekien romlatlan lelke képtelen benyelni a vér áztatta tankbelső látványát, éppúgy lehetetlen azt várni tőle, hogy hidegvérrel agyonlőjön egy fritzet. A Harag, amely főhőseink tankjának neve az ágyúcsőre festett felirat tanúsága szerint, számos olyan jelenetet kínál a nézőnek, amelyet látva könnyen megértjük miért dobja ki olyan könnyen a taccsot ez a fiú. Talán nem csalóka érzés úgy vélni, hogy kevés film képes a második világháborút ilyen közel hozni az ember, mint ahogyan a Harag teszi.

David Ayer filmjében a történet nem hangsúlyos, a kis csapat A pontból B pontba gördül a páncélossal, közben pedig Norman mindenütt átél egy felismerést, ahogyan farkasszemet néz a háború eddig még soha nem látott borzalmaival. Kimondottan elgondolkodtató egy jelenet, amely szerkezetét tekintve eltér az előzményektől és az utána következő jelenetektől is. Miután a gárda elfoglal (felszabadít) egy újabb német várost, pihenésképpen a Brad Pitt által játszott Don és zöldfülű pártfogoltja a romos kisváros egyik házába merészkedik, miután felfigyeltek arra, hogy egy női szempár leskelődik az ablakból. A feszültséggel teli részben az ijedtségtől reszkető nagynéni szeme láttára húznak ki egy lányt az ágy alól, azonban a történet nem a szokásos felszabadító-polgári lakosság sémát követi; a huszonegy éves német színésznő, a csinos Alicia von Rittberg számára igazi kitörést jelenthet a szerep. Az említett részt a legnagyobb dicséret a precízen szerkesztettségéért érdemli, ugyanis a felfokozott izgalom egy percig sem tűnik el az ebédlő légköréből, ahol katonáink olyan otthonosan foglaltak helyet, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. S ha már a film érdemeit vesszük sorra, a realizmusról illene beszélni, mert eddig nagyon kevés olyan háborús alkotást láttam, amelynél ennyire éreztem, hogy tetőtől-talpig körbejárták az alkotók a témát. Természetesen a történelmi korhűség nem véletlen, a rendező alaposan beleásta magát a témában és számtalan veterán visszaemlékezéseiből szemezgetett, az egyenruhákra pedig szintén nagyon ügyelt.

A látvány magáért beszél: lepusztult háborús táj, amerre szem ellát, végtelenül hiteles táborok, igazinak ható csatajelenetek, leszakadó belek, vérfürdő, korhű szójárás, és ami legelőször megfogott az arcok autentikus volta, amelyek koszosak, elvégre frontkatonákról van szó. Az összhanghoz természetesen a saját színvonalát tartani tudó Brad Pitt mellett a kezdetben gyámolatlan, igazszívű Normant alakító Logan Lerman is hozzájárul, akit legutóbb hasonló szerepkörben, egy útját kereső, szorongó kamaszként láthattunk a sikerkönyvből készült Egy különc srác feljegyzései című filmben. A tanklegénység többi tagja összeszokottnak ható és profin válogatott csapat: a vallásos, kis bajusszal egészen más megjelenésű Shia LeBeouf, a kőtapló, már-már középkoriasan állatias Jon Bernthal és a mexikói Michael Peña, akit hol az egekbe magasztalnak, hol lábtörlőnek használják. A vizuális hatás célravezető volt, a háború nyers ábrázolása és a látványos csatajelenetek könnyedén magával ragadják a nézőt.

A történet eredetiségét felesleges lenne vizsgálni, azonban biztos, hogy minden, amit a mozivásznon megelevenedni láttunk, megtörténhetett a nagy öldöklés során 1939 és 1945 között. Az „Öregróka”, vagyis Don éppúgy kitalált figura, mint társai –a Haragot látva mégis maradéktalanul meggyőztek minket, hogy élhettek, s ha éltek ekképpen cselekedtek és gondolkodtak. Még a film első felével össze nem egyeztethető heroikus, klisébe csúszó pazar finálé ellenére is tisztességes és élvezhető mozifilmes alkotás ez az új Ryan közlegény megmentése.

Mészáros Márton

Jelenet a Harag című filmből

Jelenet a Harag című filmből

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: