Emily Dickinsonnal egy kora téli estén

“Én senki vagyok! Te ki vagy?” /Emily Dickinson/

Mégis mit tegyen az ember, ha szenvedélybeteg? Már régóta nincs hely a könyvespolcaimon, nincs a könyves szekrényeimben sem, néhány könyv halomban áll egy másik sor könyv mögött, mások csak elegánsan besuvasztva a vitrinbe. (Újságokról most ne is beszéljünk, azokkal is termeket lehetne megtölteni.) Sajnos a szenvedélyes könyvgyűjtésnek ára van, így még azokon a napokon sem maradok új könyv nélkül, amelyeken igyekszem tudatosan távol tartani magamat a könyvesboltoktól.

Egy régi jó barátot megörököltem az édesanyámtól, aki most már csak hobbi szinten foglalkozik könyvekkel, ugyanis nemrég felszámolta a drágaságokkal telített kincses ládának számító könyvesbolt barlangját. Ennek ellenére még mindig képes beszereznie a legnehezebben elérhető könyveket is valami csodálatos módon, remek állapotban, én pedig élek a lehetőséggel, olyan könyvek felkutatását kérve, amelyeket egyetlen antikvárium sem tud már beszerezni. Miután néhány hét leforgása alatt sértetlen formában hozzájutottam Habsburg Ottó egykori nagy múltú őséről, V. Károly császárról írt tanulmányához, felbuzdulásomban arra kértem, próbálja megszerezni számomra Emily Dickinson verseskötetét, amely teljesen érthetetlen okok miatt immáron huszonöt éve hiánycikké vált a magyar könyvterjesztésben. Amikor először találkoztam Károlyi Amy, vagy éppen Tóthfalusi István Dickinson-versfordításaival, már akkor sandán pillantottam körbe: mégis, hogyan lehetséges az, hogy a világirodalom ilyen gyöngyszemei magyarul nem érhetőek el? Persze, persze, tudom az elcsépelt gondolatot arról, hogy az emberek ma nem olvasnak verset, a magyar pedig különösen allergiás a költészetre. Ez azonban téves megállapítás.

Most, amikor esténként a kezemben tarthatom az Európa Kiadó 1989-ben megjelent kötetét, az Emily Dickinson versei című kiadványt, jól eső érzéssel tölt el, hogy bármikor levehetem a verseskönyvek alatt roskadozó polcról a 19. században a világtól elzártan élő amerikai költőnő műveit. Alkotásai rendkívüliek és megírásuk után kétszáz évvel is kortalanok, amelyekben minden élethelyzetben örömömet tudom lelni. S van-e ékesebb jele annak, hogy mennyire értékelem az élet apró dolgait is, minthogy mérhetetlenül felvillanyoz az, hogy méretéből adódóan egy akár zsebre is vágható Dickinson-kötettel lettem gazdagabb?

Mészáros Márton

Emily Dickinson versei

Emily Dickinson versei

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: