Az éremnek két oldala van. Az elsőfilmes Ned Benson amerikai filmrendező ebből a tézisből kiindulva vesézte ki egy szerelem végét. Egy hónappal korábban már megismertük a nő szemszögét, most az Egy szerelem története: a férfi (The Disappearance of Eleanor Rigby: Him) című filmpár mutatkozott be. Kritika.
A két film ugyanazt a problémát járja körül, történetesen azt, ahogyan a padlóról újra talpra áll a gyermekét elvesztő Eleanor és Conor. Míg az előző film a film létrejöttét a forgatókönyvvázlattól az utolsó forgatási napig elősegítő Jessica Chastain amerikai színésznő jutalomjátéka volt, addig a férfi szemszögéből készült filmpár azt mutatja meg, hogyan képes a harmincas éveit taposó férj betölteni a tragédia után a tátongó űrt. Lényeges különbség, hogy míg a női filmpár az angol eredetiben címszereplő Eleanor Rigby öngyilkosságával indul, addig a férfi történetének nyomon követése egy vidám csínytevéssel ad alaphangot az elkövetkezendő másfél óra túlnyomóan szomorkás hangulatának.
Soha nem gondoltam volna, hogy úgy fogom érezni, nem a Jessica Chastain főszereplésével készült produkció, hanem a férjét játszó James McAvoy fémjelezte film az értékesebb. Pedig, ezúttal így gondolom, még akkor is, ha történetesen Chastain volt az a színésznő, aki javasolta rendezőbarátjának, hogy két perspektívából kerüljön bemutatásra a párkapcsolati kudarc. Természetesen a két film nincs egyenes arányosságban egymással, a női szempont dominánsabb, mint a most megismert férfilátásmód. Valahol lehet ezt tudatossággal magyarázni, elvégre a filmek Eleanor Rigby eltűnéséről szólnak, ha szöveghűen fordítjuk a címet, mindenki más csak asszisztál a nagy drámához, amely arra készteti a nőt, hogy ne csak férjével, hanem teljes korábbi életével leszámoljon.
Az ambiciózus független filmes próbálkozás szépségét éppen az adja, hogy a férfi és a nő is másként dolgozza fel a történetet. Szép, ahogyan ugyanazokat az emlékeket újra átéljük, persze valahol mindig eltérnek a férfi visszaemlékezései a nőétől, sőt kapunk olyan be-bevillanó jeleneteket is, amelyeket eddig még egyáltalán nem ismertünk. Conor ebben az értelmezésben közel sem az, mint ahogyan Eleanor látja. Ez a megállapítás fordítva is igaz.
James McAvoy kellemes játéka mellett az öregedő, filozofálgató apját alakító Ciarán Hinds tölti be azt a szerepet a mellékszereplők közül, amelyet az előző filmben például Viola Davis jelentett a nő mellett. Az összes többi mellékszereplő – ez esetben Isabelle Huppert is – sem képez komoly tényezőt, de elősegítik a film különös kis atmoszférájának megigézését. Valahol azért érezzük, hogy McAvoy karaktere kevésbé temetkezik gyermeke elvesztésének fájdalmába, döglődő éttermének ügyes-bajos dolgaiban lel menedékre. Sajnos az erős indítás és a színészi kvalitások mind zsákutcába vezetnek, ugyanis Ned Benson rendező kezei közül a film egy bizonyos pontján kifolyik az esszencia, anélkül pedig csak egy szimplán jó marad az Egy szerelem története: a férfi is. Filmtörténelmi jelentőségét csupán a merész vállalkozás adja.
Az első rész végén Eleanor és Conor New York sötét utcáit rótták. Most a férfi lohol a kietlen éjben, asszonya pedig rendületlenül, messziről követi őt. Így a befejezés allegorikussá válik, a szerelmétől szabadulni képtelen férfi soha nem tudja maga mögött hagyni korábbi életét, feleségét, emlékeit. Az esély viszont meg van rá, hogy valamelyik kereszteződésbe egymásba botoljanak.
Mészáros Márton
Az egy szerelem története: a férfi című film plakátja
Mészáros Márton blogja 
Vélemény, hozzászólás?