Mészáros Márton blogja

Gallai Rezső, Magyarország legidősebb férfija 2014. január 29-én ünnepelte 110. születésnapját. Két évszázad embere Szombathelyen nőtt fel, lelencgyermek volt, majd lovászfiú, zsoké, suszterinas, cipész, házmester, később újságíró lett. 96 éves korában vált meg végleg a munkahelyétől, a győri vízügyi igazgatóságtól, az utóbbi éveit egy idősek otthonában tölti.

A 110 éves Gallai Rezső, Magyarország legidősebb férfija Győrben 2014. január 19-én (Fotó: Mészáros Márton)

– Néhány éve úgy fogalmazott, nem tartja elképzelhetőnek, hogy 110 évig fog élni. Mennyire lepte meg, hogy végül mégis elért idáig?

Most is úgy gondolom, szerintem meg vannak számlálva az óráim. Mindig arra kérem a Jóistent, inkább ma, mint holnap haljak meg. Nekem már nincsen semmi tervem az élettel kapcsolatban, csak az elmúlás. Bármikor aláírtam volna, hogy elmenjek az életből.

– Milyen a lelki állapota most?

Nagyon rossz, el lehet képzelni, hogy már semmit sem tudok csinálni. Most például a jobb fülemmel van valami, eddig úgy, ahogy hallottam rá, de most bedugult ez is. Egyébként minden óhajom az, hogy elmenjek önök közül. Ha tőlem függött volna, már nagyon régen meghaltam volna. Körülbelül egy évvel ezelőtt öngyilkosságot is megkíséreltem, a csaphoz vonszoltam magamat és felvágtam az ereimet. A nővérek időben érkeztek. Rezső bácsi mit csinál? – kiabálták. Mivel a zsebkésem nem volt valami éles, megmentették az életemet. Ettől függetlenül úgy gondolom, nem érdemes már nekem élni. Az én napjaim unalmasak, szinte semmi nem történik.

– Elmesélné, hogyan alakul egy napja?

Reggel négy, vagy öt órakor szoktam felkelni. A nővér ilyenkor már vár, átöltöztet a nappali ruhámba. Ha kell, megborotvál, és segít minden másban. Szép csendben vagyok a szobámban, nem zavarok senkit, ilyen korán még a rádiót sem hallgatom. Elüldögélek hét óráig, akkor kimegyünk reggelizni, elbeszélgetek az öreg társaimmal. Viszont szinte mindnyájuknál öregebb vagyok húsz-harminc évvel, az otthon második legidősebb lakója kilencvenkilenc éves. A nap többi része is egyhangúan, ilyen öregesen telik.

– Képes még televíziót nézni, vagy olvasni?

A látásom, a hallásom nagyon-nagyon romlik. Tévét sem nézek, hiába van a szobámban. Sajnos nem látok már, maximum hallgatom, de nem mindig értem, hogy mit mondanak. Olvasni évekkel ezelőtt még nagyítóval tudtam, de csak néhány oldalt. Már csak az újság címlapját nézem meg. Láttam már annyi mindent, mi jöhetne még a történelemben? Amikor én születtem, még Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, Ferenc József uralkodott. Nekem az is nagy változás volt, hogy nincs többé király, hanem államfők vannak.

– Hogyan vészelte át két világháború borzalmait?

Mindkét háborúról vannak emlékeim. Ezzel kevesen vannak így, de én tízéves voltam, amikor lelőtték a főherceget, és kitört az első világháború. A második világháború alatt már felnőtt, érett férfi voltam. 1942-ben soroztak be katonának. A munkahelyem, a Magyar Királyi Főmérnöki Hivatal vezetője behívatott az irodájába és felolvasott egy rendeletet, amit a minisztériumtól kapott. Úgy szólt, hogy csak olyan embert nevezhetnek ki felelős pozícióba, akinek meg van a frontszolgálata. Rögvest kimentem a vadászlaktanyába és jelentkeztem, küldjenek ki a frontra. Postatiszt lettem, katonai küldeményeket, leveleket szállítottam Magyarország és Oroszország közötte. Egy alkalommal felrobbantották az összekötő hidat, így folyón kellett közlekedni. Ott körülnéztem a kikötővárosba, és egy épületbe tértem be, mert az nagyon emlékeztetett egy győri épületre. Magyar katona létemre elvegyültem a népzenét játszó orosz civilek között. Nem is tudom, miért nem lőttek agyon. Annyira borzasztó volt a háború, hogy elhatároztam, nem csinálom többé. Viszont hadbíróság elé állítottak volna, ha csak elszököm, ezért kitaláltam, hogy feláldozom az egyik kezemet, és hadisérültként majd kórházba kerülök. Úgy gondoltam a vonatok két ütközője közé teszem a kezem, az egyiket majd összelapítja. Azt gondoltam, a háborúnál még fél kézzel élni is jobb. Éppen, amikor már megtettem volna, felrobbantották a szerelvényünket. Végül így kerültem kórházba. A lengyel hadikórházból István király napján vittek haza sebesült vonattal.

– Hogyan élte túl ezt a szörnyű megpróbáltatás?

– Hittem és hiszek Istenben. Ez a magyarázat.

– Biológiai csoda, hogy 110 évesen ilyen jó egészségben van, képes tisztán gondolkodni, járókerettel közlekedni és vendégeket fogadni. Minek köszönhető a hosszú élet?

Mindig azt feleltem erre, hogy az Úrnak köszönhetem, hogy százöt évet szinte gond nélkül, rendkívüli állapotban élhettem le. Százhat évesen költöztem be az idősek otthonába, és még kilencvenévesen is vissza-visszajártam a munkahelyemre, a vízügyesekhez. Száz éves elmúltam már, amikor megjelent az Embermesék című könyvem, amelynek köszönhetően én lettem az ország legidősebb aktív írója. Habár a legtöbb történet a könyvben évtizedes, Harcsás Judit ekkor rendezte őket könyv formájába.

A 110 éves Gallai Rezső, Magyarország legidősebb férfija Győrben 2014. január 19-én (Fotó: Mészáros Márton)

– Kötött barátságokat az otthonban?

Igen, főleg az idősebekkel. Különösképpen nőkkel barátkozom, ők vesznek körül. Mindig jól elbeszélgetünk. Tudják, hogy én vagyok a legidősebb magyar férfi, érzem is, hogy tiszteletben tartanak. Két feleségem volt, de már a sírban vannak, akárcsak mindkét fiam, az egyik elvesztése tavaly rázott meg. Az unokám szokott látogatni, már ő is negyvenéves lesz.

– Mit bán az életben?

Annyi minden történt velem az elmúlt száztíz esztendőben, hogy magam sem tudom. Viszont azt sajnálom, hogy ilyen nehéz sorom volt gyermekként. Anyám, Galajda Teréz Miskolcon élt, szerelembe esett egy ügyvédbojtárral, és mindenki elől eltitkolta, hogy terhes. Szombathelyre ment engem megszülni, majd utána Bécsbe. Lelencházban nőttem fel, nem ismertem a szüleimet. Tizenkét évesen Alagra kerültem lovászgyermekként, onnan két év után megszöktem, mert rosszul bántak velem. Mezőkomáromra kerültem szolgálófiúként, egy igenrendes családnál dolgoztam. Egyszer azt mondtam a gazdámnak, hogy tisztelettel elmegyek, mert itt mindig csak szolga leszek, soha nem lesz birtokom, nem fogok tudni miből megélni. Visszatértem Alagra a versenyistállóhoz, ahonnan elszöktem, de nem fogadtak vissza, azonban egy cseh istállónál örömmel foglalkoztattak. Olyan sorom volt, mint egy kiskirálynak, fél év múlva versenyben lovagoltam, és jól is kerestem. 1924-ben egy bécsi versenyen parancsra felbuktattam egy másik lovast, ezért visszavették tőlem az első címemet, és örökre eltiltottak a versenytől. Bécsből gyalog jöttem haza Pápára, ahol a nevelőszüleimtől kértem szállást.

– Voltak valaha káros szenvedélyei?

Nem dohányoztam, pedig a zsokék között nagy divat volt a pöfékelés. Inni is csak mértékkel ittam. A rossz példát mindig kerültem ilyen szempontból. Idős koromban is inkább fényképeztem a Smena nevű fotógépemmel, vagy körbeutaztam Európát.

– Milyen élettanáccsal látná el az olvasókat?

Azt kívánom, legyenek tanult, szófogadó, engedelmes emberek. Nagyon fontos megszerezni a felsőoktatásban elsajátítható tudást, de fontos az is, hogy a családjukat is szeressék. Amikor még láttam a tévét, folyton azt láttam a hírműsorokban, hogy az emberek nem dolgoznak, hanem az utcán vannak, mert állandóan tüntetnek. Még a diákok is tüntetnek. Ez világviszonylatban így van, ami elkeserítő. Nem csak követelni, tenni is kell valamit.

– A közelgő választásokon fog szavazni?

Nem megyek el. Ha kell, leadom itt a voksot, de nem igazán foglalkoztat. Úgy számolom, életem során már ötven miniszterelnök alakított kormányt Magyarországon.

– Vannak félelmei, fél a haláltól?

Nem félek semmitől, csak a szenvedéstől. Nem szeretnék még egy évet élni.

Győr, 2014. január

Mészáros Márton

A 110 éves Gallai Rezső, Magyarország legidősebb férfija Győrben 2014. január 19-én (Fotó: Mészáros Márton)

This entry was posted on 2014. február 11. at 23:07 and is filed under Interjú, Média. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.