Tarics Sándor: Világéletemben csapatjátékos voltam

A 99 éves Tarics Sándor építészmérnök, a legidősebb élő olimpiai bajnok, az 1936-os berlini játékokon győztes pólócsapat centere a londoni olimpia után hazajött Magyarországra. Az örökifjú sportemberrel Budapesten 2012. augusztus 21-én beszélgettem.

A 99 éves Tarics Sándor, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka, az 1936-os berlini játékokon győztes vízilabdacsapat játékosa Budapesten 2012. augusztus 21-én (Fotó: Mészáros Márton)

A 99 éves Tarics Sándor, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka, az 1936-os berlini játékokon győztes vízilabdacsapat játékosa Budapesten 2012. augusztus 21-én (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Hány napot tölt most Magyarországon?

Tarics: Tizennégy napot, a londoni olimpiáról jöttem. Varga Dániel, az olimpiai bajnok barátom a napokban nősült meg, és felkerestek a feleségével. Ma délben Schmitt Pállal ebédelek, aki ugyancsak kétszeres olimpiai bajnok barátom. Sajnálom, hogy a magyar média így lejáratta őt a köztársasági elnöksége idején. Továbbá vannak még hátralévő útjaim, az Árpád Gimnáziumba, a Műszaki Egyetemre, és felhívom Óbuda-Békásmegyer polgármesterét, Bús Balázst, aki hónapokkal ezelőtt kapcsolatot létesített velem, amikor megkeresett az Egyesült Államokban.

Mészáros: Ennyi év távlatából fakultak valamelyest az emlékei az 1936-os olimpiáról?

Tarics: Nem fakultak, minden részletesen él az emlékeimben. Szerencsére megáldott az Isten azzal, hogy az emlékezőtehetségem a korral mit sem változott, és semmiféle orvosi kezelésre sem szorulok. Máskülönben olimpiai sikert elfelejteni soha sem lehet.

Mészáros: Mennyit érzékelt a berlini olimpia légköréből, milyennek látta Hitlert?

Tarics: Azt kell megérteni, hogy 1936-ban nem volt háborús hangulat, csak a szelét lehetett érezni. Mindenhol horogkereszt, zászlók, egyenruhás katonák ezrei, az olimpiai falu egy katonai épület volt. A levegőben ott lógott a háború, de nem realizáltuk, hogy 1939-ben Hitler megtámadja Lengyelországot, és kitör a világháború. Láttam Hitlert, sőt az olimpia után három évvel hét gólt lőttem az egyetemi világbajnokságon Németországnak, és a nézők között ott ült Hitler is, gondolom bosszús volt a német vereség miatt.

Mészáros: Monarchiában született, élt király nélküli királyságban Horthy alatt, nyilas vezetés alatt, kommunizmusban és lehetne még sorolni. Melyik államformát tartja a legjobbnak?

Tarics: Egyiket sem, mind rossz. (Nevet)

Mészáros: Hogyan került kapcsolatba a vízilabdával?

Tarics: Az Árpád Gimnáziumban tanultam, és volt egy vízilabda csapata a gimnáziumnak. A jelenlegi Császár-Komjádi Uszoda melletti uszodába jártunk edzeni, mérkőzni. A Mátyás Gimnáziummal volt egy vízipóló mérkőzésünk: én centert játszottam, és már az ellenfél kapuja előtt voltam, amikor a kapusuk sikeresen kivédte egyik támadásunkat, de olyan maflán fogta a kezében a labdát, miközben jobbra-balra nézelődött, hogy hova dobja, hogy akkor valami hirtelen felvillant az agyamban! Mivel a labda a négyméteres tiltó vonalon túl volt, megtámadtam a kapust. Odaúsztam és bepofoztam a labdát a kapuba. Nem így születnek a gólok, amit tettem, az valami teljesen egyedi volt. Miután így gólt szereztem, valaki a partról rám kiabált: hogy hívnak fiam? Borzasztóan megijedtem, mert azt hittem, hogy valami szabálytalanságot csináltam és kidobnak a csapatból. Nem ez történt, Komjádi Béla, a magyar vízipóló sport megteremtője volt az. Járta az uszodákat és tehetséges fiatalokat gyűjtött, és felfigyelt rá, hogy elég szemfüles voltam ahhoz, hogy gólt teremtsek ott, ahol senki nem gondolt arra, hogy van még esély gólt lőni. Komjádi adott nekem egy cédulát, amire rá volt írva, hogy bemehetek a helyszíni cukrászdába, és gyümölcsös rizst ehettem. A mérkőzés után azonnal leettem, Komjádi pedig meghívott az ifjúsági válogatott úgymond edzőtáborába, ahol 13 és 16 év közötti diákokat tanítottak a vízipóló rejtelmeire. Ennek az ifjúsági keretnek lettem a tagja, és Komjádi Béla szeme mindaddig rajtam volt még be nem kerültem a válogatottba. Komjádi Béla, a magyar vízilabdasport úttörője azt már nem érhette meg, hogy olimpiai bajnokok lettünk 36’-ban.

Mészáros: Hogyan vészelte át a világháborút?

Tarics: Behívtak katonának, de nem lövészárokba, hanem a Magyar Optikai Művekhez kerültem, mint mérnök. Az optikai művek fele a németeké volt, lencséket, szemüveget, különböző alkatrészeket, katonai műszereket készítettek, az én feladatom pedig a gyártás és a szállítás ellenőrzése volt. Nem volt könnyű élet a világháború alatt, de egyszer csak vége lett annak is.

Mészáros: Mennyire jelentett nehézséget külföldiként beilleszkedni az Egyesült Államokba?

Tarics: Egyáltalán semmi nehézséget nem jelentett. Az én középiskolai és egyetemi oktatásom annyira kiemelkedő volt Magyarországon, hogy nem okozott nehézséget a beilleszkedés. 1941-ben már kint jártam Amerikában egy ösztöndíjjal, és ahhoz le kellett tennem egy angol nyelvű vizsgát, tehát egészen jól beszéltem már a kiköltözésem előtt is a nyelvet. Technikai, műszaki és matematikai téren is jártas voltam, az angol szakkifejezéseket is ismertem. Amikor az egyetemi tanári állást (több tantárgyat tanítottam) megkaptam, az olyan nívó volt, amelyet Magyarországon az Árpád Gimnáziumban tanultunk. Mindent egybevetve semmiféle nehézséget nem okozott a beilleszkedés, és szerintem angolul beszélő ember számára nem is okozhatna.

Mészáros: Milyen volt a kapcsolata a nőkkel?

Tarics: Olyan, mint a többi fiúnak. Amikor fiatal voltam, természetesen én is jártam táncolni, udvarolni lányoknak, de az uszodában is sok lány lógott körülöttünk. Az egyik kapcsolat olyan sikeres lett, hogy 1939-ben elvettem egy kislányt, akivel már gyerekkorunk óta ismertük egymást. Ebből a házasságból egy gyermek származott, akit miután a nejemmel elváltunk, én tartottam meg. Ez a kislányom tíz évvel ezelőtt egy autószerencsétlenségben meghalt. A válás után újra házasodtam, a második nejem is egy magyar lány volt, onnan is volt két gyerekem, akiket szintén én neveltem fel, miután az anyjukkal különváltunk. Apa voltam három gyerekkel és egy hatalmas vállalattal, aminek elnöke voltam.

Mészáros: Hogyan hódította meg a mostani nejét?

Tarics: Azt mondhatnám, hogy nem én hódítottam meg őt, hanem ő hódított meg engem. Erzsike 1956-ban került ki Amerikába, és negyven évvel ezelőtt találkoztam vele először. 1975-ben pedig összeházasodtunk. Talán ha korábban ismerem meg, akkor egy egész életen át vele lehetek, és nem lett volna szükség előző két feleségre. Az már más kérdés, hogy nehezen ismerhettem volna korábban, mert közel húsz évvel fiatalabb nálam.

Mészáros: Hogyan vélekedik a pozitív gondolkodásról?

Tarics: A pozitív tudat, a pozitív gondolkodás a legfontosabb az egész világon. Ez egy olyan kincs, ami keveseknek adatik meg, ezért mindig tanítom, magyarázom a fiataloknak, hogy a pozitív gondolkodás a legnagyobb adomány, amit ember kaphatott. Ezen kívül még az is nagyon fontos, hogy legyen egy célod, egy álmod, amiért küzdhetsz, különben olyan vagy, mint egy hajó, aminek nincs kormánya, amit a szél csak ide-oda dobál. Én például rengeteg könyvet olvastam gyerekkoromban Amerika felfedezéséről és az afrikai életről is, ezért fejembe vettem, hogy felnőttként elmegyek Afrikába, hogy vasutat építhessek a szegény feketéknek. Ezt nem teljesült be, de arra jó volt, hogy ezzel a hittel elvégezzem a Műegyetemet.

Mészáros: Van valami, ami bánattal tölti el, ha az életkorára gondol?

Tarics: Amikor az ember már elér egy bizonyos kort, elveszti az egyensúlyát és kénytelen visszavenni a sebességből. Ezért a sétabot mindig velem van, de csak segítségként. Máskülönben, ha lenne bármiféle nehézségem, fájdalmam, akkor se panaszkodnék, mert én nem az a fajta ember vagyok. Rendkívül optimista ember vagyok!

Mészáros: Vezetni szokott még?

Tarics: Oh, vezetni imádok! 103 éves koromig van megújítva a jogosítványom, semmi sem akadályoz meg abban, hogy ne vezessek. Jól látok, jók a lábaim és a reflexeim is megmaradtak jónak. Amerikában szinte semmi sincs elérhető közelségben ahhoz, hogy odagyalogolj, ezért mindenki autóba ül még akkor is, ha újságért megy. Ha vásárolni kell, gyorsan autóba szállok, elvégre a fűszerüzlet és az újságos is körülbelül két mérföldre van tőlünk. A vezetés a napi életem része, hol messzebbre, hol közelebbre megyek.

Mészáros: Milyen autója van?

Tarics: Egy Mercedesem van „Gold 36” rendszámmal. A San Francisco melletti Belvedere-ben, ahol élek, mindenki ismer engem és a kocsit is.

Mészáros: Mit szeret legjobban az életében?

Tarics: A nejemet, barátaimat és a családomat nagyon szeretem. Aztán mérnöknek lenni is szeretek, a matematika nagy szerelmem. Még most is dolgozom különböző problémákon. A matematikát az teszi széppé, hogy az egyszerű is nehéz benne, de mégsem kell hozzá más csak egy papír és toll, valamint agyi kapacitás, esetleg egy jó kis számológép. Világéletemben csapatjátékos voltam, a vállalatnál ötven-hatvan mérnököm volt, a vízilabdánál szintén csapatban voltam.

Mészáros: Mit gondol a ma nemzedékéről?

Tarics: Általánosságban azt gondolom, hogy minden fiatal agya olyan, mint egy csiszolatlan gyémánt. A nevelés és a tanulás tudja csak csiszolni, és ragyogó gyémánt válhat mindenkiből. Amikor tanítottam, sohasem tudhattam, hogy valamelyik padban nem ül-e egy fiatal Einsten, vagy Bill Gates. A tanításban egyébként az a szép, hogy kölcsönös folyamat: ők is tanítanak valamire, én is őket. A mai nemzedékek is nagyszerűek, egyéne válogatja, hogy ki milyen. Talán arra kellene vigyázniuk, hogy ne ártsanak maguknak ilyen sokat.

Mészáros: Hogyan látja, mi változott meg legjobban a világban az elmúlt évtizedek során?

Tarics: Jövőre leszek százéves, szóval azt mondhatom, hogy az elmúlt évszázadban legjobban az emberek mentalitása és a technika változott meg. A technika fejlődésének hála ma milliárdok képesek egymással kommunikálni írásban, hangban, képben. Számítógép, mobiltelefonok és különböző iPhone, iPadek, okostelefonok és táblagépek hatalmas segítséget nyújtanak.

Budapest, 2012. augusztus 21.

A 99 éves Tarics Sándor, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka, az 1936-os berlini játékokon győztes vízilabdacsapat játékosa Budapesten 2012. augusztus 21-én (Fotó: Mészáros Márton)

A 99 éves Tarics Sándor, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka, az 1936-os berlini játékokon győztes vízilabdacsapat játékosa Budapesten 2012. augusztus 21-én (Fotó: Mészáros Márton)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: