Százan a Deák-téri flashmobon

Egyre népszerűbbek világszerte az úgynevezett villámcsődületek, ismertebb nevükön flashmobok, amelyeknek sajátossága éppen az, hogy annak ellenére, hogy előre megszervezik őket, a résztvevők mindenféle előkészület nélkül felbukkannak a helyszínen, végrehajtják az akciójukat, majd amilyen gyorsan jöttek, távoznak is.

A Salt Lake City-i Charley Johnson annak idején látta a 2000-ben bemutatott A jövő kezdete (Pay It Forward) című filmet, ami annyira megfogta, hogy létrehozta a Pay It Forward mozgalmat, amely az emberi kedvesség és az apró segítségek fontosságára próbálja felhívni a közvélemény figyelmét. Ahogy mondja, a világmegváltást nem tömérdek pénzzel és hatalmas tervekkel kell kezdeni, hanem egy apró emberi kedvesség is segítség lehet sokak számára.

A budapesti flashmobon részt vett ő is, becslésem szerint körülbelül százan lehettünk a 2. Add Tovább Könyvolvasó Villámcsődületen, amelyet a budapesti Deák-téren tartottak 2012. október 19-én este. Ennek az akciónak az volt a célja, hogy felhívjuk a figyelmet a Pay It Forward (magyarul talán: Add Tovább) mozgalomra és mindarra, amit globálisan tesznek az emberiség jobbításáért. Természetesen, szempont volt az is, hogy ezzel a megmozdulással hangsúlyozzuk a könyvek fontosságát mindennapjainkban.

Résztvevők vagyunk mindketten - A 2. Add Tovább Könyvolvasó Villámcsődületen a budapesti Deák-téren 2012. október 19-én (Fotó: Fabricius Anna)

Résztvevők vagyunk mindketten – A 2. Add Tovább Könyvolvasó Villámcsődületen a budapesti Deák-téren 2012. október 19-én (Fotó: Fabricius Anna)

Charley hozott magával több száz bontatlan karkötőt, amelyet szétosztott a jelenlévők között arra kérve őket, hogy viseljék a fehér karszalagot mindaddig még egy idegennel jót nem tesznek (akár rámosolyognak, segítenek neki), azután pedig adják át a karkötőt annak, akinek segítettek. A világon így 100 országban járnak körbe ezek a szép kis Pay It Forward-os karkötők. Beszélgetni is lehetett a 32 éves fiatalemberrel, akinek olyan kisugárzása van, hogy pusztán néhány szava és jelenléte képes feltölteni energiáinkat.

A megmozdulásra mindenkinek vinnie kellett egy könyvet, amelybe beletette a Pay It Forward szórólapját „Ajándék egy baráttól” felirattal, majd elcserélte a könyvet valakivel, miután mindnyájan leültünk egy szőnyegre a tér kellős közepén és öt percen keresztül a tömeg döbbent tekintete mellett néma olvasásba kezdtünk. Generációk találkozása volt, óvodás gyerekek mellé nagyapák is lekuporodtak a földre.

Idén márciusban már sor került egy hasonló flash mobra, amelyet szintén ugyanez a szervezett hozott létre itt a magyar fővárosban, és ahova szintúgy egy olyan könyvvel kellett érkezni, ami inspirált, vagy sokat jelentett.

A mostani akció – számomra ez volt az első – igazán különleges és örömteli élmény volt. Talán mégsem halt még ki teljesen a szeretet, az egymásra odafigyelés napjainkból. Jó ezt hinni.

Mészáros Márton

A 2. Add Tovább Könyvolvasó Villámcsődület a budapesti Deák-téren 2012. október 19-én (Fotó: Fabricius Anna)

A 2. Add Tovább Könyvolvasó Villámcsődület a budapesti Deák-téren 2012. október 19-én (Fotó: Fabricius Anna)

Egy hozzászólás to “Százan a Deák-téri flashmobon”

  1. Hontalan Ivan Says:

    Te már azzal jobbá teszed a világot, hogy létezel, kedves Márton. Nélküled sokkal szomorúbb bolygó lenne a Föld. Remélem továbbra is megörvendeztetsz minket jelenléteddel.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: