Mozi ajánló – Hitchcock

Láthattunk már számos komoly életrajzi filmet a mozikban az elmúlt években, ezek után a Hitchcock kellemes felüdülésként szolgál. Annak ellenére, hogy komolyan veszi magát, célja nem az, hogy szegletekig hitelesen, vérre menően realisztikusan ábrázoljon egy kort és egyes személyeket. Sacha Gervasi filmje a megtévesztő cím ellenére nem is kimondottan életrajzi alkotás, inkább egy apró szegmens Alfred Hitchcock életéből – méghozzá vitathatatlanul leginkább nem támogatott és legsikeresebb filmjének, a Psycho című 1960-as alkotásnak a létrejöttéről szól.

Hitchcock – aki olyan klasszikusok rendezője, mint a „Madarak”, az „Észak-Északnyugat” vagy a „Szédülés” – a filmtörténelem leghíresebb alkotója, nem csak a britek, hanem az egész világ legjobb rendezője. A művész által létrehozott drámai feszültségkeltés, sajátos hitchcocki stílusa, a közvéleményben róla kialakult furcsa kép és filmjeinek tartós vonzereje a hallhatatlanok közé emelte. Csak csodálom, hogy harminckét évnek kellett eltelnie, mire valaki vette a bátorságot és filmet készített a Mesterről. Mert bizony, akármennyire fura is elhinnünk, Alfred Hitchcock előtt, aki nélkül szinte sehol sem lenne a filmgyártás, egyetlen alkotás sem tiszteleg. Még élt, előszeretettel vállalt saját filmjeiben „cameo-szerepeket”, de halála után alig két-három színésznek adatott meg, hogy Hitchcock legyen, persze nekik sem a mozivásznon, hanem csak televíziós sorozatokban, kis publicitást kapó filmekben, ahol karakterük csak egy volt a sok mellékszereplő közül.

A Hitchcock című moziban a címszereplő karakterére Sir Antony Hopkinst fűzték meg az alkotók, aki nyilvánvalóan biztosítéknak érezte a sikerre magát a tényt is, hogy valaki filmet forgat a horror mesteréről. Az Oscar-díjas brit színész mellé hamarosan leszerződtették a szigetország legcsodálatosabb színésznőjét, Helen Mirrent, aki minden filmjével bizonyít páratlan tehetségéről. Kettejük jelenléte már elegendő a sikerhez, mindesetre a készítők így vélekedhettek, amikor belevágtak a filmkészítésbe. Az elképzelés meg is állta volna a helyét, ha nem lennének a filmben dramaturgiai hibák, és olyan rések, amelyek lyukat vágnak a filmben. Mindenesetre a Hitchcock különleges erőssége a rendező és felesége, Alma Reville kapcsolatának ábrázolása.

A rendezőasszisztensként és forgatókönyvíróként dolgozó asszony, aki egy gyermekkel örvendeztette meg világhírű férjét, gyakorta segített be Hitch filmjeibe, de szeretett ura szívét is ápolta, amikor éppen nem egymást marták. A film itt talán azt az apró hibát vétette, hogy túl nagy hangsúlyt fektetett Alma jelentőségére, Hitchcockéra pedig túl keveset, így úgy hagyhat, mintha az igazi koponya az asszony lett volna, a rendező pedig szinte kizárólag csak az ő tanácsaiból, az ő meglátását figyelembe véve alkotott volna. Persze ott van azért a csavaros észjárású Hitchcock is a rejtélyekkel, a mellekkel, a nekrofíliával, az erőszakkal és furcsa szokásaival, de mégis hiányzik belőle valami plusz.

Azt fogom mondani, hogy a Hitchcock más színészekkel fabatkát sem érne. Viszont Anthony Hopkins valahol a Hitchcokra maszkírozott arc és a fölös kilók alatt emlékezetes játékot produkál, úgy illik rá Hitchcock, mint egy kesztyű, de azt hiszem, számára ujjgyakorlat lehetett a forgatás. Köszönet a maszkmesternek, amiért sikerült úgy elmaszkírozni a színészt, hogy felismerhetetlen lett, viszont az előny egyben hátrány is itt, mivel Hopkins mimikája nem tud kiteljesedni és szinte elvész a sok maszk alatt. Karaktere igazán közel áll szívünkhöz, szerethető ez a falánk, játékos zseni. A feleségét játszó Helen Mirren, aki kora ellenére gyakorta bombázóként jelenik meg a filmvásznon, ezúttal nem szőkére festett hajjal, erős sminkben alakít egy kemény nőt, hanem vöröses-sárgás hajban, hatvanas évekbeli ruhában és ma már kínos „nagymama szemüvegben”. Az ő igazán erős jelenete az, amikor kioktatja férjét, aki megcsalással vádolja.

Akárhonnan nézzük, a probléma tulajdonképpen az, hogy a film mindenbe belekap, de semmit sem mesél el rendesen.  Eredetileg a Psycho című film létrejöttéről kellene szólnia, de sokkal komolyabb szerepet kapott a pár házassága, és a rendező bosszankodása felesége állítólagos viszonya miatt. Ez igazán nagy csalódás, amit csak a híres zuhanyzósjelenet – amelyet később annyian feldolgoztak és kiparodizáltak – enyhít, amit viszont nem lehetett volna kihagyni. Negatívumként értékeltem azokat a jeleneteket, amelyben a Psycho történetének és Hitchcock életének szálai összefutottak, akárcsak Hitchcock személyes narrációját a film elején és végén.

A film Hitchcock-házaspárja pozitív folyamaton megy keresztül, mert amikor Hitch kudarcot vall, felesége újra rátalál és kihúzza a csávából. Mint ismeretes, Alma volt az, aki az utómunkálatok során segített megvágni a filmet, sőt ha valaki azt gondolta volna, hogy csak egy blőd vicc, tévedett azzal a pletykával kapcsolatban, amely később igaznak bizonyult: Alma valóban észrevette, hogy Mariont alakító Janet Leigh nyelt egyet azután a jelenet után, amelyben halálra késelték. A feszültségfokozó hegedűvonások szintén Hitchcockné ötletei voltak, de ahogyan a film is mutatja, az asszony a valóságban nem vágyott hírnévre.

Köztudott, hogy Alfred Hitchcock szerette a szebbik nemet, színésznőiért pedig bolondult. Amerikai filmjeiben barna színésznőket, míg brit filmjeiben szőkéket szerepeltetett, azonban az hajszíntől függetlenül közös volt bennük, hogy mind osztozkodtak Hitchcock szeretetén. A nagy rendező gyakran viccelte meg őket, néha pedig már zaklatásig fajult a munkafolyamat egyes része. Ezt a filmben a leskelődés miatt vágott lyuk a falon, és a késelés jelenetének felvétele bizonyítja. A Hitchcockban a Janet Leigh alakító Scarlett Johansson és a Vera Miles bőrébe bújt Jessica Biel jó a mellékszerepekben, a hollywoodi magazinok címlapjairól rendszeresen visszaköszönő külsejük pedig alig felismerhető. Az alkotóknak sikerült korhű öltözeteket, hajviseletet és helyszíneket biztosítani. A régi idők elegáns ruháit és bámulatba ejtő autócsodáit, értékesebb világát látva azt kívánom, bárcsak feltalálta volna az időgépet Edison.

A film megtekintése után az volt a benyomásom, hogy női rendező készítette a filmet. Valószínűleg azért gondoltam így, mert érezhetően nem egy erős kezű rendező dirigált a forgatáson, maga a film pedig nem tár elénk tekervényes történetvezetést. Mégis úgy gondolom, a Hitchcock alkotói mindent, amire képesek voltak, megtettek legjobb tudásuk szerint. A soha nem látott bukást a két Oscar-díjas világsztár sem tudta meggátolni, így a Hitchcock könnyen felejthető alkotássá minősült.

Mészáros Márton

Sacha Gervasi Hitchcock című filmjének plakátja

Sacha Gervasi Hitchcock című filmjének plakátja

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: