Woody Allen filmjeiben mindig komoly szerepet játszott a család és a szerelem, ezúttal is ezt a két témát (és azt, hogyan képes valaki új életet kezdeni, újra elkövetni hibákat, és vezekelni tetteiért) ötvözte legújabb alkotásában, a Blue Jasmine című drámában. A film a hetvenhét éves művész példátlan munkabírásának újabb bizonyítéka.
A filmművészet nagymesterének pályafutásában különböző állomások váltakoztak, és férnek meg a mai napig: a széles skála a stand-up comedys humoristától, a rendkívül jó humorú tollnok, a nagyszerű filmrendező, a zsidóságával foglalkozó, szorongó, ám művelt átlagember megjelenítése a vásznon, feledhetetlen poénok gyártója, és utóbbi időkben az igazán komoly történetek elmesélő direktorig terjed. Allen ezúttal korábbi filmjeihez hasonlóan megint egy komoly témát dolgozott fel, méghozzá nagy erénye, hogy értelmezhetően tud tálalni mai problémákat.
És ehhez remek szövetségesre lelt Cate Blanchett személyében, ugyanis az Oscar-díjas ausztrál színésznő, aki eddig gyermekei nevelésével és férjével, Andrew Uptonnal közösen a Sydney-i Színház vezetésével foglalkozott, az elmúlt öt évben nem szerepelt kiemelkedő mozifilmekben. Viszont Woody Allen filmjében megdöbbentő érzékenységgel kelit életre Jasmine-t, a címszereplő negyvenes hölgyet, aki eddig megszokott luxuséletéből hirtelen egy átlagos, és számára meglehetősen kínos világba csöppen. A Park Avenue-i jólétben élő asszony férjéről, a milliomos menedzserről kiderül, hogy csalja feleségét, méghozzá az évek során nem is egyetlen nővel lépett félre. Jasmine élete szempillanatok alatt apró darabokra hullik. Férje börtönbe kerül, ő pedig meglehetősen rossz anyagi körülmények közepette felkeresi kétgyermekes húgát San Franciscóban, és hozzá költözik.
A film rendkívül hitelesen szemlélteti Jasmine viaskodását: kétségbeesetten kapaszkodik eddigi fényűző életébe, méltóságába és elfogadott társadalmi helyzetébe, miközben a rászakadó terhek alatt összeroppan. A neurotikus, énközpontú asszony szerepében Blanchett nem ment át fizikai átváltozáson, mint annak idején néhány kolléganője, akit Oscar-díjjal ismertek el, csakhogy neki nincs is rá szüksége, mert így is kimagasló teljesítményt nyújt. Őszintén meglepődnék, ha a jövő évi Oscar-gálán valaki elhappolná Cate Blanchett elől a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat, bár erre nincs sok esély annak ismeretében, hogy Woody Allen egy valódi “oscarmágnes.” Személyesen huszonhárom alkalommal jelölték az Amerikai Filmakadémia díjára különböző filmjeiért, és négy alkalommal meg is kapta az aranyszobrot. Számos nagyszerű színésznő kapott Allen-filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjat vagy jelölést, és számottevő kevésbé foglalkoztatott színész számára jelentettek ugródeszkát alkotásai.
Blanchett oldalán a testvérét alakító Sally Hawkins is nagyon realisztikus képet fest az elvált, gyermekeit egyszerű életkörülmények között egyedül nevelő anya szerepében – teljes ellentéte Jasmine karakterének. A Blue Jasmine tökéletesen komponálja meg Jasmine korábbi élete és jelenlegi méltatlan helyzete közötti mély különbséget, az ebből fakadó számtalan problémával együtt. A film alapvetően borongós, de néhány nagyszerű dialógus, és poén sem maradhatott ki belőle. Mégis elsősorban Cate Blanchett kiugró játékára, és a korrekt karakterrajzokra fogunk emlékezni. Maróan őszinte és egyedülállóan okos film, még ha valamelyest a csiszolatlan gyémánt hasonlatot juttatja eszünkbe a befejezést illetően.
Mészáros Márton
Woody Allen Blue Jasmine című filmjének posztere
Mészáros Márton blogja 
Vélemény, hozzászólás?