Miklós Ádám, a Magyarországon született, majd a híres skót St. Andrews egyetemen diplomázott rendező első dokumentumfilmje, a Dolma lányai (Daughters of Dolma) című alkotás. A nepáli szerzetesrendek zárt világáról, és az európai léttől távol álló életet bemutató magyar-brit-nepáli koprodukciós alkotás világszenzáció: a premier mintegy húsz országot fog érinteni – Amerikát is beleértve.
Dolma – helyes magyar átiratban: Dölma – a buddhizmus egyik központi figurája, női buddha, akire elsősorban a „felszabadulás anyjaként” hivatkoznak. A film címe sem véletlenül viseli a nevét, ugyanis a 67 perces dokumentumfilm, amelyet 2012-ben forgattak, a Nepálban élő tibeti szerzetesnők zárt világába kalauzolja a nézőt. Önmagában már ez a tény is nagy jelentőséggel bír, ugyanis kevés buddhista szerzetesrend akad a világon, ahol egy hosszadalmas procedúra után engedélyezik a forgatást. A filmben megjelenő szerzetesrendben viszont a megszólaló nők mindegyike felvilágosult asszony a szó nemes értelmében, próbálnak egyenértékűvé válni férfi társaikkal, annak ellenére, hogy árral szembe úsznak, ugyanis végigcsinálhatják ugyanazt az embert próbáló teljesítményt, mint a férfiak, az út végén mégsem válik belőlük láma az erősebb nemmel ellentétben. Ezek a nők – némelyikük jól beszél angolul is – világi dolgokat tesznek: focicsapatnak szurkolnak, Beckham-rajongók, mai zenéket hallgatnak, és akad köztük olyan is, aki aktív Facebook-felhasználó, míg egy másik többek között Michael Jackson-aláírásokkal büszkélkedhet. „Most minden változik” – mondja az egyik papnő, és igaza van. A hozzám hasonló konzervatívabb nézők számára, szinte sokkoló, hogy ezek a nők ennyire világi életet élnek, amellyel belőlem azt az elsődleges reakciót váltják ki, hogy nem létfontosságú számukra a vallás, még akkor sem, ha sokat jelent nekik. Erre a hipotézisre erősít rá a kolostorban nevelkedő számtalan kisfiút bemutató jelenet, amelyet látva sokakban felmerül a kérdés, vajon a szülők nem csak azért adják be oda a gyermekeiket, mert nincs elég pénzük a sok gyerek ellátására, felnevelésére?
A film elsősorban a Katmandu-völgyben található két női kolostor tagjainak mindennapjaira koncentrál, a szereplőket, ha nem is reggeltől-estig kíséri a stáb, mégis bepillantást nyújt magán szférájukban azáltal, hogy látjuk őket, amint piacra mennek, édességet vásárolnak, vagy éppen kalóz dvd-filmek közül válogatnak. Egy oldalról nézve, mindez nagyon érdekes, és némileg újszerű, de ott van az a bizonyos másik oldal, amelyről szinte semmit sem tudunk meg. Mivel a film egy fia szó narrációt sem tartalmaz, a néző fantáziájára van bízva szinte minden, ami komoly hiba egy dokumentumfilmtől. Némi felvezetéssel ez az angol nyelvű film komolyabban vehető alkotás lehetne, és szélesebb körben tágíthatná a buddhizmusról és a nehéz fogadalmakat tevő szerzetesekről kialakult képet.
Egészében tekintve a filmet, egy páratlanul szép megoldásokkal fényképezett, inspiráló alkotás, amely a világ másik tájékáról érkező rendező és társai segítségével igyekszik üzenetet közvetíteni úgy, hogy az ne legyen több mint a papnők szavainak egyszerű tolmácsolása. Azonban az élet szépsége, a jó rosszon való felülkerekedése, a segítőkészség és a mosoly ott rejlik ezekben a mondatokban.
Mészáros Márton
A Dolma lányai című film plakátja
Mészáros Márton blogja 
Vélemény, hozzászólás?