Eddig semmiféle előítéletem nem volt Ben Stillerrel szemben, de ezentúl kétszer meggondolom, hogy megnézem-e azt a filmet, amiben az amerikai színész-rendező játszik. A Walter Mitty titkos élete (The Secret Life of Walter Mitty) már bántóan kínos, és a vizuális látványon kívül kevés örömre ad okot.
A szándék abszolút meg volt bennem, hogy szeressem Ben Stiller új filmjét, habár számtalan melléfogása volt már, de azt gondoltam, a Trópusi vihar, az Apádra ütök, a Vejedre ütök és az Utódomra ütök című valóban nevettető komédiák után csak nem fog valami rémesen rossz filmet létrehozni. Hát tévedtem. A Walter Mitty titkos életénél már az előzetesből tudnom kellett volna, hogy nem lehet kiemelkedően jó film az, amelyben egy átlagos kisember álmodozik arról, mit nem tesz meg az életében. Ben Stiller James Thurber 1939-ben megjelent azonos című novelláját használta a történet vázának, azonban Steve Conrad, a film forgatókönyvírója a főszereplő jellemén kívül mindent megváltoztatott. Így adott napjaink átlagos kispolgára a millió New York-i lakos közül, aki a híres Life magazin fotóarchívumában dolgozik, és ideje legjavát álmodozással tölti. Azonban egy napon a vezetőség bejelenti, hogy a legendás magazin megszűnik (ez a valóságban is így történt), de az utolsó nyomtatásban megjelenő szám címlapjára szánt felvétel elkallódott, az pedig főhősünk, Walter Mitty gondjaira volt bízva.
Mitty a magazin negatív osztályán dolgozik, de nem csak az elavult fényképészeti technika miatt nem él a mában. Álmodozó típus, méghozzá mindennél jobban szereti elképzelni, hogy az adott helyzetben mit tenne, de ahhoz bátorsága már nincs, hogy ennek legalább a töredékét megvalósítsa. Csinovnyik alkat, tipikus hivatalnok, még aktatáskája és ruházata is erősíti szürkeségét. Személye annyira emberi, hogy a néző könnyen tud azonosulni azzal a dolgozóval, akit rettegésben tart (a nála általában jóval fiatalabb) főnöke, és aki fél leszólítani kiszemelt kolléganőjét, Cherlyt (Kristen Wiig a Koszorúslányok című komédiából). A történet pedig akkor veszi kezdetét, amikor Mitty elhatározza, hogy utánajár az elveszett fényképnek, és megkeresi az azt készítő Sean O’Connellt, a híres fotóművészt (Sean Penn alakításában). A gond csak az, hogy a művészről senki sem tudja, hol jár éppen, négy címre utalják ki a fizetését is, mobil telefont pedig nem használ. Így Walter Mitty útja Grönlandig és Izlandig vezet, felszáll egy részeg pilóta mellé a helikopteren, majd a hajó helyett a jéghideg vízbe veti magát, cápával küzd, kiéhezett hajósok elől csór el egy biciklit, végigkerekez és deszkáz Izlandon, megmenekül egy kitört vulkán okozta katasztrófa elől is, összebratyizik az afgán milíciákkal, míg végül a Himalájában megtalálja az éppen hópárducot fényképező Seant.
A film kevés pozitívuma közül az egyik a Sean Penn és a látványosan megöregedett Shirley MacLaine jelenléte, illetve film „coelhós” üzenete az önmegvalósításról, és arról, ha nagyon akarjuk és teszünk érte, álmaink megvalósulhatnak. A másik érdemleges eredmény a filmben pedig a felsorolt tájak vizuális szempontból szinte páratlan megjelenése a filmvásznon, amely Stuart Dryburgh operatőr keze nyomát viselik. Szinte már abszurd az a jelenet, amikor Mitty, ez a jelentéktelen, 160 centis kis senki visszatér kalandjából, és normális ruhában, férfiasan és magabiztosan beszélget az őt Indiana Joneshoz hasonlító (!) társkeresős cimborájával a reptéren. A Walter Mitty titkos élete, amelyet a világon mindenütt vígjátékként adnak el, átkozottul nagy csalás. Ugyanis szó sincs itt vígjátékról: semmiféle vígság, poén, színészi játék, vagy bármi olyannak, ami mosolyt, netán elismerést csalhatna az arcunkra nincs a Walter Mitty titkos életében. A Stillertől elvárt sírva-röhögős poénok helyett most kapunk egy kínosan feszengő két órát – kalapom előtte, aki ezen tud nevetni.
Mészáros Márton
Walter Mitty titkos élete (The Secret Life of Walter Mitty) című film plakátja
Mészáros Márton blogja 
2014. január 13. - 08:55 |
Ebben igazad van. Nagyon lapos kis film, nekem se tetszett. Kidobott penz volt…