Tortával és nótaszóval köszöntötték 110. születésnapja alkalmából Gallai Rezsőt, Magyarország legidősebb férfiját a Lepke utcai átmeneti gondozóházban Győrben 2014. január 28-án, egy nappal a születésnapja előtt. A bácsi 106 évesen költözött az otthonba.
Gallai Rezső 1904. január 29-én született Szombathelyen. Lelencgyerekként nőtt fel, majd lovászfiú, zsoké, suszterinas, cipész, házmester, később újságíró lett, és kilencvenéves koráig visszajárt dolgozni utolsó munkahelyéhez, a vízművekhez. 2010-ben lett az ország legidősebb férfi állampolgára. Magyarország eddigi legidősebb személye, a 111 évet élt Kudász Jánosné Guba Ilona (1902-2013) tavaly hunyt el, halála óta Gallai hazánk második legidősebb állampolgára.
Egy nappal a kerek születésnapja előtt, tucatnyian köszöntötték Gallai Rezsőt az otthonban rendezett ünnepségen. Az ünneplők között volt egyetlen unokája, valamint Borkai Zsolt, Győr polgármestere, és néhány olyan munkatárs is, akikkel még nyugdíjas korában dolgozott együtt. Az igazság az, hogy azok a munkatársak, akik még a nyugdíjazása előtt dolgoztak vele, már nem élhetnek, mert Gallai Rezső 1964-ben vonult nyugdíjba.
A kiváló tudatnak örvendő Gallai Rezső már csak járókerettel tud közlekedni, de továbbra is aktív és vidám, és csupán a reggeli és esti tisztálkodáshoz igényli a nővérek segítségét. A szupercentenáriussal először 2011-ben készítettem interjút, akkor Matusz Károly fotóriporter is elkísért a látogatásra, de Rezső bácsi hosszú életének árnyoldalait mutatja, hogy a nála szinte félévszázaddal fiatalabb fotóművész időközben elhunyt, akárcsak második fia is. Habár Rezső bácsi elsősorban a múltat képes tisztán felidézni, a 110. születésnapja előtt tett látogatásomkor emlékezett a korábbi interjúnkra és beszélgetéseinkre, közös fényképünk pedig el van helyezve az otthon falán. A Gallai Rezsővel készített interjúm február elején jelenik meg egy nyomtatott hetilapban.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?