Leena Lehtolainen finn krimiszerzőnő első regénye tizenkét éves korában jelent meg, azóta közel húsz könyv követte. Legközkedveltebb művei Maria Kallio nyomozónő kalandjait mutatják be, azonban legfrissebb magyar nyelven 2014 áprilisában megjelent kötetében, az Egyszer úgyis meg kell halni című krimiben a rendőr helyébe egy kövérkés önfelhatalmazott igazságosztó lép. Kritika.
Az Animus kiadó által levezényelt magyar kiadás skandináv krimiként jelentette meg Leena Lehtolainen 1999-es művét, amely valóban krimi, de nem a szó hagyományos értelmében. Ha kategorizálnom kellene az Egyszer úgyis meg kell halni című regényt, a romantikus regényhez húzna jobban a kezem, mint a krimihez. Pedig a központi téma, amelyet több oldalról körbejár a szerző, nem más, mint a családon belüli erőszak. Főhőse, Säde Vasara a harmincas éveiben jár, és az Oltalmaz-lak dolgozója, ahova bántalmazott nők jelentkezhetnek be. A jellegtelen, kövérkés külső egy mélyen érző, kedves embert rejt, na meg bánatot és magányt. Säde a gyakran túlórákkal tarkított kemény munka mellett minden idejét egyházi kórusban való énekléssel, és félszemű macskájával, Sulóval otthonában pihenve tölti. Egy napon azonban minden radikálisan megváltozik benne.
Az egyik áldozat halálhíre és a halotti fotók annyira feldühítik a nőt, hogy érzi lelke mélyén: a humánum azt diktálja neki, nem hagyhatja ennyiben az ilyen erőszakos ügyeket. A visszahúzódó, szolid Säde először elhessegeti a negatív gondolatokat, de aztán ráébred, hogy az eddig követett elv hiábavaló. Két súlyosan bántalmazott feleség és egy szintén rendszeresen ütött-vert édesanya miatt áll bosszút, azonban mindeközben ott van benne a kétely. Vajon helyesen jár el? Netán skizofrén, és kettészakadt énje? Vajon képes-e a tökéletes bűntény elkövetésére? Mikor bukik le? – ilyen és ehhez hasonló kérdések marcangolják. Ha az önvád és a tapasztalt nyomozók által révén igencsak valószínű lebukás veszélye nem lenne elég önmagában, Säde nem tudhatja, mikor támad rá egy feldühödött férj, és baljós jelekre bukkan abban a kapcsolatában is, amelyet egy börtönviselt idegennel folytat.
A könyv végén nem várt fordulat következik, ami számomra még inkább valószínűtlenné teszik az események láncolatát. A regényírói szándékot értem, de a megoldás már hagy némi kivetnivalót maga után. Lehtolainen a családon belüli erőszak témakörében szinte mindent elmond, amit el lehet mondani. Színes beszámolót kapunk az áldozatok, az elkövetők és a hozzátartozók világáról is, éppen ezért rendkívül cselesen bánik a nézőpont kérdésével. Azonban önmagában az abúzus témájában jobban helyt állt, mint a krimiben. Utóbbinak az Egyszer úgyis meg kell halni túl lassú, túl ósdi és kiszámítható, azonban krimi és romantikus regény ötvözetének már tetszetősebb. Viszont a népszerű skandináv krimik között megbújhat, ahogyan Säde tette egy életen át.
Mészáros Márton
Leena Lehtolainen Egyszer úgyis meg kell halni című regénye
Mészáros Márton blogja 
Vélemény, hozzászólás?