Az új magyar filmek szinte 95%-át megnézem moziban, de Zomborácz Virág első filmje, az Utóélet olyan film volt, amit már jóval a bemutató előtt elkezdtem várni. A sajátos történet, a főszereplők és a forgatási fotók már fél évvel a mai premier előtt felkeltették az érdeklődésemet, és ahogy a csehországi Karlovy Vary-i filmfesztivál közönsége, úgy magam sem tudtam türtőztetni magamat: hangosan felnyerítettem tucatnyi jelenet alatt. Kritika az Utóélet című filmről.
Zomborácz Virág már évek óta készít filmeket, a Színház és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakon végzett hallgatója 2011-ben nyert egy Európai Unió által alapított díjat az Utóélet című forgatókönyvével, amely egy olyan filmnek a támpontja, amely arról szól, hogyan birkózik meg egy fiatalember édesapja elvesztésével, és hogyan rázza le magáról a halálában is ránehezedő apa szellemét. A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával megvalósuló filmnek életrajzi ihletettsége is bőven akad, ugyanis a forgatókönyvíró-rendező, Zomborácz Virág éppen a mű születése közben élte át a gyász legaktívabb fázisát édesapja halála után. Éppen ezért az Utóélet tipikusan olyan szerzői film lett, amelyet a történeten kívül az alkotó egyéni látásmódja és humora miatt is szeretünk.
A főszereplő Mózes nehézségei miatt egy kisebb időt kórházban töltött, de most már otthon van családja körében. Lelkészként dolgozó édesapja az aktívak közül is a legaktívabb ember, komoly társadalmi feladatot lát el, istentiszteletet vezet, jegyes oktatást tart, segít a nélkülözőkön, missziókon vesz részt, horgászbajnok és igyekszik mindenki életén uralkodni a környezetében – de leginkább fia felett gyakorolja az apai diktatúrát. Ezzel a nagy megfelelési kényszerrel főszereplőnk egy passzív, visszahúzódó és szorongásos fiatallá válik, akinek lelki világát teljesen romba dönti az édesapa tragikus halála. Pohárnok Gergely operatőr gyönyörű képi világának köszönhetően a lelkész rövid haláltusája, fájdalmas, lassított földre zuhanása és az ezzel szinkronba hozott, Krisztus szobor fejének eltörése igazán szép jelenetet varázsol elénk. Mózes megkönnyebbül édesapja halálakor, de nem tud szabadulni tőle. Nem csak képletesen, a szó fizika értelmében is vele van az apja, látja, beszél vele, csak az édesapa még azt sem érzékeli, hogy meghalt, pedig már rég semmivé lett a macsó, mindenbe beleszóló énje, amelyet egy kisgyermek szintjére visszafokozott esendő lény váltott fel. Elsősorban ezek a nem mindennapi tényezők járulnak hozzá ehhez a felnőtté válást feldolgozó – coming out of age – film teljes egésszé összeállásához.
A forgatókönyvíró-rendező egészen más szemüvegen keresztül látja a világot, mint a legtöbb ember. Az ő univerzumában az emberek esendőek, bűnre hajlóak, mindenkinek meg van a maga keresztje, amely hol kősziklaként nyomja az illető hátát, hol könnyebbé válik. Zomborácz filmjére leginkább a fekete humor, a groteszk és az ironikus esztétikai minőség határmezsgyéje jellemző, amely kellően abszurd hangot ad a rendkívüli, magyar film esetében még nagyobb szónak számító alapötletnek. A látványos sikerhez természetesen több tényező is közrejátszik, a minden részletre kiterjedt képi világ, a karakterek talptól fejtetőig történő felöltöztetése, illetve a megfelelő szereplők megtalálása olyan fontos alkotóelem, amely nélkül az Utóélet nem lehetett volna ilyen jó film. Kötelességünk szólni a főszereplőt játszó Kristóf Mártonról, aki sikertelen külsejével, elálló fogaival, apró beszédhibájával remekel Mózesként – egyszerűen olyan, mintha rá írták volna a szerepet. Az pedig csak a hab a tortán, hogy amatőr, akinek korábban és tervei szerint eztán sem lesz dolga a színjátszással. Talán jobb is az alakítását egyszeri csodaként nézni partnerei, az apafigurát játszó Gálffi László színészkirály oldalán, kiegészülve a fiatal Petrik Andrea szenvedélybeteg, szeretethiányos asszisztensével, illetve a kéjvágytól fűtött, jellemében leginkább az apához hasonlítható nagynénit megformáló Csákányi Eszter mellett. Egyedül az édesanyát játszó Kinczli Krisztina szintén amatőrszereplő válik ki a tömegből, mert hiába szállítja a film legjobb beköpéseinek jelentős részét, nagyon érződik, hogy nincs rutinja abban, amit csinálnia kell.
Természetesen első nagyjátékfilmek esetében mindig maradnak hiányosságok, de ezekért nem haragudhatunk. Elvégre miért is neheztelne az ember apró-cseprő kudarcokért, a visszafogott dialógusokért, vagy az egy bizonyos ponton megakadt történetvezetésre, amikor a film egyben szórakoztató és elszomorító is, amikor remek jelenetek sora váltja egymást, és amikor úgy mutat be karaktereket, ahogy csak a legnagyobbak tudják. A szőrös szívű nézők talán csak a megváltoztatott betlehemi születés, vagy a templomos incidens miatt lehetnek érzékenyek, de még így is megvan a filmben az a löket, amely segítségével képesek vagyunk felülkerekedni az ilyen merészebb, provokatívabb dolgokon. Zomborácz Virág hamarosan a filmszakma omnipotens személyisége lesz, hiszen az Utóélet című filmmel megalkotott egy olyan filmet, amelyből anélkül dől a humor és a jó ízlés, hogy azt erőltetnék.
Mészáros Márton
Az Utóélet című film plakátja
Mészáros Márton blogja 
Vélemény, hozzászólás?