Vámos Miklós érdeklődik a nemzedéke iránt

2012. október 8-án tartották Vámos Miklós legújabb könyvének, a Szitakötő című regénynek a bemutatóját a Nyugati téri Alexandra Pódiumon. A szerzővel Bornai Tibor zenész, a KFT együttes tagja beszélgetett.

Igazi könyvmolycsemege volt az este: nemcsak az ülőhelyek teltek be a teremben, hanem szinte a könyvesház egész negyedik emelete zsúfolásig tele volt érdeklődővel. Maga a szerző is említette, hogy bizony ő nem állna itt ebben a melegben. Az olvasók viszont kíváncsiak voltak rá, ami feltehetőleg jól esett a szerzőnek, de erre nem jöttünk rá, hiszen ezúttal sem engedte, hogy érzelmek tükröződjenek arcán.

Vámos Miklós komoly ember, nem tudnám elképzelni megannyi élethelyzetben. Számomra ő az író, aki csak dolgozik. A személy, aki a hivatásának él, és semmi másnak. Pedig biztosan akadnak neki is rossz napjai, muszáj kiabálnia, örülnie, mulatnia. Leginkább egy megszeppent komoly gyerekre emlékeztet, de a beszélgetés során egyszer-egyszer kis mosolyra húzódott a szája, de az is szinte csak akkor, amikor valami fanyar humort sütött el. Biztosra veszem, hogy Vámos magának való ember, éppúgy mint azt, hogy van egója, hiszen saját maga is ironizált szerénységéről.

A Szitakötő nyolc gyerekről szól, akik életük alkonyán megfogadják egymásnak, hogy barátok maradnak. A könyv alcíme: nemzedékünk új regénye. Vámos nemzedékéjé, azoké az embereké, akik az 1950-es évek derekán, a kommunizmus alatt születtek és a szocializmusban élték le fiatalságuk jelentős részét. Ahogy maga az író fogalmazott: „Azé a nemzedéké, akik 5 vagy 7 éven belül születtek, s akik félszavakból is megértik egymást”.

A szerzőnek sikerült rávilágítania a különböző generációs szakadékokra: például ha az ő korosztálya a biciklire gondol, akkor Csepel kerékpár, kontrafék és dinamó jut eszébe, viszont a mostani korosztályok a mountain bike-okra asszociálnak. Ugyanígy hol vannak már azok az idők, amikor a legkisebb megmozdulás is rendszerellenes tevékenységnek számított, amikor mindenkit előállítottak, és amikor az embert még a szomszédjai is besúgták. Vámos Miklós a közönség megrökönyödésére elmesélte, hogy azokban az időkben, amikor a Gerilla együttessel zenélt mielőtt befutott író lett volna, a beat és a disco korszak legendás lemezlovasa, a Slágerrádió „hangja”, Keresztes Tibor (Cintula) súgta be. „Később ő lett a Friderikusz show bemondója, ő jelentette be, hogy éppen ki következik. Amikor Friderikusz megtudta, hogy milyen előélete van, kirúgta. Egyébként ez a legjobb, amit el tudok mondani Friderikuszról” – mondta.

Szóba kerültek a szerzői sajátosságok is, amelyről csak annyit árult el Vámos, hogy van, aki hibának veszi őket, más viszont felismeri, hogy ez a jellemábrázolás része. Bornai itt megjegyezte, hogy a nyelvi lektor, aki nem először dolgozik együtt Vámos Miklóssal, közel 19 ezer olyan „hibát” talált a könyvben, amely a magyar helyesírás szabályai szerint nem helyes kifejezés. A szerző tanulmányozta a vidéki életet, beszédet, és arra a következtetésre jutott, hogy bizony a vidékiek nem mondják ki a ban, ben szavak után az n betűt, így autentikusan meghagyta azokat.

Miután véget ért a másfélórás közönségtalálkozó, a közönség soraiban ülők között kiosztott egy szitakötő kitűzőt, ahogy mondta, miért ne lehetne a nemzedékünk jelképe a szitakötő. „Attól még, hogy valaki nem szállt el, lehetnek szárnyai” – mondta.

Aztán valami olyanra került sor, amire senkise számított. Vámos Miklós és Bornai Tibor elmesélte, hogy megalakították a Vámos Miklós Rock and Blues Bandet, és a Mikroszkóp Színpadon hamarosan debütáló előadásukból eljátszottak egy dalt. Vámos, aki negyvenkét éve nem gitározott, idén újra pengetőt vett a kezébe és elvállalt néhány fellépést Bornaival. Közösen elénekelték a Beatles 1966-os klasszikusát, a Paperback writert, amit magyarra Konyhakész író címmel maga Vámos fordított.

„Nagyon érdekel a saját nemzedékem. Legfőbb célom, hogy túléljem őket” – mondta Vámos Miklós. Aztán dedikálta a könyveit, majd hazament tudva, hogy átélt egy újabb napot. Mások ma meghaltak a nemzedékéből, de ő itt van még köztünk, és reméljük még sokáig itt is marad.

Mészáros Márton

Vámos Miklós Szitakötő című új regénye

Vámos Miklós Szitakötő című új regénye

5 hozzászólás to “Vámos Miklós érdeklődik a nemzedéke iránt”

  1. fkovacsgabi @gmail.com Says:

    hát … nem sok kedvet csinált a könyvhöz … !

  2. No, kérem... Says:

    Lehet, hogy jó a könyv, olvasás nélkül ezt nem tudni. VM jó író, de úgy érzem, hogy túl sokat pörög a múlton. És nem úgy dolgozza fel, ahogy az érdekes vagy szórakoztató lenne.
    Küzdenie kellene a mindent elborító retro/nosztalgia ellen.

  3. grév Says:

    mitől jó író? mert fonetikusan leírja ezer oldalon átr hogyan beszél valami bunkó vidéki vagy nyolc éves gyerek? semmi eredeti nincs a történeteiben

  4. TÜKE Says:

    http://nol.hu/lap/tv/20121012-rendszer_tulelve

  5. TÜKE Says:

    1972.10.07. (40 éve ) írta Lengyel József a “noteszeiben” >> ” A másik írógeneráció a legfiatalabbak. Ezek között van a közélet iránt érdeklődő és kritizáló író. (Pl. Vámos Miklós) Ezek hisznek a dolgok megváltoztathatóságában. Úgy pesszimisták, hogy jobb világot is el tudnak képzelni,mint azt,amilyenben élniök adatott.” (Lengyel József noteszeiből 1955-1975 / Magvető/1989/411 old.

Hozzászólás a(z) fkovacsgabi @gmail.com bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: