Archive for 2010. május

Cheryl Cole megbénította a Cannes-i filmfesztivált

2010. május 21.

2010. május 21-én a Cannesi-i filmfesztiválon megállt az élet, amikor a vörös szőnyegen Cheryl Cole brit énekesnő jelent meg.

Cheryl Cole brit énekesnő a 63. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2010. május 21-én

Az FHM amerikai férfimagazin 2010. május 5-én nyilvánosságra hozott nemzetközi szavazásán a világ legszexisebb nőjének a 26 esztendős Cheryl Cole-t választották. Az angol szépség már 2009-ben is elnyerte ezt a megtisztelő címet.

Cheryl Cole brit énekesnő a 63. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2010. május 20-án

Íme Marion Cotillard hónalja

2010. május 21.

A 63. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál egyik jótékonysági rendezvényén Marion Cotillard Oscar-díjas francia színésznő olyan hévben kezdett el ünnepelni és táncolni, hogy megvillantotta a hónalját is.

Marion Cotillard Oscar-díjas francia színésznő egy jótékonysági rendezvényen a Cannes-i Filmfesztiválon 2010. május 20-án

A meglepő eseményt egy szemfüles fotósnak sikerült megörökítenie. A kép azóta pedig már számos újságban és az interneten is megjelent.

Marion Cotillard Oscar-díjas francia színésznő egy jótékonysági rendezvényen a Cannes-i Filmfesztiválon 2010. május 20-án

Az eseményen egyébként többek között Naomi Campbell, Karl Lagerfeld, Kristin Scott Thomas, Jennifer Lopez, Russel Crowe, Mischa Barton, Paris Hilton, Giorgo Armani és a csinos Diane Kruger is részt vett.

Diane Kruger német színésznő egy jótékonysági rendezvényen a Cannes-i Filmfesztiválon 2010. május 20-án

John Travoltáék újra gyermeket várnak

2010. május 21.

John Travolta amerikai színész és 47 éves színésznőként ismertté vállt neje Kelly Preston 2010. május 19-én saját weboldalukon jelentette be, hogy megint gyermeket várnak. A művészeknek egy 10 esztendős lánya van, fiúk pedig 16 évesen a Bahama-szigeteki nyaralójukban vesztette életét 2009-ben.

John Travolta amerikai színész és felesége, Kelly Preston Los Angelesben 2010 márciusában

Nicole Kidman Hongkongban jótékonykodik

2010. május 21.

Nicole Kidman Oscar-díjas ausztrál színésznő 2010. május 19-én Hongkongban jelent meg egy jótékonysági rendezvényen, ahol merész felsője alatt nem viselt melltartót, így mindenki szemügyre vehetett domborulatait, amelyek a fotók és nyilvános megjelenések tanúsága szerint az utóbbi időkben igencsak megnőttek. A bulvárlapok szerint az erősen botox-párti, 42 éves művésznő vagy megcsináltatta a melleit, vagy megint gyermeket vár.

Nicole Kidman Oscar-díjas ausztrál színésznő egy jótékonysági rendezvényen Hongkongban 2010. május 19-én

Carla Bruni először viselt nyilvánosan szemüveget

2010. május 21.

Carla Bruni, Nicolas Sarkozy francia államfő neje egy AIDS-ellenes konferencián vett részt Párizsban 2010. május 20-án, ahol az idén 43. születésnapját betöltő egykori manöken először jelent meg szemüvegben a nyilvánosság előtt, pedig hosszú ideje rövidlátó csak eddig kontaktlencsét használt.

Carla Bruni, Nicolas Sarkozy francia államfő neje egy AIDS-ellenes konferencián szemüvegben Párizsban, 2010. május 20-án

Michigan szépe lett Amerika legszebbje

2010. május 17.

2010. május 16-án Las Vegasban Michigan állam szépét, a 24 esztendős fekete hajú Rima Fakih-t választották az idei év győztesének a Miss USA amerikai szépségversenyen.

Rima Fakih, az idei Miss USA a szépségversenyen Las Vegasban, 2010. május 16-án

Árvíz pusztít Miskolcon

2010. május 17.

Miközben Budapesten a Ferihegyi reptéren az izlandi vulkánkitörésből származó hamufelhő miatt kellett törölni több járatot, addig az ország legtöbb részén 140 km/h-val söpör a szél és szakad az eső, amelynek következtében a szentendrei Skanzenben 50 milli forintos károk keletkeztek és 2010. május 16-án megdőlt az 1906-os országos csapadék rekord. Akkor 80,7 milliméter eső hullott le, most azonban Baranya megye egyik településén egy nap alatt 98,6 milliméter esett. A heves esőzés egy ember halálát okozta, és többen megsérültek. Miskolcon több százan maradtak víz és áram nélkül, azonban idős nagyszüleimet szerencsére nem érinti súlyosan az árvíz, viszont a Kilián városrészben lakó nagynénéméket annál inkább, ugyanis ők közlekedni se tudnak az esőzések következtében kiöntött Szinva patak méteres vízében, amelyen többen csak csónakkal haladnak.

Miskolc Kilián városrészében az esőzések következtében kiöntött Szinva patak 2010. május 16-án

Mark Webber nyerte meg a Monacói Nagydíjat

2010. május 17.

2010. május 16-án az ausztrál Mark Webber, a Red Bull pilótája nyerte meg a Monacói Nagydíjat, a második helyen a német Sebastian Vettel áll, a harmadik helyet pedig a lengyel Robert Kubica szerezte meg.

Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája a Monacói Nagydíjon 2010. május 16-án

A visszatérő, 41 éves német Michael Schumacher korábbi hétszeres világbajnokot a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenybírói 20 másodperces időbüntetéssel sújtották, amiért a verseny utolsó kanyarjában szabálytalanul előzte meg a spanyol Fernando Alonsót, a Ferrari kétszeres világbajnok spanyol versenyzőjét. A hatodik helyen végzett Schumacher így a 12. helyre csúszott vissza. Az eseményen – amelyen Jennifer Lopez amerikai színésznő is részt vett – a brazil Rubens Barrichello szenvedett balesetet, és törte össze járgányát, a hercegi családot pedig maga Monaco uralkodó hercege, II. Albert képviselte, akinek a dél-afrikai származású kedvese, Charlene Wittstock az előző nap még Liz Hurley brit színésznővel partyzott.

II. Albert, Monaco uralkodó hercege a Monacói Nagydíjon 2010. május 16-án

Így néz ki a 18 éves Georgia Jagger

2010. május 16.

A legendás brit rockzenekar, a Rolling Stones énekesének, Mick Jaggernek a manökenként dolgozó 18 éves lánya, Georgia Jagger a közelmúltban a Chanel divatbemutatóján vett részt a franciaországi St. Tropezben. Georgia sokak szerint már most az új Brigitte Bardot…

Georgia Jagger a Chanel divatbemutatóján a franciaországi St. Tropezben 2010. május 15-én

II. Erzsébet királynő a volán mögött

2010. május 16.

Nagy-Britannia összes lakója tudja, hogy uralkodójuk, II. Erzsébet brit királynő rendszám és jogosítvány nélkül is vezethet, és valószínűleg azt is, hogy közutakon már nem ül volán mögé, azonban 2010. május 13-án kivételt tett, ugyanis a fotósok és alattvalói nagy örömére Anglia egyik legnagyobb szabadtéri lovas rendezvényére, a Royal Horse Show-ra, melyet a  windsori kastélya területén rendeztek meg Land Rover személygépjárművét vezetve érkezett meg.

II. Erzsébet brit királynő személygépkocsit vezet a windsori királyi kastély területén 2010. május 13-án

A 84 éves uralkodó a rendezvény többi napján is részt vett, ekkor meglepő módon piros kendőt és hétköznapi ruhát viselt.

II. Erzsébet brit királynő a Royal Horse Show-on windsori királyi kastély területén 2010. május 14-én