Archive for 2010. szeptember

Lindsay Lohant újra letartóztatták

2010. szeptember 24.

2010. szeptember 24-én újra letartóztatták Lindsay Lohan amerikai színésznőt, miután a drogtesztjei pozitívak lettek és a vérében amfetamint találtak. A 24 esztendős színésznő idén július 20-tól 13 napot töltött börtönben, később az elvonók után mégis többször fogyasztott alkoholt és drogozott, egy alkalommal pedig autójával még egy babakocsit is elütött. Lindsay Lohant most a bírósági meghallgatásakor tartóztatták le, és még meg is bilincselték. Egyelőre csak annyi volt biztos, hogy október 22-ig őrizetben marad a botrányhős színésznő, azonban a nap végén 300 ezer dolláros óvadék ellenében haza engedték.  A bíró most csak egy alkoholszintet mérő karperec állandó viselésére kötelezte a színésznőt.

A színésznő egyébként ittas vezetés miatt 2007-ben már ült a rácsok mögött, de csak másfél óráig, 84 percig tartották akkor bent.

Lohanról a közelmúltban hoztak nyilvánosságra néhány olyan 2007-ben készült kompromitáló fényképet, ahol barátnőjével, a másik botrányhősnővel Paris Hiltonnal csókolózik és heroint fogyaszt.

Lindsay Lohan amerikai színésznő a Beverly Hills-i fellebbviteli bíróságon 2010. július 6-án

Schmitt Pál az Egyesült Államokban van

2010. szeptember 24.

Schmitt Pál magyar köztársasági elnök 2010. szeptember 19-én egy hetes hivatalos látogatásra az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol találkozott Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral, Angela Merkel német kancellárral, II. Albert monacói herceggel és helyi magyarokkal is, és az egyik baptista templomban még zongorázott is a 68 éves államfő.

Schmitt Pál magyar köztársasági elnök felszólal New Yorkban az ENSZ-közgyûlés egyik vitáján, az ENSZ Székházában 2010. szeptember 24-én

Az újonnan beiktatott államfő az ENSZ-közgyűlésen is felszólalt New Yorkban, akárcsak a millenniumi fejlesztési célokról rendezendő ENSZ-csúcstalálkozón is. Schmitt Pál menetrend szerint járattal utazott az USA-ba a Ferihegy repülőtérről.

Schmitt Pál magyar köztársasági elnök és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár New Yorkban 2010. szeptember 24-én

A spanyol trónörökös felesége korábban romlott nő volt

2010. szeptember 24.

Cunill Sanz írónő hatalmas felháborodást kiváltó könyvet jelentet meg hamarosan Letícia spanyol hercegnőről, Fülöp herceg-trónörökös feleségéről, aki polgári származású család gyermekeként született. A könyv részletesen tárgyalja, hogy a most 38 éves hercegnő botrányos körülmények között vált el ex-férjétől (aki mellesleg az egyik tanára volt középiskolában) és rendszeresen tartott szeretőket, emellett persze nem vetette meg az alkoholt és a drogokat sem, köztük a hasist részesítette előnyben. A mű legmegbotránkoztatóbb állítás azonban az, miszerint az asztúriai hercegné még átlagemberként, újságíróként 1996-ban Mexikóban abortuszt végeztetett el.

A leendő királynét már korábban is több támadás érte a katolikus Spanyol Királyságban orrplasztikája miatt, azonban a szakértők szerint ez semmi ahhoz képest, amilyen kritikákat most fog kapni. Letíciát 2004-ben vette feleségül Fülöp herceg, a spanyol trón várományosa és két gyönyörű kis királylányuk született. I. János Károly spanyol király halála után fia, Fülöp trónra kerülése esetén Letíciából királyné lesz.

Letícia spanyol hercegnő, Fülöp spanyol trónörökös felesége 2010-ben

Jessica Alba és Lindsay Lohan is anyaszült meztelen a Machete-ben

2010. szeptember 24.

Nemsokára Magyarországon is bemutatják a Machete című amerikai filmet, ami ha másról nem is, de legalább arról ismert lesz, hogy rengeteg meztelen nő szerepel benne.

A film szereplői közül Lindsay Lohan amerikai színésznő több jelenetben is meztelen, néhol csak a hajával takarták el hatalmas melleit, és a csinos Jessica Alba is kapott pucér jelenet a Machete-ben; őt oldalról láthatjuk meztelenül, így a nézők jól láthatják a 29 éves színésznő fenekét is melleit is. Egyébként a színésznő, akit korábban a Playboy és az FHM milliós olvasótábora is a világ legszexisebb nőjének választott még az év elején azt nyilatkozta, hogy többé nem vetkőzik kamerák előtt. Fogadalmát az óta már megcáfolta az említett filmben is, és egy másik idei mozijában, a The Killer Inside Me című alkotásban, ahol szintén van szex jelenete, amely során intimebb testrészei is jól látszódnak.

Jessica Alba amerikai színésznő

Angelina Jolie Budapesten vásárolgatott

2010. szeptember 21.

Mint már – egy előző írásomban – említettem; Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő 2010. szeptember 16-től 18-ig megint Budapesten tartózkodott, és ez alatt több fotósnak sikerült lefényképeznie és volt néhány ember, olyan szerencsés, hogy személyesen csodálhatta meg a dívát, aki „mint az UFÓ-k itt-ott tűnt fel”. A színésznő gyermekei, a 9 éves Maddox és a 7 éves Pax egy fővárosi magániskola tanulója lesz, míg az 5 éves Zahara és a 4 éves Shiloh egy budai magánóvodába jár majd. A taníttatása a négy gyermeknek erre a pár hónapra körülbelül 3 millió forintba kerül.

Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő a Salt ügynök (Salt) című filmje bemutatóján Londonban 2010. augusztus 16-án

A színésznő a hétvégén egy kispesti bevásárlóközpontban vásárolgatott adoptál lányával Zaharával és vér szerinti kislányával, Shiloh-val, akikkel betért a Játéksziget nevű üzletbe is. Az üzlet vezetője szerint Jolie rendkívül kedves és közvetlen volt és még a napszemüvegét is levette, igaz testőr kísérte őket, a hátsó bejáraton közlekedtek, és több tucat ember gyűlt össze a kirakat előtt, hogy láthassa Angelinát. Egyébként mások is látták a színésznőt, aki ezúttal egy pestszentlőrinci cukrászdába tért be, ahol gyerekeinek citromfagylaltot, magának pedig koffeinmentes tejeskávét rendelt és még az egész személyzettel is készített felvételt, viszont még a fotó kedvéért sem vált meg fekete napszemüvegétől.  A kedves színésznő a cukrászda vendégkönyvébe a következőket írta: “Köszönöm a csodálatos délutánt! Szeretettel, Angelina Jolie” .Amúgy a pletykák szerint Jolie Fóton is fog forgatni, és a világhírű magyar producerrel, Andy Vajnával is több alkalommal fog találkozni, továbbá magyar szakácsot és segítőket, bébiszittert is keres itt tartózkodásának idejére, akikkel titoktartási nyilatkozatot írat majd alá. Mivel sokan kritizálták a színésznőt kötelességemnek tartom elmondani, hogy színészként sem utolsó, nőként viszont első (nem csak az én véleményem…) és szerintem, ha minden híresség csak a tizedét tenné le az asztalra a szegénység ellen, mint amennyit ő letesz, akkor nem itt tartana a világ.

Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő Zahara és Shiloh nevű lányával vásárol Budapesten 2010. szeptember 18-án

Haumann Pétert választották a Nemzet Színészének

2010. szeptember 21.

Haumann Péter Kossuth-díjas magyar színészt választották meg 2010. szeptember 21-én a Nemzet Színészei közé az elhunyt Kállai Ferenc helyére. A társaságnak mindig 12 tagból kell állni, öt hölgy és hét férfi színművészből. A cím a halálig szól, és életük végéig havonta 500 ezer forint juttatásban részesülnek. A hírt nem tudom kommentálni, a 69 esztendős művész számomra unszimpatikus.

Haumann Péter Kossuth-díjas magyar színművész a Nemzet Színésze 2010-től

Katy Perry vőlegényét letartóztatták

2010. szeptember 20.

2010. szeptember 18-án a Los Angeles-i repülőtéren összetűzésbe keveredett egy fotóssal Russell Brand brit komikus, napjaink legsikeresebb énekesnőjének, Katy Perry-nak a vőlegénye. A 35 éves komikus-színész megütötte a lesifotóst, aki testi sértés miatt feljelentette a hírességet, akit bevitték a rendőrségre, ahonnan az óvadék letétele után saját felelősségére távozhatott, ám hamarosan meg kell jelennie a bíróság előtt. Brand menyasszonya, Katy Perry az interneten, egy Twitter-bejegyzésben állt ki vőlegénye mellett. “Ha átléped a határt és megpróbálsz alám fényképezni, a vőlegényem végzi a dolgát és megvéd engem” – írta.

Katy Perry amerikai énekesnő New Yorkban 2010. szeptember 17-én

Mozi ajánló – Hétmérföldes szerelem

2010. szeptember 19.

A Hétmérföldes szerelem (Going the Distance) egy amerikai dokumentumfilmes első mozifilmje, azonban minden olyan elem hiányzik belőle, ami egy jó filmmé tehetné az alkotást. Nem pazarolom az időt arra, hogy szokásomhoz híven elmeséljem a film egyébként unalmas történetét, amelyben Justin Long amerikai színész és a barátnőjét alakító Drew Barrymore amerikai színésznő próbál megnevettetni minket kisebb-nagyobb sikerekkel; csupán csak néhány poénosabb mondat, beszólás ér valamit. Ami a 35 éves színésznő alakítását illeti, Barrymore évről évre csak rosszabb lesz a vígjátékaiban, ezúttal úgy játszik a filmvásznon, mint egy átlagos színésznőcske és külsőleg is lestrapáltnak néz ki, évekkel idősebbnek koránál. Viszont filmbéli barátja már 32 éves az életben, holott Longot – aki a film nagy részében már irritáló – úgy húsz év körülire saccoltam volna. A film érdekessége egyébként az, hogy Drew és Justin az életben is egy párt alkotnak; de ez sem számít, attól még ez a film egy tipikus amerikai közhelyekkel dúsított film.

Drew Barrymore amerikai színésznő és Justin Long amerikai színész a Hétmérföldes szerelem (Going the Distance) című film egyik jelenetében

Budapesten van a dalai láma

2010. szeptember 19.

2010. szeptember 17-én Budapestre látogatott Tendzin Gyaco, a XIV. dalai láma, aki másnap több mint 11 ezer magyar és a környező országokból érkezett érdeklődő előtt tartott előadást a pesti Papp László Sportarénában és megkapta a Budapest díszpolgára címet Demszky Gábor főpolgármestertől a budapesti városházán. A 75 éves vallási vezető az Országgyűlés Magyar-Tibeti Baráti Társasága és a magyarországi tibeti buddhista szervezetek meghívására érkezett Magyarországra.

Tendzin Gyaco, a dalai láma a budapesti városházán 2010. szeptember 18-án

Közzétették a The Tourist előzetesét

2010. szeptember 17.

2010. szeptember 15-én végre felkerült az internetre a The Tourist című film előzetese, amelyben a két főszereplő, a világ legszexisebbjének titulált Johnny Depp amerikai színész és a világ valaha élt egyik legszebb nője, Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő egy forró csókot is vált a kamerák előtt. A 2 és fél perces trailert a világhálón már közel fél millióan tekintették meg, de az a bizonyos látványos, zuhany alatt játszódó szexjelenete a két színésznek nem látható a kisfilmben, Jolie viszont megint elbüvőlő és az egyik jelenetben épp elkezd vetkőzni, viszont sokak szerint Johnny Depp külsőleg nagyon megváltozott és meghízott, de Jolie szépségét mindenhol kiemelik, maga a visszafogottságáról híres Origo Filmklub is csak „istennőként” emlegeti a színésznőt, holott én szoktam így hívni.  

Az Oscar-díjas német Florian Henckel von Donnersmarck által rendezett filmet az Egyesült Államokban december 10-én mutatják be és szerencsére nekünk sem kell sokat várni a magyar premierre, hiszen már januárban megtekinthetjük a magyar mozikban. Egyébként sokak szerint Angelina Jolie nagy eséllyel pályázhat jövő tavasszal a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjért a filmbéli alakításáért, és már oldal is alakult a világ legsikeresebb közönségi oldalán, a Facebookon ennek szorgalmazására (I want to Oscar nomination for Angelina Jolie for her role in ‘The Tourist’ címmel).

2010. szeptember 16-án egyébként újra Magyarországra érkezett a 35 éves színésznő, ezúttal a Fókusz című műsor stábja kapta lencsevégre a turai Schossberger kastélyban és egy rákospalotai filmstúdióban.

Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő a The Tourist című filmje forgatásán Párizsban 2010. február 25-én