Archive for 2011. december

Rihanna Budapesten adott koncertet

2011. december 9.

2011. december 8-án Rihanna barbadosi énekesnő koncertet adott Budapesten a Papp László Sportarénában. A 23 éves énekesnő az idén megjelent Talk That Talk című albumával érkezett a magyar fővárosba, de korábbi dalait is előadta a kétórás show keretében. A fellépése erotikával volt túlfűtve, a közönség kihívó ruhákban láthatta a csinos popsztárt és szemtanúja lehetett annak is, amint a Riri becenevű énekesnő rúd táncol és Gáspár Evelinen, a cigány showman, Győzike lányán lovagol. A közönségességéről és botrányáról híres Győzike lánya nem képezte a show részét, de az énekesnő az első sorban álló lányt hívta fel a színpadra, hogy rajta táncoljon, majd Evelinke kezeit a melleire tegye.

A Grammy-díjas sztár a régi barátnéja, Nicky Minaj születésnapja alkalmából megemlékezett az amerikai rapper-énekesnőről is. A változó hajszínű énekesnő ezúttal szőkére festetett hajjal vonult fel a színpadra.

A koncertre 60 ezer forintért lehetett jegyeket vásárolni az első sorokba, de azok, akik 120 ezer forintot költöttek Rihanna budapesti koncertjére, a koncert előtt személyesen találkozhattak az énekesnővel.

Rihanna barbardosi énekesnő koncertet ad Budapesten 2011. december 8-án

Rihanna barbardosi énekesnő koncertet ad Budapesten 2011. december 8-án

Petruska András: “Az a munkám, hogy kreatívnak kell lennem”

2011. december 8.

“Az a munkám, hogy kreatívnak kell lennem”

Mészáros Márton interjúja Petruska András magyar énekes-gitáros-dalszövegíróval

Petruska András magyar énekes-dalszövegíró a Szimpla Kertben tartott koncertje után Budapesten 2011. december 6-án (Fotó: Mészáros Márton)

Petruska András magyar énekes-dalszövegíró a Szimpla Kertben tartott koncertje után Budapesten 2011. december 6-án (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Elárulnál néhány olyan bibliográfiai adatot, amelyről nem tudhatunk? Először is az érdekelne, hogy mikor születtél.

Petruska: 1986. március 19-én, másfél hónappal a csernobili atomkatasztrófa előtt születtem. A szüleim örültek, hogy tavaszi gyerek lettem és gondolták, hogy majd adhatnak nekem friss gyümölcsöket, zöldségeket hagy fejlődjek, aztán erre fel jött Csernobil.

Mészáros: Hogyan jutottál el a Megasztárig?

Petruska: Ez nem kis történet. Nem emlékszem, hogy valaha is elhatároztam volna, hogy zenész leszek. Mindig is érdekelt a zene: amióta beszélek, azóta énekelek is. Kiskoromban a tévében mutatott zenészekben a habitusuk fogott meg leginkább. Akkor valahogyan összekötöttem a zenekészítést az exhibicionizmussal, tehát sohasem úgy képzeltem el a dolgot, hogy én csak énekelek. Idővel megtaláltam a gitárhoz legjobban hasonlító dolgot, a teniszütőt, aztán miután gitárom lett, onnantól kezdve mindenkit megőrjítettem. Kilencévesen kerültem ahhoz az emberhez, akit a mai napig a mesteremnek tekintek. A zenélés nekem mindig is egy nagy álmom volt, bár a lehetőségeim nem voltak olyan nagyok, mivel nem művészcsaládból származok. Éppen ezért elmentem polgári szakot tanulni, egyetemre jártam és már elmúltam tizennyolc éves, amikor rájöttem, hogy itt már ketyeg az óra. Szerencsére elsőre felvettek a Kőbányai Zenei Stúdióba, és innentől tisztult ki a kép, hogy a szakmám valóban a zenészet. Már a gimnázium alatt is volt zenekarom és dalszerzőként is régóta tevékenykedek. Egyébként a zenélés az önmegvasításra való törekvés mellett bizonyos szempontból ugyanolyan iparos munka, mint bármi más. Karrierem kezdetén  elmentem úgy is játszani, hogy nem látszódott az arcom és valaki oldalán gitároztam, ez jó tapasztalat és nem utolsósorban pénzkereseti lehetőség is. Az egyik ilyen oldalági projektben voltam azzal a Gencsi Attilával, akit elkísértem a Megasztárba tavaly. Én úgy terveztem, meghúzom magam a háttérben, de a zsűri engem választott. A kéttagú formációnkat a közös produkció alapján nem juttatták tovább, viszont engem igen. Ezt a média felfújta, de ezt nem is bántam, mert ezáltal még jobban megismert az egész ország. Beindítottam az én egyszemélyes projektemet és egyszer csak azt tapasztaltam, hogy gyarapodik azoknak a száma, akik ismernek és szeretik a zenémet. Nem nagyon hiszek a kereskedelmi média értékközvetítő szerepében, így engem sokkal inkább az udnerground, alulról építlező kultúra fog meg. Nem tagadom, a tévétől kaptam egy nagyon erős hátszelet, de azóta a magam útját járom, és nincs okom panaszra.

Mészáros: Hogyan fogadod ezt a hirtelen jött népszerűséget?

Petruska: Nem voltak igazán nagy pofára esések az én eddigi életemben, de ennek ellenére nem lettem olyan ember, aki el lenne szállva magától. Örömmel zsebelem be az elismeréseket, de adok a kritikusok véleményére is, legyenek azok a kritikusok a tanáraim vagy a közönség. Persze saját magammal elég kritikus vagyok és igyekszem mindent a lehető legjobban csinálni. Büszke vagyok arra, ami mögöttem van, de azt is figyelem, hogy mi van még előttem. Előadónak lenni egyébként nagy felelősség, mert nem tehetem meg a közönséggel, hogy megmutassam nekik, hogy valójában milyen kedvem is van.

Petruska András magyar énekes-dalszövegíró a Szimpla Kertben tartott koncertje után Budapesten 2011. december 6-án (Fotó: Mészáros Márton)

Petruska András magyar énekes-dalszövegíró a Szimpla Kertben tartott koncertje után Budapesten 2011. december 6-án (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Érnek téged támadások?

Petruska: Nem nagyon, bár szkeptikus emberek vannak. Kaptam már olyan levelet, aki azt írta, hogy „neked jobban el kellene szállnod”. Arra lett volna kíváncsi az illető, amiben a feladó kétségbe vonta, hogy a valóságban is olyan vagyok, mint amilyennek mutatom magamat, azt hitte, hogy csak megjátszom az egészet és mindez csupán marketingfogás. Nyilván azt nem láthatja senki, hogy milyen vagyok otthon, ha mondjuk éppen rossz kedvem van, de ez nem jelenti azt, hogy egészen más ember lennék a hétköznapokban.

Mészáros: Mit szeretsz a legjobban a zenélésben?

Petruska: Azt, hogy tulajdonképpen az a munkám, hogy kreatív legyek. Minden, amit csinálok, a szenvedélyről szól és a játékról, a játékosságról. Ébren tartani a gyermeki képzelőerőt, és ezt tudatossággal, befele figyeléssel társítani – anélkül nem is tudnék fejlődni. Ha nekem nem lenne üzenetem, akkor nem zenélnék. Számomra nem elég az, hogy valami szép. Ha valami szép annak legyen értelme is.

Mészáros: Kik azok az előadóművészek, akik hatással voltak rád?

Petruska: Alapvetően pop zenész vagyok, a pop alatt pedig minden olyan zenei irányzatot értünk, ami nem klasszikus. A jó zene a laikus hallgatót is szórakoztatja, hiszen ő a legbölcsebb zenehallgató, de lévén, hogy zenész vagyok, az apró zenei trükkök is szórakoztatnak, amitől érdekesebb lesz az adott zene. A zeneiparban két olyan előadót ismerek, akiminden korosztályt, laikust és szakmabelit igazán képesek szórakoztatni: Paul Simon és Sting. De Tom Waits és maga az ős popzene, a The Beatles is nagy hatással van rám. A Beatles munkásságában a legnagyobb tanulság, hogy a saját korukra reflektáltak – őket a koruk formálta, azt a kort pedig ők formálták. Szerintem anélkül nem is érdemes popzenét csinálni, hogy nem jelenik meg a művedben a saját korodra valamilyen reflektálás.

Mészáros: Nemrég jelent meg egy kislemezed. Mit kell róla tudni?

Petruska: Hat számot tartalmaz ez a lemez, A Little More Stock Taking a címe és idén októberben jött ki. Ez a második EP-ém, az első tavaly jelent meg Loveocalypse címen. Akkor gyorsan szerettünk volna csinálni egy bemutatkozó anyagot, amelynek segítségével a közönség is hazavihet ilyen formában. Az akkori anyagra csak négy szám került fel, az a négy dal, amely a legjobban tetszett a közönségnek. A mostani lemezen viszont már hat szám van, ezek közül mind az én sajátom leszámítva egyet, amelyiknek a megírásában Barna Emília segédkezett. Egyébként már dolgozok a majdani bemutatkozó nagylemezemen, amelyről egyelőre még semmit sem árulhatok el, nem mintha tudnám, hogy mikor fog megjelenni. Nagyon örültem annak, hogy az idén közzétett dalok közül kettőhöz készült videoklip. Egy fiatal forgatócsoport keresett meg azzal, hogy szívesen készítenének a dalokhoz klippet, én pedig úgy voltam vele, hogy ez nagyon jó lenne. Örülök neki, hogy elkészült ez a két videó és nagy nézettségnek örvend a YouTube-on is. A feltörekvőségben az a jó, hogy más művészeti ágakból is megtaláljuk egymást és tudunk segíteni a másiknak.

Mészáros: Mi a kedvenc dalod most? Nem a sajátjaidra gondolok, inkább arra, hogy mit hallgatsz most.

Petruska: Jelenleg a brit zenei szaklapok Top 50-jét hallgatom az idei évben megjelent lemezekből. Azonban ha nagyon kedvenc dalról van szó, akkor Paul Simon I Do It For Your Love című számát tartom annak. Ez nem egy híres dal, de nagyon kellemes. Számomra ez egy hihetetlenül kopott és kifejező dal a szerelemről és az érzelmek elmúlásáról.

Mészáros: Milyen gyakran lépsz fel közönség előtt?

Petruska: Havi 8-10 fellépést vállalok egy hónapban, de ez a szám természetesen változó.

Mészáros: Mi ez a stílusváltás egyébként?

Petruska: Mihez képest? Ezt már sokan kérdezték. Nos, elegem lett a hosszú hajból és levágattam. Folyamatosan változtatom a kinézetemet, jelenleg éppen bajuszom van, de csak viccből. Ezt nem hordják a fiatalok, negyven alatt egyáltalán nem látsz bajszos embert. Nem veszem magamat komolyan.

Mészáros: Szigorúan idézőjelbe téve mit hoz neked a Jézuska idén karácsonyra?

Petruska: Remélem pihenést. Úgy dolgoztam át két évet, hogy alig 1-2 hónap pihenés volt benne összesen, és az is elszórva. Én persze mindig pörgök, és imádom ezt a létet, de 2 év kellett ahhoz, hogy érezzem, el kell engedni egy kicsit az egészet, és csöndet teremteni magam körül. A folytatás pedig azon múlik, mit hallok ki abból a csöndből.

Petruska András magyar énekes-dalszövegíró és Mészáros Márton a Szimpla Kertben Budapesten 2011. december 6-án

Petruska András magyar énekes-dalszövegíró és Mészáros Márton a Szimpla Kertben Budapesten 2011. december 6-án

Palvin Barbara elképesztően szép a Victoria’s Secretnél is

2011. december 8.

Miután Palvin Barbara betöltötte ősszel a 18. életévét és nagykorúvá vált, egyből vállalt is egy fotósorozat a Victoria’s Secretnek, amelyben szexi fehérneműben látható. A jelentős nemzetközi karrierrel büszkélkedő magyar topmodell szépségére már külföldön is felfigyeltek.

Palvin Barbara magyar topmodell

Palvin Barbara magyar topmodell

Ha a gyönyörű magyar manökent beválasztják a Victoria’s Secret legújabb angyalának, akkor olyan legendákkal dolgozhat együtt, mint Heidi Klum, Candice Swanepoel, Alessandra Ambrosio, Adriana Lima vagy Miranda Kerr.

Palvin Barbara magyar topmodell

Palvin Barbara magyar topmodell

Tom Jones zsűritag lesz egy tehetségkutatóműsorban

2011. december 8.

2011. december 8-án Sir Tom Jones walesi énekes megerősítette azokat a híreszteléseket, miszerint zsűri lesz a The Voice brit tehetségkutató műsorban. A The Voice UK című műsor már nagy sikerrel futott korábban Hollandiában és az Egyesült Államokban is, ezért döntöttek a britek amellett, hogy 2012 márciusától saját maguk is bemutatják a tehetségkutatót, amelyre reményeik szerint több százezer ember fog jelentkezni. 

A 71 éves énekesen kívül olyan zenei legendák is igent mondtak a felkérésre, mint will.i.am vagy Jessie J.

Tom Jones walesi énekes

Tom Jones walesi énekes

Erős széllökések Budapesten

2011. december 8.

2011. december 8-án Budapesten egész nap olyan erős szélvihar volt, amelyet a főváros összes lakója észrevehetett. A viharban több kémény ledőlt, de a szél a köztereken felállítottt karácsonyfákat is feldöntött. Budapest első kerületében 90 km/h-s széllökéseket mértek.

A lakhelyem közelében van egy időjárást mutató óra, amely egész nap + 6 és 10 fok közötti értékeket mutatott. Az idei télre nem lehet azt mondani, hogy kemény lenne. A hó is csak egyszer esett eddig Budapesten…

Viharfelhők a Lánchíd felett Budapesten 2011. december 8-án

Viharfelhők a Lánchíd felett Budapesten 2011. december 8-án

Marion Cotillard is Magyarországon forgathat

2011. december 7.

A Warner Bros. amerikai filmstúdió Arthur & Lancelot című új Artúr királyról szóló filmjét a tervek szerint Magyarországon is forgatnák 2012 márciustól.

A híreszteléseket nem erősítették még meg, de az már nyilvánvaló, hogy a David Dobkin rendezte alkotás címszereplője, az 5. és 6. század között élt legendás uralkodó megszemélyesítője Kit Harington birt színész lesz. A 24 éves színészen kívül Gary Oldman amerikai színésszel és Marion Cottilard Oscar-díjas francia színésznővel is tárgyalnak a szerepről.

Marion Cotillard Oscar-díjas francia színésznő

Marion Cotillard Oscar-díjas francia színésznő

Angelina Jolie Luc Besson akciósztárja lehetne

2011. december 7.

Angelina Jolie bemutatta rendezői debütálását, A vér és méz földjén (In the Land of Blood and Honey) című boszniai háborúról szóló filmjét és most már a jövőjét egyengeti. Hollywood legkeresettebb színésznőjével jelenleg több főszerepről is tárgyalnak, ezek közül Luc Besson amerikai rendező következő, egyelőre még cím nélküli alkotása hangzik a legígéretesebbnek. Az 52 esztendős rendező Jolie-t szeretné megnyerni az akciófilm női főszerepére.

Angelina Jolie amerikai színésznő A vér és méz földjén (In The Land of Blood and Honey) című filmjének vetítésén New Yorkban 2011. december 5-én

Angelina Jolie amerikai színésznő A vér és méz földjén (In The Land of Blood and Honey) című filmjének vetítésén New Yorkban 2011. december 5-én

Ha Jolie elvállalja a filmet, akkor várhatóan csúszni fog Ridley Scott Gertrud Bell angol utazó-íróról szóló filmje, amelynek főszerepét szintén Angelina Jolie alakította volna. A 36 év színésznő korábban beszélt arról is, hogy egy Csipkerózsika-feldolgozással és Kleopátra szerepével is megkeresték.

Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő a Marie Claire magazin 2012 januári számában (Alexei Hay felvétele)

Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő a Marie Claire magazin 2012 januári számában (Alexei Hay felvétele)

Adele lemeze verhetetlen Nagy-Britanniában

2011. december 7.

Adele brit énekesnő 21 című nagylemez lett a 21. század legjobban fogyó albuma Nagy-Britanniában, derült ki abból a felmérésből, amelyet 2011. december 7-én hoztak nyilvánosságra. A 23 éves énekesnő az idén elhunyt Amy Winehouse (1983-2011) brit énekesnő Black to Black című lemezétől vette át a vezetést.

Adele 21 című albumából a jelenlegi adatok tanúsága szerint 3,4 millió példány kelt el Nagy-Britanniában. A Grammy-díjas énekesnőnek egyébként esélye van arra is, hogy zenetörténelmet írjon, ha az eladások így mennek továbbra is, akkor néhány hónapon belül mindenidők legjobban fogyó brit albuma lesz az övé.

Adele brit énekesnő

Adele brit énekesnő

Meleg férfi a miniszterelnök Belgiumban – Első homoszexuális államfő az Európai Unióban

2011. december 7.

2011. december 6-án a brüsszeli Laeken királyi palotában II. Albert belga király feleskette Elio Di Rupo belga szocialista miniszterelnököt és a politikus kabinetjének tagjait. Belgiumban az új kormány tagjainak beiktatásával véget ért az ország eddigi leghosszabb, 2010 tavaszán kezdődött belpolitikai válsága. A csokornyakkendőjéről ismertté vált Di Rupo beiktatása több szempontból is érdekes, a vallon államférfi személyében 40 év után először vezeti Belgiumot francia ajkú kormányfő és az Európai Unió megalakulása óta ő az első miniszterelnök, aki homoszexuális.

A baloldali politikus még 1996-ban, azután vállalta fel a másságát, hogy a lapok megírták azokat a pletykákat, miszerint pedofil és kiskorúakkal folytat szexuális életet.

Elio Di Rupo belga szocialista miniszterelnök

Elio Di Rupo belga szocialista miniszterelnök

Megjött a Mikulás

2011. december 6.

A Mikulás december 5. éjjelén – december 6. hajnalán meglátogatja a gyermekeket. A Télapó személye a Krisztus utáni harmadik században élt Szent Miklós myrai püspök legendái alapján alakult ki.

Weöres Sándor: Suttog a fenyves

Suttog a fenyves, zöld erdő,
Télapó is már eljő.

Csendül a fürge száncsengő,
Véget ér az esztendő.

Tél szele hóval, faggyal jő,
Elkel most a nagykendő.

Libben a tarka nagykendő,
Húzza-rázza hűs szellő.

Suttog a fenyves, zöld erdő,
Rászitál a hófelhő.

Végire jár az esztendő,
Cseng a fürge száncsengő.

Mikulás - 2011. december 5. (Mészáros Márton felvétele)

Mikulás - 2011. december 5. (Mészáros Márton felvétele)