Vérszegény történet ismertet meg velünk fél tucat karaktert, amelyek, ha alaposabban ki lettek volna dolgozva, nagyszerű komédiává tehették volna A nagy nap (The Big Wedding) című filmet. Azonban így csak egy átlagos limonádét kapunk nevetéssel és néhány kósza mosollyal.
Adott Don, a hatvan éves, perverz szobrász és családapa és élettársa, Bebe, a lobbanékony természetű vadító szépség, akik éppen a konyhapulton készülnek hancúrozni, amikor megjelenik Ellie, a férfi ex-felesége, gyermekeinek anyja. A pár már legalább tíz éve nem látta Ellie-t azóta, hogy a férj éppen annak legjobb barátnőjével csalta meg asszonyát. Aztán ott van még a huszonkilenc éves fiúk, aki fogadalmat tett, hogy addig nem szexel még meg nem találja az igaz szerelmet. A pár terhes lánya is megérkezik, aki azután kidobta pasiját, hogy megfogant a baba. A bonyodalmakat mégis Alejandro, a testvérük okozza, aki elvenni készül párját. Az adoptált fiú biologóia családja, a mélyen vallásos kolumbiai szülőanyja és rég nem látott nővére is felbukkan az esküvőjén.
Ilyen alapanyagból lehet dolgozni, különösen, ha megemlítjük még a bigott papot, aki rendszeresen ivott Donnal, a gyógyuló alkoholista szobrásszal, aki feltett lábbal ül a templomban, vagy a menyasszony lepukkant szüleit, a műmájer apát és a plasztika-függő édesanyát, aki úgy beszél, hogy közbe már a száját se tudja mozgatni. A film nem kecsegtet sok újdonsággal, majdhogynem azt kapjuk, amit a romantikus vígjáték műfaj összes filmje nyújt. A készítők minden bizonnyal biztosítéknak érezték a sikerre a felvonultatott sztárparádét, csak a három főszereplőnek – Robert DeNirónak, Diane Keatonnak és Susan Sarandonnak – együtt négy Oscar-díja van. Azonban hiába profi színészek, akik a kisujjukból kirázzák ezt a munkát, a cselekmény maga olyan közönyös, mintha szívességet tenne nekünk, hogy elmeséli magát és ezen a szokásosan jó filmcsillagok sem tudnak változtatni.
A színészek dolgoztak, de valami miatt ők is olyan fáradtnak tűnnek, mintha hiányozna a szótárukból az elkötelezett szó. Némelyik karakter annyira lapos, hogy különbséget sem tudunk tenni, hogy Katherine Heiglet most a Grace Klinika egyik epizódjából látjuk-e (bár ez inkább a karaktere hibája), de a harminc éves szűz Topher Grace is ugyanazokat az arcokat vágja, amiket tizenöt évvel ezelőtt az Azok a 70-es évek – show Eric Formanjeként. Persze ez szórakoztató, de azt várná az ember, hogy egy 35 millió dollárból készülő film nagyobbat szóljon. Viszont Keaton és DeNiro párosa között természetes az összhang, fiatalos és jófej szülők, aki néhány nap kedvére újra összeállnak. Susan Sarandon nagyszerű adottságai éppúgy kárba vésznek, mint Amanda Seyfried sokoldalúsága. Ez az ára annak, ha egy tucat jól csengő nevű filmsztárt bezsúfolnak egy filmbe.
A helyszín – akárhol is forgatták a filmet – magával ragadó; ház a tó partján, erdővel a háta mögött. Szebb nem is lehetne! De az autók, az esküvői helyszín és az összes ruha, amit viselnek a szereplők, árulkodik a hollywoodi parádéról, ezúttal viszont hitelesen illeszkedve a jómódú családi környezetbe. A menyasszony agyon plasztikáztatott anyja, Muffin tökéletes párhuzamot von a két természetes szépségű öregedő színésznő, Diane Keaton és Susan Sarandon között. A két egyidős színésznő éppen hatvanöt éves volt a forgatás idején, de akár éveket is letagadhatnának dinamikus kinézetük miatt. Keatonnál inkább az számít, hogy megőrizte fiatalos alakját és öltöztetik a divatos ruhák, Sarandon pedig megállt az öregedésben negyvenévesen.
Nem szabad elvonatkoztatnunk attól, hogy A nagy nap egy vígjáték, de sajnos az önfeledt nevetést csak a feszült kacarászás váltja fel. Helyenként valóban akadnak jó poénok, de összességében erőltetettek és gyakran használtnak tűnik minden humorforrás. Túlzással sem lehetne különböző pozitív, hangzatos jelzőket aggatni a filmre, de egyáltalán nem katasztrófa ez a kilencven perces komédia. Sápadt és erőtlen, de nem is az a célja, hogy beírja magát a filmtörténelembe.
Mészáros Márton
Robert DeNiro és Diane Keaton Oscar-díjas színészek A nagy nap (The Big Wedding) című film egyik jelenetében
Mészáros Márton blogja 