Archive for 2013. július

Bármikor szülhet Katalin: A millió dolláros királyi bébi

2013. július 13.

A fogadóirodák többsége a mai napot, vagyis 2013. július 13-át jelölte meg Vilmos herceg és Katalin hercegnő gyermekének születési napjának. Anglia hónapok óta terhességi lázban ég, az érdeklődés régóta nem volt ilyen kiemelkedően nagy a királyi család iránt.

II. Erzsébet unokája, Vilmos cambridge-i herceg és hitvese, Katalin tavaly december hatodikán állt nyilvánosság elé a terhesség hírével. A szenzációhajhász újságírók már a 2011 áprilisi esküvőjük óta találgatták, hogy vajon mikor esik teherbe a leendő királyné, vagy van-e valami rejtélyes betegség, ami meggátolja ebben. A gyermek – akármikor is jön világra – születésétől kezdve része lesz a brit történelemnek, sőt már maga a születése is történelem lesz, hiszen az új törvények értelmében nemtől függetlenül trónörökös lesz egy napon. Nagyapja, a hatvannégy éves Károly walesi herceg jelenleg a trónörökös, utána fia, Vilmos lesz az első a trónöröklési listán, a jövevény pedig apja trónra lépése után válik hivatalosan első számú örökössé.

A baba születése egyben azzal is jár, hogy világra jötte pillanatától kezdve „letaszítja” a negyedik helyre a brit trón eddigi harmadik örökösét, Harry herceget, aki Károly trónörökös másik fia. Születésével a brit monarchia történetében rendkívüli pillanatokat okoz, hiszen 1894 óta most fordul elő, hogy a szigetország trónjának három generációja sorakozik a trón előtt. Elemzők szerint a most születendő baba körülbelül ötven-hatvan év múlva fog trónra lépni, hiszen jelenleg még dédanyja, II. Erzsébet ül a trónon. A királyi bébi születési dátumánál csak a baba neve érdekli jobban az angolokat, a leendő nevekre hónapok óta lehet fogadni. A fogadóirodákban a legtöbben lány esetén az Alexandra nevet tartják lehetségesnek, fiúnál pedig a James-re fogadtak a legtöbben. Az uralkodóknak – különösen a Windsoroknak – több keresztnevet adnak, Vilmos és édesapja például négy nevet visel.

A Windsorok hagyományosan otthon, vagyis a Buckingham-palotában szülnek, azonban Katalin abban a londoni St. Mary’s Kórház Lindo szárnyában ad majd életet a trónörökösnek, ahol 31 évvel ezelőtt Vilmos herceg, majd két évvel később Harry is megszületett. Szintén történelmi esemény lesz, hogy a szülésnél Vilmos herceg is jelen lesz, ugyanis apás szülésre még nem került sor a szigetország uralkodóinak történelmében. A herceg a királyi légierő pilótájaként teljesít szolgálatot az utolsó napokban, de az ifjú pár walesi otthona előtt immáron egy hete egy bérelt magánhelikopter áll, hogy Vilmos alkalomadtán azonnal odarepülhessen a fővárosba.

A Center for Retail Research brit kereskedelemkutatással foglakozó központ legfrissebb adatai szerint Vilmos és Katalin gyereke már a megszületésekor 376 millió dollárt (több mint 88 milliárd forint) fog érni, így méltán nevezhetjük millió dolláros bébinek, akárcsak Clint Eastwood klasszikusában a bokszolólányt. Az így kalkulált összegbe beletartoznak mind az összegek, amelyekkel a babához kapcsolódó ünnepségek, könyvek, szuvenírek és az ebben az időszakban a királyi család miatt az országba érkező turisták hozzájárulnak a brit gazdasághoz. Napjainkban nagyon kelendőek Katalint és Vilmost ábrázoló emléktárgyak, és különböző képeslapok, játékok.

A kórház épülete előtt fotósállványok százai állnak napok óta, hogy a fotósok elsőként örökíthessék meg amint a szülés megindultával Vilmos megérkezik a kórházba, később pedig a királyi család többi tagja látogatóba jön.

Mészáros Márton

Katalin cambridge-i hercegnő

A várandós Katalin cambridge-i hercegnő

Öngyilkos lett az Indul a bakterház Bendegúza

2013. július 13.

2013. július 13-án a délelőtti órákban egy öngyilkos férfi holttestét találták meg Fót és Csomád között. A hatóságok azonosították a holttestet, Olvasztó Imre, az Indul a bakterház című híres film gyermekszereplője akasztotta fel magát egy fára.

Az egykori gyermekszínész tizenkét évesen játszotta el az 1979-ben készült film főszereplő kisfiúját, Bendegúzt Koltai Róbert oldalán. Olvasztó 47 évesen vetett véget életének. Habár sokan javasolták neki, hogy lépjen színészi pályára, végül a fővárosi nyomdaiparban helyezkedett el, ahol óriásplakátokat és névjegykártyákat is gyártott. Három gyermeke született, legutolsó interjúban örömtelien mesélt harmonikus életéről. 

Mészáros Márton

Olvasztó Imre gyermekszínész (1966-2013)

Olvasztó Imre gyermekszínész (1966-2013)

A plüssmacim, én és a királynő

2013. július 12.

Köztudomású, hogy a királyi családok tagjait fokozott biztonság övezi, aláírást pedig nem szoktak adni. Közös képet annál nehezebb készíteni velük, mondhatni szinte lehetetlenség, kivéve, ha II. Erzsébet kitüntet téged, vagy hivatalban lévő állam-, esetleg kormányfő vagy. Egy brit kislánynak azonban valóra vált az álma.

Jessica Fitch, egy hét éves angol kislány Gloucestershire-ből az édesanyjával és édesapjával vett részt a Buckingham-palotai koronázási fesztiválon 2013. július 10-én. Amikor elhaladt mellette a kastély kertjében tartott ünnepségen Erzsébet királynő, a kislány kezében szorongatott kabalájával, Bertie plüssmackóval szaladt a királynő után, hogy megkérje, készítsenek egy közös képet. De a kislány szerette volna, ha a képen rajta van a maci is, így a királynő úgy állt be a képhez, hogy előtte a gyermek fogta a mackót.

A kislány a Brit Királyi Légierőnél, a RAF-nál dolgozó édesapja később azt mesélte a Daily Mail újságírójának, hogy remegett a keze, amikor elsütötte a képet. Jessica bátorsága odáig terjedt, hogy a trónörököst, Károly walesi herceget, aztán hitvesét, Camilla hercegnőt is rávette, hogy pózoljanak vele és szakadt kis medvéjével. 

Mészáros Márton

II. Erzsébet brit királynő a 7 éves Jessica Fitch-csel fényképzkedik a Buckingham-palotában 2013. július 10-én

II. Erzsébet brit királynő a 7 éves Jessica Fitch-csel fényképzkedik a Buckingham-palotában 2013. július 10-én

Adrien Brody magyar karakter bőrébe bújik

2013. július 12.

Adrien Brody Oscar-díjas amerikai színész Harry Houdini (1874-1926) magyar származású amerikai illuzionista, bűvészt fogja életre kelteni egy készülő History televíziós minisorozatban – erősítették meg 2013. július 10-én.

A magyar zsidó gyökerekkel rendelkező Brody, aki 2002-ben kapott Oscar-díjat A zongoristában nyújtott drámai alakításáért, az Oxigén című filmjében egy olyan férfit játszott, aki Houdininak hívja magát. Korábban egy szintén magyar származású művész, Tony Curtis amerikai filmcsillag tette emlékezetessé a híres bűvészt az 1953-ban bemutatott Houdini című filmben.

Mészáros Márton

Adrien Brody Oscar-díjas amerikai színész

Adrien Brody Oscar-díjas amerikai színész

A srebrenicai mészárlás áldozatait temették

2013. július 12.

2013. július 11-én a srebrenicai vérengzés 18. évfordulóján 409 újonnan azonosított áldozat koporsóit engedték le a Srebrenica közelében lévő Potocari Emlékközpontban. Az emlékhelyen így már 6066 áldozat nyugszik. A temetésen az áldozatok hozzátartozói, politikusok és külföldi diplomaták vettek részt.

A most eltemetett 409 áldozat között 44 fiatal fiú, asszonyok és egy újszülött kislány is volt. Földi maradványaikat hetven különböző, jeltelen tömegsírban találták meg, és tavaly sikerült őket azonosítani a DNS-tesztek segítségével. A második világháború után a legnagyobb európai tömeggyilkosság az 1992 és 1995 közötti boszniai háború során történt srebrenicai mészárlás volt, ahol a boszniai szerbek a város lerohanásakor mintegy 8000 muzulmán férfit és fiút mészároltak le.

Az évforduló napján kellett megjelennie a hágai Nemzetközi Törvényszék (ICTY) tárgyalótermében Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnöknek. A bíróság előtt kell felelnie a srebrenicai mészárlásban is játszott szerepéért, így összesen két népirtásért kell felelnie. Karadzicot népirtás, háborús és emberiesség elleni bűnök miatt vonják felelősségre tizenegy vádban.

Mészáros Márton

Újratemetnek a srebrenicai vérengzés 18. évfordulóján 409 újonnan azonosított holttestet Srebrenica közelében 2013. július 11-én

Újratemetnek a srebrenicai vérengzés 18. évfordulóján 409 újonnan azonosított holttestet Srebrenica közelében 2013. július 11-én

Horn máris szobrot kap

2013. július 10.

A két napja eltemetett Horn Gyula volt magyar miniszterelnök szobrot kap – írta a Bors 2013. július 10-i száma. Suchman Tamás, a Horn-kormány volt privatizációs minisztere kezdeményezte a szoborállítást.

Suchman a Bors napilapnak nyilatkozott arról, hogy Horn Gyulának szobrot fognak állítani. A jelenleg országgyűlési képviselőként dolgozó politikus a néhai kormányfő családjával is egyeztetni szerezte. Ezzel egyidőben Horn pártja, a Magyar Szocialista Párt szintén szobrot kíván állítani, a bronz mellszobor terve, amelyet Mesterházy Attila kezdeményezett, ősszel kerül leleplezésre az MSZP budapesti székházában.

Hornról már életében, 2006-ban neveztek el utcát a németországi Wertheim városában. Történészek szerint aranyszabály, hogy százötven évnek kell eltelni, ahhoz, hogy egy politikust és teljesítményét reálisan megítélhesse az ember.

Mészáros Márton

Horn Gyula volt magyar miniszterelnök

Horn Gyula volt magyar miniszterelnök

Tüdőembóliával kórházba került Plácido Domingo

2013. július 10.

Tüdőembóliával kórházba szállították Plácido Domingo spanyol operaénekest 2013. július 9-én. A 72 éves tenor szóvivője szerint a körülményekhez képest igazán jól van.

A Három tenor egyike előreláthatólag három-négy hetet fog kórházban tölteni, de az orvosok szerint gyógyulásának ideje előre nem megjósolható. A vérrög tüdőbe kerülése miatt a világhíres tenor kénytelen lemondani öt fellépését a Neruda postása című operában a madridi Királyi Operában, és karmesteri feladatának sem tud eleget tenni a június 21-én a madridi főtéren tartott koncerten.

Plácidó Domingót 2010-ben vastagbélrákkal műtötték, akkor orvosai unszolása ellenére, 45 nappal később színpadra állt.

Mészáros Márton

Plácido Domingo spanyol operaénekes

Plácido Domingo spanyol operaénekes

A katonai puccsal elmozdított elnök mellett tüntetnek

2013. július 10.

A mérsékelt iszlamista Muzulmán Testvériség támogatói Mohamed Murszi július 3-án megbuktatott egyiptomi államfő mellett tüntettek egy kairói mecset előtt 2013. július 9-én. A tüntetők szeretnék, ha a 61 éves politikus újra elfoglalhatná az elnöki széket, továbbá azért demonstrálnak, hogy felháborodásukat és együttérzésüket fejezzék ki a két nappal korábban történtek miatt.

Mint ismeretes, a hadsereg a tüntetők közé lőtt a köztársasági gárda kairói laktanyája közelében, ahol Murszit házi őrizetben tartják. A lövöldözésben legalább 51-en életüket vesztették, és több mint 435-en megsérültek. Egy újságíró, bizonyos Ahmed Samir Assem éppen videóra vette, amint egy katona a tüntetőkre lövöldöz, amikor a fegyveres lelőtte őt is. A rövid amatőr felvétel itt megszakad, a tollnok azonnal meghalt.

Július 10-én az egyiptomi legfőbb ügyész elfogatóparancsot adott ki a Muzulmán Testvériség vezetője, Mohamed Badie és a közvetlen munkatársai ellen is. A politika elemzők szerint ez még nagyobb ellentéteket fog szítani, ami akár polgárháborút is eredményezhet. Csak az elmúlt hét nap során 140 ember halt meg az összecsapásokban.

Mészáros Márton

Tüntetők Egyiptomban (Archív, 2013. július 1-i felvétel)

Tüntetők Egyiptomban (Archív, 2013. július 1-i felvétel)

Jackman és Jolie a legbefolyásosabb

2013. július 8.

2013-ban Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő a legbefolyásosabb színésznő a Forbes magazin listáján, amely a világ száz legbefolyásosabb színésznőjét rangsorolta. A színészeknél Hugh Jackman a listavezető.

Jolie győzelme nem az első, hiszen 2012-ben, 2011-ben és 2009-ben is őt választotta a magazin a legbefolyásosabb színésznőnek. A 37 éves színésznő az elmúlt időszakban számtalan mozifilmben szerepelt, és most debütált rendezőként is. A színészet mellett hat adoptált gyermeke mellett aktívan jótékonykodik, 2001 óta az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jószolgálati nagykövet, és különmegbízottja. Amikor néhány hónappal ezelőtt bejelentette, hogy mindkét mellét eltávolítatta a mellrák kialakulásának magas kockázata miatt, nemzetközi vitát eredményezett, de alátámasztotta meginghatatlan hatalmát a sztárvilágban.

A listán a friss Oscar-díjas Jennifer Lawrence, Jennifer Aniston, Kristen Stewart, Meryl Streep, Emma Stone, Mila Kunis és Sandra Bullock követi Jolie-t, aki jelenleg Hawaiin tartózkodik, ahol második saját rendezésű filmjét, a Laura Hillenbrand könyvén alapuló Unbroken című életrajzi drámát kezdi forgatni.

A színészek közül Hugh Jackmant választották a legbefolyásosabbnak. Az ausztrál filmsztár karrierje felívelőben van, idén jelölték először Oscar-díjra. Őt Robert Downey Jr. és Leonardo DiCaprio követi.

Mészáros Márton

Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő

Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő

Johnny Depp magányos bukása

2013. július 8.

Hiába tartják az öt legnagyobb élő hollywoodi filmsztár egyikének, az idén ötvenedik születésnapját ünneplő Johnny Depp mégsem elég nagy húzónév ahhoz, hogy megfelelő embert tereljen be a mozikba. Gore Verbinski 250 millió dollárból készült A magányos lovas (The Lone Ranger) című westernfilmje mindössze 29,4 millió dollárt hozott az Egyesült Államokba a nyitóhétvégén, ami elég gyatra kezdés – jelenti az amerikai box-office 2013. július 8-án. A film viszont sikeresnek bizonyul külföldön, hiszen öt nappal a világpremier után már 70 milliót szedett össze.

Ellentétben Johnny Depp bukásával a Gru 2 (Despicable Me 2) című animációs film remekül keres, továbbra is első helyen állva az amerikai mozijegy-eladási toplista élén. Az alkotás világszerte már 293 millió dolláros bevételnél jár. A lista harmadikja Sandra Bullock új komédiája, a Női szervek (The Heat), ami 86 milliót termelt eddig.

Szintén most startolt a Kevin Hart: Let Me Explain című film, amely Kevin Hart amerikai komikus-színész egyik élő showjának felvétele. Az eddig 876 amerikai mozira korlátozott film a nyolcadik legnézettebb film jelenleg az USA-ban, – 10,1 millió dollárt hozva.

Mészáros Márton

Johnny Depp amerikai színész

Johnny Depp amerikai színész