A német Triumph fehérneműcég legújabb, 2011-es őszi katalógusában egy helyes szőke manöken hirdeti az alsóneműket. Úgy gondolom, ha minden nő ilyen öltözetben biciklizne, akkor a férfiakat jobban lázba hozná a kerékpározás lehetősége! 😉
A felvételeken az 1992-ben született Nina Agdal dán topmodell látható, aki idén debütált a kifutókon.
Nina Agdal dán manöken a Triumph 2011-es őszi katalógusában
2011. november 17-én Demi Moore amerikai színésznő közlemény útján hivatalosan is bejelentette, hogy elválik férjétől, Ashton Kutchertől.
“Nagyon szomorúan és nehéz szívvel úgy döntöttem, hogy véget vetek az Ashtonnal kötött hat éve tartó házasságomnak” – áll a 49 éves színésznő által kiadott közleményben. Az örökifjú színésznő 2005-ben ment hozzá tizenhat évvel fiatalabb élettársához, azonban a pletykák szerint a házasság idén kudarcba fulladt, amikor Kutcher félrelépett.
A most 33 éves Kutchernek ez volt az első házassága, a színésznőnek viszont már a harmadik. Demi Moore 1980 és 1984 között Freddy Moore rock zenész neje volt, majd 1987 és 2000 között Bruce Willis amerikai színész felesége volt.
2011. november 15-én a hírzárlat ellenére kiszivárogtak bizonyos hírek, miszerint a napokban megtámadták az Amerikai Egyesült Államok elnökének a mindenkori rezidenciáját, a washingtoni Fehér Házat. Az értesülések igazak lehetnek, ugyanis több neve elhallgatását kérő szövetségi nyomozó is megerősítette, hogy november második hetében gépkarabéllyal (AK-47-es) lőttek a Fehér Házra, azonban a lövéseket a golyóálló ablakok felfogták.
A támadás során Barack Obama amerikai elnök nem volt veszélyben, ugyanis ő Ausztráliában tartózkodott hivatalos állami látogatáson, jelenleg pedig Indonéziában van. Az elkövető valószínűleg a 21 esztendős amerikai Oscar Ortega Hernandez, akit korábban már letartóztattak drogbirtoklásért és családon belüli erőszakért is, de a férfi korábban már rendőrökre is támadt.
2011. november 16-án az amerikai People magazin közzétette az idei listáját a világ legszexisebb férfijairól. Az olvasók Bradley Cooper amerikai színészt választották a 2011-es év legszexisebb férfijának. A 36 éves szépfiú a magazinnak nyilatkozva elárulta, hogy különösen azért örül a cím elnyerésének, mert ő nem is modell, csupán csak egy színész, aki jól néz ki.
A listára felkerültek olyan nevek is, mint például Liam Hemsworth, Justin Theroux, Ryan Gosling és Alec Baldwin.
2011. november 16-án Justin Bieber kanadai popénekes szóvivője megerősítette a híreket, miszerint mégsem indít apasági pert a tinisztár ellen Mariah Yeater, az a húsz esztendős amerikai nő, aki azt állította, hogy a négy hónapos kisfia édesapja Bieber.
A nő csak akkor állt el a pertől, amikor 17 esztendős bálvány beleegyezett az apaságát bizonyító DNS-tesztek elkészítésébe. Ezért Yeater meggondolta magát; valószínűleg rájött, hogy a történetét nehezen lehetne elhitetni az emberekkel és a bírósággal, ha Bieber DNS-tesztekkel bizonyítná, hogy nem ő a gyerek apja.
2011. november 15-én a magyar labdarúgó válogatott 2-1-re kapott ki a lengyelektől a Lengyelország-Magyarország barátságos labdarúgó-mérkőzésen Poznanban. A magyarok a második félidőben sikeresen egyenlítettek, azonban Vanczák Vilmos öngólt rúgott, így döntetlen helyett mégis kikaptunk. A mérkőzést a jövő évi Európa-bajnokság egyik színhelyéül szolgáló, frissen felújított stadionban játszottuk.
A Lengyelország-Magyarország barátságos labdarúgó-mérkőzésen Poznanban 2011. november 15-én
2011. november 13-án, Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök lemondását követően Mario Monti olasz politikust bízták meg egy új, szakértői kormány megalakításával Olaszországban. A közgaszdász végzettségű 68 esztendős Monti november 16-án fogja felkeresni hivatalában Giorgio Napolitano köztársasági elnököt, hogy hivatalosan is átvegye tőle a kormányfői megbízatását.
A független Mario Monti úgy nyilatkozott, hogy szeretne létrehozni egy felkészült miniszterekből álló szakértői kormányt, amely 2013-ig kormányozhatná Olaszországot. A bukott olasz kormányfő, Silvio Berlusconi hívei előtt jelentette ki, hogy szerinte 1994-es politikai színrelépése megváltoztatta egész Olaszország történetét.
Mario Monti új olasz kormányfő beszél Rómában 2011. november 14-én
2011. november 14-én Kocsis Ágnes magyar rendező cannes-i és magyar filmfeszmle díjas alkotása, a Pál Adrienn című film össznézőszáma átlépte a mágikus tízezret Magyarországon, így az ápolónőről szóló film lett a legsikeresebb egész estét magyar mozifilm az idei évben.
A Pál Adrienn nem csak a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon és a 42. Magyar Filmszemlén nyert díjat, további több tucat rangos nemzetközi filmfesztiválon kapott elismerést.
Michael J. Fox nevét mindenki a Vissza a jövőbe (Back to the Future) című filmekkel hozza összefüggésbe, azt azonban kevesen tudják, hogy a most 50 esztendős színész jelenleg az egyik legismertebb Parkinson-kóros híresség.
A színész 2011. november 13-án a saját alapítványának, a Michael J. Fox Parkinson Alapítvány rendezvényén lépett a színpadra és előadta a Grammy-díjas zenészlegenda, Chuck Berry híres dalát, a Johnny B. Goode című szerzeményt. Michael J. Fox nem csak gitározott, hanem énekelt is az egybegyülteknek. A színész már a Vissza a jövőbe-triológiában is elénekelte egyszer a dalt. A mostani fellépéséről rossz minőségű amatőr videó is készült, amelyet az interneten is meglehet tekinteni.
Michael J. Fox amerikai színész a Johnny B. Goode című dalt énekli, 2011. november 13.
A Johnny B. Goode egy populáris dal, amelyet Chuck Berry írt és énekelt fel először 1958-ban. A dalt később olyan legendás együttesek és énekesek dolgozták fel, mint az AC/DC, az Aerosmith, B.B. King, a Beatles, Bon Jovi, Santana, Celine Dion, Elton John, Elvis Presley, Jerry Lee Lewis, Jimi Hendrix, a Led Zeppelin, Meat Loaf, Prince, Tom Jones vagy a Rolling Stones
A népszerű amerikai filmsztárnál 1991-ben diagnosztizáltak Parkinson-kórt. A Parkinson-kór az Alzheimer-kórhoz hasonló súlyos idegrendszeri betegség, amelynek főbb tünetei a nyugalmi remegés, az izommerevség, a csökkent arcmimika és a lassultság. A betegek számára a mozgás (felállás és elindulás) is gondot jelenthet, de depresszióval és a gondolkodás lelassulásával is jár a betegség.
A Twitter közösségi oldalon sztárok tucatjai vannak fent, köztük Kelly Brook brit manöken is. A színésznőként is ismert 31 éves sztárnak jelenleg 105 ezer követője van, de az utóbbi napokban több olyan vád is napvilágot látott, miszerint az oldalt csak egy rajongó hozta létre. Ezeket a híreszteléseket a szépség saját maga cáfolta meg egy 2011. november 14-én feltöltött felvétellel, amelyen saját maga látható félmeztelenül (a mellét a kezével takarja ki, más nem látszik).
Kelly Brook brit modell, színésznő saját magát fotózza a tükörben - (Fotó: Twitter, 2011. november 14.)