2011. november 2-án egy Mariah Yeater nevű most húsz esztendős lány egy kaliforniai bíróságon tett tanúvallomást, amelyben azt állítja, hogy Justin Bieber amerikai popénekes tavaly október 25-én szexuálisan közösült vele. A lány azt meséli, hogy Bieber állítólag a koncertje után tette magáévá és azt mondta neki, hogy a „szart is ki akarja baszni belőle”. A tanúvallomás szerint a 17 éves tinisztár agresszív volt vele, fogdosta, trágárul beszélt, maga az aktus pedig csak 30 másodpercig tartott, mivel a fiú gyorsan elélvezett. A történetnek van még egy elég merész folytatása, a lány azt állítja Justin arról beszélt neki, hogy ez lesz az első szex az életében, illetve a hölgy azt is próbálja bizonygatni, hogy a nemrég született gyermekének is Bieber az apja. Ugyan már…
Valószínűbbnek tűnik, hogy az egész történet kitalált és csak egy Justin Bieber-rajongó agyalta ki az egészet, de az is lehet, hogy így akarják bemocskolni Bieber nevét. Az viszont kizártnak tűnik, hogy a történet igaz. Egyébként a kaliforniai törvények értelmében, ha tényleg volt nemi aktus az akkor 19 éves lány és a 16 éves énekes között, akkor az nemi erőszaknak minősül a nő részéről. A végén még az is kiderülhet, hogy Bieber az áldozat, mivel ha egy 18 éven felüli személy folytat szexuális kapcsolatot egy 18 éven alulival nemtől függően, akkor az illető nemi erőszakot követ el.
Az ügy tárgyalását decemberben tűzték ki, ott már Justin Biebernek is meg kell jelennie személyesen.

Justin Bieber amerikai énekes, mellette barátnőjének, Selena Gomez amerikai énekes-színésznőnek a keze látható