Az Avatar a világ második legsikeresebb filmje

2010. január 8.

Annyit már most tudhatunk James Cameron Avatar című monumentális filmjéről, hogy a világ legdrágább mozija, a világ negyedik legmagasabb bevételt hozó filmje (és még mindig halad felfelé a toplistákon), és hetek óta a világon mindenhol kasszasiker, azonban most az is kiderült, hogy a  világ második legsikeresebb filmje. A valaha készült legsikeresebb film pedig az 1997-es Titanic, mely 1, 84 milliárdos összbevételt produkált, így Cameron most saját magával áll versenyben az első helyezésért.

Sam Worthington és Zoe Saldana játszik az Avatar című filmben

Németh Kristóf kórházba vonult

2010. január 8.

Németh Kristóf, a Barátok közt Gézáját játszó színész kénytelen volt kórházba vonulni, ugyanis gyulladt bokája miatt napok óta nem tudott lábra állni. Emiatt a sorozatban se forgathat, így szerepét három hétre a 30 éves Karalyos Gábor veszi át, aki jelenleg a Radnóti Színház művésze.

Németh Kristóf 1999 óta játszik a Barátok köztben, 2007 nyarán pedig elvette Nikolett nevű barátnőjét, majd egy évvel rá megszületett fia, Lóránt.

Németh Kristóf

Elhunyt Barcs Sándor, az MTI igazgatója

2010. január 8.

2010. január 7-én, budapesti otthonában, életének 98. évében elhunyt Barcs Sándor magyar nemzetközi labdarúgó-sporttisztviselő, újságíró, politikus, a Rajk-per ülnöke. 1947 és 1980 között a Magyar Távirati Iroda (MTI) vezérigazgatója volt, 1965 és 1974 között a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MUOSZ) elnöke, 1947-től 1985-ig, 38 éven keresztül országgyűlési képviselő volt, az Elnöki Tanács tagja, korábban pedig a Független Kisgazdapárt alelnöke.

Az MLSZ tiszteletbeli elnökének, a FIFA és az UEFA pedig tiszteletbeli tagjának választotta, 2002-ben, 90. születésnapja alkalmából pedig az MTI Örökös Tudósítója aranygyűrűvel és emléklappal tüntette ki Dorogi Sándor, a Magyar Távirati Iroda akkori elnöke.

Barcs Sándort két fia, két lánya és évtizedekkel fiatalabb felesége, Magda asszony gyászolja.

Barcs Sándor 2002-ben a 90. születésnapján

Elvis Presley 75 éves lenne

2010. január 8.

Ma ünnepelné 75. születésnapját Elvis Presley, a Rock ‘n’ Roll koronázatlan királya, aki 1935. január 8-án a Mississippi állambeli Tupelóban látta meg a napvilágot.

Fiatalkorában, 1958 és 1960 között az Egyesült Államok hadseregében katonai szolgálatot teljesített, itt ismerte meg a nála 10 évvel fiatalabb Priscilla Presley színésznőt, aki később a felesége lett. A párnak 1968-ban született meg lánya, Lisa Marie Presley, aki többek között Michael Jackson (1958-2009) és Nicolas Cage felesége is volt.

A “Király” 1954 és 1977 közötti pályafutása során kilenc alkalommal kapta meg Grammy-díjat és számos filmben játszott.

A világ leghíresebb és legnépszerűbb énekese 1977. augusztus 16-án, 42 éves korában drogtúladagolás következtében szívrohamban hunyt el. Halála óta is a legtöbbet kereső elhunyt híresség, a Jailhouse Rock című dala pedig még 2005-ben is vezette a brit listákat, követői pedig még egyházat is alapítottak tiszteletére, és sokan komolyan hiszik, hogy Elvis még mindig él.

Elvis Presley 75. születésnapjára több millió rajongója gyűlt össze világszerte és négylemezes kiadvány jelent meg az Egyesült Államokban, melyen 100 dal idézi fel felejthetetlen pályafutását.

Elvis Presley (1935-1977)

Nagymamáját erőszakolta meg a fiú

2010. január 7.

Letartóztattak egy húszéves amerikai férfit,  Garrett Andrew Douglast mert megerőszakolta nagyanyját. A fiú nem tagadhatta a tényt, mert a 87 éves asszony egyik ismerőse rájuk nyitotta az ajtót, majd azonnal hívta a rendőrséget. Hamarosan a letartóztatott Douglas bevallotta, nem ez volt az első eset. 8 éve, vagyis 12 éves kora óta többszáz alkalommal tette magáévá zavart tudatú nagyanyját, aki időskori elbutulása miatt fell sem fogta, mi történik vele.

A férfi bánja tettét, azonban ennek ellenére vérfertőzés, illetve mentálisan beteg személy elleni nemi erőszak miatt börtönbe zárták.

Képünk illusztráció!

Rachel Weisz az ideális feleség a férfiak szerint

2010. január 7.

A nemrég a fennálásának 76. évfordulóját ünneplő brit Esquire magazin egy különös felmérést végzett olvasóival, akiknek az volt a feladatuk, hogy jelöljenek meg egy ismert nőt, akit feleségül is vennének.

A legtöbb szavazatot a magyar származású hollywoodi színésznő Rachel Weisz kapta, aki 2006-ban Az elszánt diplomata című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapott. A 39 éves brit színésznő Londonban született és nőtt fel, azonban édesanyja egy osztrák tanárnő, még édesapja Weisz György (George Weisz) magyar feltaláló volt, akiknek a zsidóüldözés elől kelett Angliába menekülni. Rachel Weisz 2004-ben házasodott össze A pankrátor című film rendezőjével, Darren Aronofsky-val, és már gyermekük is született.

A képzeletbeli dobogón a színésznőt még két pályatársa a 24 esztendős Keira Knightley és a 34 éves Kate Winslet követi, valamint a felmérésből még az is kiderül, hogy a férfiak legszívesebben Cheryl Cole énekesnőt, Ashley Cole barbadosi származású angol labdarúgó feleségét vinnék az ágyba.

Rachel Weisz

Átadták a People’s Choice Awardsokat

2010. január 7.

2010. január 6-án, Los Angelesben 36. alkalommal adták át az Egyesült Államok legnagyobb közönségdíját, a People’s Choice Awards-ot, melyre idén 60 millió ember szavazott.

A legjobb férfi főszereplő díját Johnny Deppnek ítélték oda, még a legjobb színésznő Sandra Bullock lett, aki ezzel megszerezte ötödik elismerését.

A legjobb független filmnek Quentin Tarantino Becstelen brigantykját (Inglorius Basterdas) választották, melynek főbb szerepeiben Brad Pitt, Diane Kruger, Christopher Waltz és Melanie Laurent látható.

A legjobb R&B előadóművész díját Mariah Carey kapta, a country kategóriában pedig a mindössze 26 éves Carrie Underwood diadalmaskodott.

A legjobb drámai színésznek járó elismerést a Doktor House-t játszó Hugh Laurie kapta, de díjazták a 20 esztendős Taylor Swift country-pop énekesnőt, valamint Katherine Heigl színésznőt, Ashton Kutcher színészt, Miley Cyrus énekes-színésznőt, Lady Gaga amerikai énekesnő pedig két díjjal távozhatott az estéről.

Sandra Bullock és Ryan Reynolds a People's Choice Awards átadási ünnepségén

Angelina kaszkadőr nélkül dolgozik

2010. január 7.

A napokban is folynak a Salt című film forgatásai, melynek főszerepét, egy női CIA-ügynököt az elbűvölő Angelina Jolie alakítja. A 34 éves színésznő a szerepet Tom Cruise orra elől halászta el,  és legutóbb tegnap egy helikopteres jelenetével kápráztatta el a New York-iakat, melyet fekete parókával, véresre mázolt arccal, kaszkadőr nélkül hajtott végre.

Angelina Jolie 2009. december 30-án New Yorkban a Salt forgatásán

Angelina Jolie 2009. december 30-án New Yorkban a Salt forgatásán

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

“A történet szerint véresen, bilincsben kell kiesnie a helikopterből: elég hátborzongató dolgokat kell végigcsinálnia” – mesélte a Reuters hírügynökség munkatársának a film egyik munkatársa.”

Lefestették a brit uralkodócsaládot

2010. január 6.

2010. január 6-án, vagyis ma leplezték le londoni National Portrait Galleryben azt a képsorozatot, melyen a brit uralkodóház tagjai láthatók. Az élethű képek közül a legjobban a Vilmos és Harry herceget ábrázoló mű sikerült, melyen Károly walesi herceg nagyobbik és kisebbik fiát katonai egyenruhában látható.

Vilmos és Harry herceg

Paul Anka újra Budapesten lép fel

2010. január 6.

2010. június 3-án újra Budapesten lép fel Paul Anka kanadai énekes. A koncertet a Papp László Budapest Sportarénában fogják megtartani, ahol már tavaly énekelt a 68 éves zenész.

A libanoni származású, Kanadában született művész eddig több mint 120 lemezt adott ki, és több mint 50 éve van a pályán, ugyanis még tinisztárként kezdte a pályáját olyan dalokkal, mint a Diana, a You Are My Destiny vagy a Put your head on my shoulder.

Paul Anka korábban nemcsak saját magának írt örökzöld dalokat, hanem több világhíres pályatársának is. Az ő munkája Frank Sinatra leghíresebb dala, a My Way, akárcsak a novemberben a hazánkban járt énekes, Tom Jones, akinek a She’s A Lady-t írta, valamint ő írta Michael Jackson legutolsó dalát a This Is It-et.

Paul Anka újra Budapesten lép fel