Archive for 2009. november

Bajnai Gordon a pápánál járt

2009. november 13.

XVI. Benedek pápa magánkihallgatáson fogadta Bajnai Gordont, aki 2009 áprilisától a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, majd a fél órás beszélgetés után a kormányfő egy 1726-ban megjelent kötetet  ajándékozott az idős pápának.

20 éve lépett trónra a japán császár

2009. november 12.

A tokiói Nemzeti Színházban 2009. november 12-én ünnepelték meg Akihito japán császár trónra lépésének 20. és koronázásának 19. évfordulóját, melyen Micsikó császárné is részt vett.

Tom Jones Budapesten

2009. november 12.

Tom Jones Budapesten adott teltházas koncertet (12 ezer ember előtt) a Papp László Sportarénában 2009. november 11-én, ezzel is népszerűsítve a tavalyi év végén megjelent, 24 Hours című új albumát.

A 69 éves világsztár csak 21 órától bűvölte el a magyar közönséget, ugyanis előtte egy fiatal, mindössze 20 éves énekesnő, Florence Rawlings lépett fel, majd nem sokkal utána megjelent a hazájában csak a ‘Hang’ként ismertté vált Tom Jones, aki mellett a 250 négyzetméteres színpadon a 8 fős zenekar és 3 vokalista hölgy is szerephez jutott, és az előadást pedig video kivetítőkkel színesítették.

A 2 órás műsor jelentős részét Tom Jones leghíresebb dalai töltötték ki, így mindenki újra bulizhatott a legjobb számokra. Hallhattuk a Delilah, It’s Not Unusual, What’s New Pussycat?, Green Green Grass Of Home, Kiss, Thunderball, I’ll Never Fall in Love Again, She’s A Lady, It’s Not Unusual, You Can Leave Your Hat On,  Burning Down the House, vagy a Sexbomb című legendás számokat. A ‘Walesi bárd’ utolsó dalakor (címe: Take Me Back to the Party), még a magyar közönséget is megénekeltette.

A koncert szenzációs volt, igazi felejthetetlen élmény, és Mr. Jones is ki tett magáért, aki már nem festi a haját, de mégis fitt, fiatalos, sportos és gyönyörűen énekel és kiválóan táncol és a humora is irigylésre méltó. Itt még futólag meg említeném, hogy az előző sorban Gálvölgyi János és felesége foglalt helyet, akitől autógrammot is sikerült szereznem.

Tom Jones még az életkorával is viccelődött melyet gyakran elfelejtt, ugyanis 30 éves macsóként táncol és énekel a színpadon, annak ellenére, hogy szerinte a 69 egy “nehéz szám”.

Fantasztikus lehet neki, hogy majd’ 70 évesen az egész világot körbe turnézza, több ezer ember előtt énekel és táncol, és nála 40-50 évvel idősebb lányok síkitoznak és táncolnak neki a közönség első sorából.

Az 1940-ben született Tom Jonest 13 éves korábab tuberkolózis támadta meg, emiatt 2 évet az ágyban kellett töltenie, majd 16 évesen feleségül vette szerelmét, akitől egy gyermeke született. Először 2001-ben koncertezett nálunk a Kisstadionban, majd 2006-ban lovaggá ütötte II. Erzsébet királynő, és 2008-ban pedig utcai zenésznek felcsapva énekelt a Temze partján, hogy egy rákellenes szervezet javára 500 fontot gyűjtsön.

Igen, Tom Jones több, mint szexbomba, ő  a férfi és a hang. Legközelebb is várunk, Tommy!

Tom Jones walesi énekes a budapesti koncertjén, 2009. november 11-én

Jane Fonda a mai napig aktív szexuális életet él

2009. november 10.

Jane Fonda, a Hollywood egyik legnagyobb színésznője a Blind című lapnak adott interjújában kifejtette, hogy 71 évesen jobban élvezi a szexet, mint fiatalkorában, annak ellenére, hogy teste már nem a régi, ugyanis gerincműtéten esett át és csípőprotézist visel.

– 30 százalékban az örökölt géneknek, 30 szálalékban a jó szexnek és 30 százalékban a sportnak és a megfelelő táplálkozást is magában foglaló egészséges életmódnak köszönhető a fiatalos külső, a fennmaradó 10 százalék pedig a plasztikai sebész műve – foglalta össze a színésznő, aki negyedik házasságát tervezgeti 67 éves barátjával, Richard Perry-vel.

A színésznő nemcsak a szexben ilyen aktív, ugyanis még mindig nem tett le arról a szándékáról, hogy jövő októberben megmássza a Föld legmagasabb hegyét, a 8850 méter magas Mount Everestet.

Penelopé Cruz és Salma Hayek csak barátok?

2009. november 10.

Egy amerikai újság szerint a két spanyolajkú színésznő, Salma Hayek és Penelopé Cruz mára már a legjobb barátok, de egy alkalommal szexuális kapcsolatot létesítettek egymással.

A 43 éves Salma Hayek idén házasodott először és ő volt az első mexikó nemzetiségű, akit Oscar-díjra jelölték, még 35 éves kolléganője Penelopé Cruz a hírek szerint terhes és idén nyert Oscar-díjat.

A színésznők azóta több filmben is szerepeltek együtt, így például 2004-ben a Las Bandidas-ban is, és a mai napig jó barátnőként tekintenek egymásra.

20 éve döntötték le a Berlini falat

2009. november 10.

Óriási ünnepség sorozattal emlékezett meg Berlin, a német főváros az 1989. november 9-én történt eseményekre, vagyis a Berlini fal ledöntésére.

A megemlékezésen részt vett Németh Miklós magyar miniszterelnök (1988 és 1990) is, ugyanis 20 évvel ezelőtt az 1961-ben emelt fal első tégláját ő ütötte ki, de a megemlékezésen részt vett többek között Horst Köhler német államfő, Angela Merkel kancellár,  Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, és Lech Walesa volt lengyel államfő (1990-1995), akit egy tévéoperatőr véletlenül elütött robogójával, valamint Mihail Gorbacsov (1985-1991), a Szovjetúnió utolsó elnöke, aki így nyilatkozott az esetről: “Az irodámban gyűltünk össze. Megköszöntem, hogy eljöttek, és azt mondtam: semmi olyat nem teszünk, ami komplikálná kapcsolatainkat … 1985-ben megígértem nekik, hogy nem avatkozunk be, és nem is avatkoztunk be” – hangsúlyozta Gorbacsov, aki Ronald Reagan egykori amerikai elnök (1981-1989) után szobrot kapott és hozzátette, véleménye szerint amennyiben a Szovjetunió beavatkozott volna, “kitört volna a harmadik világháború”.

Teri Hatcher nagyon beteg

2009. november 9.

Már Magyarországon is egyre több H1N1 fertőzött betegről számolnak be a lapok, de most kiderült, egy ismert és mellesleg tehetséges színésznő, aki nem más, mint Teri Hacther, is elkapta a betegséget, vagy annak egy vállfaját, akárcsak egy hazai sztár, Fekete Pákó.

A Született feleségek egyik főszerepét játszó 45 éves színésznő sajtósa szerint is nagyon beteg, de már labadozik, és hamarosan újra munkába állhat.

Mik azok a mikronemzetek?

2009. november 9.

A mikronemzetek olyan nemzetközileg nem elismert országok, országrészek, melyek rendszerint kis területűek, és szuverenitását csak az őket kikiáltó kis csoport ismeri el.

Peter Ravn Rasmussen dán történész „Mi a mikronacionalizmus?” című esszéjében fogalmazta meg a mikronemzetek definicóját. A férfi szerint a mikronemzet egy olyan entitás, melyet úgy alkottak és tartanak fenn, mint egy nemzetet vagy egy államot, mely általában magával hordozza a nemzet, és hasonlóképpen az államiság jellemzőit. S habár egy mikronemzetet puszta szórakozásból indítottak el (pl.: Talarossa Királyságot egy unatkozó tizenéves alapította 1979-ben) megvan a lehetősége arra, hogy egy igazi nemzetté fejlődjön, és esetleg elérje az államiságot.

Ilyen mikronemzetek alakultak ki felfedezők utazásai során, melyekben a felfedező önmagát kiáltotta ki uralkodónak, illetve önmaga köré rendezett be udvart az általa felderített területen.

Ilyen királyság volt Charles Marie David Mayréna francia felfedező által 1888-ban megalapított Sedang Királyság, mely a mai Vietnám déli területén volt. Az indokínai kormányzó felkérésére Mayréna egy expedíciót szervezett, hogy békéről tárgyaljanak a helyi őslakosokkal. Azonban ő a helyi törzsfőket megnyerve saját királyságot alapított. Országa gazdaságát megalapozva természeti kincseket szállított volna egy belga üzletembernek fegyverekért cserébe, azonban a francia flotta tengeri blokádja nem tette lehetővé a kereskedelem megindulását. Bélyegeket nyomtatott, saját pénzt veretett, azonban 1890. november 11-én bekövetkezett halálával véget ért állama.

John Clunies-Ross skót hajóskapitány az 1780-as években kolóniát alapított az addig lakatlan Kókusz-szigeteken. 1886-ban Viktória királynő örökadományként birtoklási jogot adott a családjának a Brit Birodalom szigete fölött. A család egy gazdasági birodalmat épített és a család a szigetekből királyságot hozott létre.  A világháborúk után közigazgatási területébe sorolták, majd Szingapúr, végül Ausztrália ellenőrzése alá került, majd 1978-ban II. Ross (1928-) két és fél fontért eladta a szigetet Ausztráliának, 1983-ban pedig az ausztrál kormány az “uralkodót” a szigetek elhagyására kötelezte.

Az 1960-as és az 1970-es évektől ismét elkezdődött a mikronemzetek alapítása. Ezek közül az elsőt, a Sealand Hercegséget 1967. szeptember 2-án alapította az akkor 35 éves Paddy Roy Bates, korábbi angol hadnagy, majd kikiáltotta magát az „ország” hercegének.  Maga a sziget egy II. világháborús tengeri erőd, a Rought Towers, mely kívül feküdt a háború utáni Anglia 3 tengeri mérföldes tengeri határán, ily módon kiáltotta ki Bates hercegségét.

Az önerőből kikiáltott, de nem regisztrált államszerű egység, a Sealand Hercegség az Északi-tengeren található, az Egyesült Királyság partjaitól néhány kilométerre. A „hercegség” címerében olvasható a család mottója: E Mare Libertas, vagyis „Szabadság a tengerből”. Az országot csak Anglia ismerte el hivatalosan önálló államként.

Az Egyesült Királyság mint hajót követelte vissza a területet, azonban a brit bíróság megállapította, hogy mivel a tengeri határon túl van a platform így nincs joga döntést hozni a kérdésben. Innen a függetlensége.

1975 szeptemberében Roy, Sealand hercege alkotmányt bocsátott ki, melynek megírására Alexander Gottfried Achenbach-ot kérte fel. A férfi német állampolgár volt, azonban a herceg sealandi állampolgárságot ajánlott föl neki és kinevezte miniszterelnökévé, valamint a tanácsadói kabinetjének elnökévé.

1978 augusztusában Achenbach miniszter elérkezettnek látta az időt, amikor a herceg elutazott a szigetről, hogy az önálló országgá nyilvánított terület fölött átvegye az irányítást. Ezt a lépést a ma száműzetésbe vonult kormány azzal magyarázza, hogy a herceg megpróbálta eladni az ország területét lemondva hercegi címéről ezzel megsértve az alkotmányt, így a kormány feladata volt, hogy átvegye a hatalmat.

Achenbach üzletember lévén német és holland származású zsoldoskatonákat üzleti tárgyalás címszóval a szigetre hozatott, majd segítségükkel indította meg a „sealandi korona” elleni támadását. Az akció kulcspontja a régensherceg (Őfelsége Michael herceg, Michael Bates) elrablása volt, mely biztosította volna a hatalom átadását. A régensherceget a sziget állóoszlopaiban lévő szobák egyikéből kialakított cellába zárták, majd túszként egy holland hajóra tették. Miután a fiút pénz és útlevél nélkül Hollandiában partra vetették, a távollevő herceg zsoldosokat toborzott, majd felfegyverzett embereivel helikopteren visszarepült Sealandre. Ezt követően az ellenálló erők megadták magukat, és a herceg visszaszerezte az irányítást a hercegsége felett, a puccs német és holland résztvevőit pedig Achenbach-hal egyetemben hadifogolyként elfogta. Hollandia és Németország kormányai közös petícióban fordultak Londonhoz állampolgáraik szabadon engedése ügyében, azonban az, a korábbi bírósági végzés értelmében kijelentette, hogy nem avatkozik közbe a Sealand Hercegséggel kapcsolatos ügyekbe, mivel az Egyesült Királyságnak nincs joga a sziget felett, lévén az kívül fekszik a 3 tengeri mérföldes körzetén.

Achenbach elfogadta a sealandi állampolgárságot, így őt a sealandi törvények alapján (melyeket saját maga dolgozott ki) felségárulás bűne miatt kell elítélni. Németország ezt elutasította, mondván, hogy Sealand nem elismert ország, így nem létezik sealandi állampolgárság, ami alapján elítélhetnék Achenbach-ot. Így további párbeszédek következtek: a német követ most már közvetlen Sealenddel tárgyalt. Azt, hogy közvetlen hozzájuk küldték a követet a szigetország úgy értelmezi, hogy Németország elismeri függetlenségét, mivel egyenjogú tárgyalópartnerként tekint rá.

A tárgyalásokat siker koronázta, a herceg elengedte a holland és német hadifoglyokat, azonban a felségárulással vádolt miniszterelnököt nem. A Genfi Egyezmény értelmében az összes hadifoglyot el kellett engednie, így hamarosan a lázadó miniszterelnök is távozhatott. Az 1978-as Sealandi puccs, mely a Sealand Hercegség és az Achenbach miniszterelnök holland, illetve német zsoldos csapatai között zajlott és mindkét fél oldaláról veszteség nélkül ért véget.

A kis országot idővel felfedezte a maffia is: egyre több hamis sealandi útlevél jelent meg. Összesen kb. 150 000 hamis útlevél került forgalomba. A Miamiban 1997-ben meggyilkolt Gianni Versace olasz divattervező gyilkosa szintén sealandi útlevéllel igyekezett hamis személyazonosságot teremteni magának. Az állam létezésének fenntartására saját pénzt verettek, bélyegeket nyomtattak, sőt, saját rendszámtáblát is készítettek.

A Sealandi Hercegség terület 550 m², népessége 10 állandó lakos, hivatalos nyelve az angol, az államfő tisztséget a herceg, Paddy Roy Bates látja el, míg a kormányfő a fia, Michael Bates.

Roy, Sealand hercege (sz. 1922) 1944-ben vette el a 18 éves angol modellt, akiből 1967-ben Joan, Sealand hercegnője (sz. 1926) lett. Az uralkodópárnak két gyermeke született, Penelopé hercegnő (sz. 1950) és a trónörökös, Michael herceg (sz. 1952). Michaelnek két fia van, James herceg (sz. 1986) és Liam herceg (sz. 1988).

Hasonló típusú mikronemzet alakult meg nem egészen egy évvel később, 1968-ban az Adriai-tengerben 11 km-re Olaszország partjaitól, a Rózsa-szigeti Köztársaság néven, hivatalos nyelvén Respubliko de la Insulo de la Rozoj. A mesterséges szigeten Giorgio Rosa, korábbi olasz mérnök rendezte be államát 0,0004 km² területen. Az olasz kormány válaszul Rosa adóelmaradásaira az olasz csendőrség négy emberét és egy adógyűjtőt küldött a szigetre. A mesterséges sziget kormányának tiltakozására, miszerint Olaszország megsértette nemzete szuverenitását, az Olasz Haditengerészet felrobbantotta a létesítményt, melyet a száműzetéseibe vonult kormány megörökített bélyegein.

A Seborga Hercegség szintén Olaszország területén lévő mikronemzet, melyet Giorgio Crabone (sz. 1936) alapította 1963-ban, mint a történelmi Seborga Hercegség (954-1946) jogutódját. I. György néven a választásos monarchia élén kormányozza a falut, melynek 1999-ben 362 lakosa volt. A helyi virág virágtermesztők csoportjának vezetőjét, Crabone-t 1963-ban herceggé választották I. György néven, majd 1995. szeptember 24-én megerősítettek címében: életre szóló hercegi címet kapott.

Seborga memzeti valutáját az International Bank is elismeri a település határain belül. Seborga tagja a Nem Képviselt Nemzetek és Közösségek Szervezetének és 10 országban rendelkezik konzulátussal, de sem Olaszország, sem a világ egyetlen másik országa nem ismeri el függetlenségét.

1995. április 23-án népszavazást rendeztek a 4 km²-es városban, melynek 98%-a a függetlenség mellett szavazott.

Manapság a világon közel 20-30 mikronemzet létezik, azonban egyiket sem ismerték el. Aerican Birodalom néven az 5 éves Eric Lis alapított mikronemzetet, melyet „császár”ként kormányoz azóta is, de egy brit filmes, Danny Wallace is alapított “birodalmat”, akárcsak Kevin Baugh, aki diktátorként kormányozza Molossiát.

Új alelnököt választott a Magyar Egység Párt

2009. november 9.

2009. november 8-án, déli tizenkettő órakor Mészáros Márton, a 2004-ben alapított Magyar Egység Párt (MEP) elnöke megnyitotta a párt 3. nagygyűlést, melyen részt vett a párt hat fős vezetősége.

Tekintettel arra, hogy a leköszönő alelnök, Borsos Éva négy éves mandátuma lejárt, új alelnököt választott a 100 tagot számláló párt vezetősége.

A szavazás eredményeképpen Székely Juditot választotta meg a párt 60%-a, míg Borsos a szavazatok 40%-át szerezte meg. A frissen megválasztott új alelnökasszony 2009. november 9-án, este hat órakor tette le esküjét a párt elnökének.

Johnny Depp Angelina Jolie-val, Helen Mirren pedig Szabó Istvánnal forgat

2009. november 8.

Az elmúlt hetekben számos művész adott ki közleményt új filmjeivel kapcsolatban. Most ezeket gyűjtöttem össze.

Pár napja hozták nyilvánosságra Angelina Jolie legújabb filmjének, a Salt-nak az előzetesét, melyet csak jövő nyáron fognak bemutatni, azonban a 34 éves színésznő már aláírta a Wanted és a Kung Fu Panda második részének folytatását, és a The Tourist című thriller szerepére is leszerződött. A jövő év elején forgatandó film másik főszereplő Johnny Depp lesz.

Clint Eastwood habár színészként már nem fog visszaköszönni a képernyőről, filmjeit még láthatjuk, ugyanis ha minden jól megy még decemberben bemutatják Oscar-esélyes Invictus című Nelson Mandela-életét feldolgozó filmjét, melynek főszerepét Morgan Freeman játssza, és a jövő év elejétől újabb filmbe fogja beleásni magát, melynek címe: Hereafter.

Diane Keaton 14 éve nem játszott együtt Steve Martinnal, azonban most a From Zero to Sixty című film kapcsán újra egy filmben szerepelnek.

Morgan Freeman és Jack Nicholson is ismét együtt játszhat, a film címe pedig Dirty Old Men, azaz Mocskos vénemberek lesznek.

Reese Witherspoonnak tizenöt filmszerepet kínáltak fel, azonban a legközelebbi bemutatója is csak egy év múlva lesz esedékes.

Julie Christie már rég nem szerepel aktívan filmekben, azonban jövőre két filmmel fog előrukkolni, melyeknek címe: Glorious 39, és New York, I Love You.

Andy Garcia pedig egy újabb Ernest Hemingway-filmet tervez, melyet nem csak rendezni akar, hanem szerepelne is benne.

A világhírű magyar rendező, Szabó István fogja megfilmesíteni Szabó Magda (1917-2008) Az ajtó című regényét, melynek főszerepére az Oscar-díjas Helen Mirren-t szerződtette le, aki Magyarországon és Németországban is fog játszani a filmben.