Archive for 2009. november

Letartóztatták Sean Penn fiát

2009. november 5.

Letartóztatták Sean Penn amerika színész, 16 éves fiát Hopper Jack Pennt. A kétszeres Oscar-díjas színész-rendező 13 év házasság után vállik feleségétől, a színtén szakmabeli Robin Wright-tól és most pedig az iskolában tartóztatták le tinédzser fiát. A Los Angeles-i sheriff irodája nem tette közzé, hogy mit követett el a gyerek, de már egy hete őrizetben van.

Foci – Bajnokok Ligája – Fiorentina-Debrecen

2009. november 5.

Az olasz Fiorentina csapata 5-2-re porolta el a Debrecent a Bajnokok Ligája mérkőzésen 2009. november 4-én, az olaszországi nagyvárosban, Firenzében.

Kate Hudson szex- és alkoholfüggő

2009. november 4.

Kate Hudson amerikai színésznő, Goldie Hawn 30 éves lánya elárulta nem csak alkohol, hanem drogfüggő is és új filmszerepe miatt azédességekről és a hamburgerről, valamint italról is le kellett mondania.

– Szeretek meginni egy-két pohár bort esténként, ha pedig bulizni megyek, tequilát iszom, mert azt egyszerűen imádom!  – mondta a szőke színésznő, akinek nemrég született gyermeke.

Kate Hudson nem sokkal korábban pedig arról nyilatkozott a brit Elle-nek, hogyszeret nő lenni, és szexfüggő.

Magyar filmdíjak Spanyolországból

2009. november 4.

Almási Tamás Puskás Hungary című filmje nyerte a legjobb dokumentumfilm díját az 53. Valladolidi Flmfesztiválon, Spanyolországban. Verebes István fiának, Peter Sparrow-nak a legújabb, 1 című rendezését és a Made in Hungária című filmünket is díjazták, ugyanis ez a két film kapta megosztva a granadai fiatal filmrendezők fesztiválján a közönségdíját.

Paul Newman halottan is jótékonykodik

2009. november 4.

A tavaly, 83 éves korában elhunyt magyar származású Paul Newman (1925-2008) amerikai mozilegenda még mindig a legjótékonyabb sztárok listáján az első helyen szerepel, ugyanis a felmérés szerint a legtöbbet jótékonykodó híresség. A világsztár olyan emberbarátokat utasított maga mögé, mint Brad Pitt és Angelina Jolie, vagy éppen Mel Gibson. Az 1941-ben alapított Parade magazin november elsején megjelenő felmérése alapján a színész életében körülbelül 21 millió dollárt áldozott jótékonyságra és többször volt esélyes a Béke Nobel-díjra.

A jó ügyek között, amiket Newman támogatott, ott volt az oktatás és a környezetvédelem egyaránt, a munka pedig nem ért véget, mivel a Newman´s Own alapítvány a mai napig működik.

A felmérés második helyén Hollywood álompárja, Brad Pitt és Angelina Jolie végzett, akik személyes vagyonukból eddig közel 14 millió dollárt fordítottak valamilyen nemes ügyre.

Elhunyt Lossonczy Tamás

2009. november 4.

Életének 105. évében, 2009. november 3-án, Budapesti otthonában elhunyt Lossonczy Tamás festőművész. Lossonczy 1904. augusztus 12-én született, majd 1926-ban elvégezte Képzőművészeti Főiskolát, és elvette feleségét. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja volt és 1994-ben Kossuth-díjban részesült. Még időskorában is aktívan dolgozott, legutóbbi kiállítás a nyáron nyílt a Magyar Nemzeti Galériában a festő 100 és 105 éves kora között készült műveiből. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti.

Kapócs Zsóka Karádyként hódít

2009. november 4.

Közönségsiker lett Kapócs Zsóka főszereplésével készült már 60 előadást megélt „Ma a tiéd vagyok!” című estje, amelyben a színésznő Karády Katalin dalait adja elő. Az előadásban hallható dalokból, most, november 1-jén megjelent az egykori szépségkirálynő első lemeze.

Bill Clintont Koszovóban istenítik

2009. november 4.

Koszovóban hősként tisztelik az egykori amerikai elnököt, BilL Clintont, aki november 1-jén látogatott el a 2008-ban függetlenné vállt 10 887 km²-es kisországba, ahol felavatott egy róla mintázott 3 és fél méteres szobrot.
Az ENSZ ellenőrzése alatt áló fővárosban, Prishtinában, ahol a becslések szerint 500 ezer ember él tömegek ezrei köszöntötték az 1999-es szerbiai NATO-hadjáratot elindító Clintont, akiről utcát is elneveztek: a helyi Lenin utat átkeresztelték Bill Clinton sugárútra.
 
“Soha nem képzeltem volna, hogy egy ekkora szobrot állítsanak nekem” – mondta Clinton a 900 kilogrammos, aranyszínűre festett alkotás láttán, amely álló helyzetben, felemelt bal kezében egy dossziét tartva ábrázolja őt.

A volt elnök felszólalt a parlamentben is: arra kérte a képviselőket, hogy a forduljanak a múlttól a jövő felé, és megígérte, hogy az amerikai kormányzat és nép továbbra is támogatni fogja a Jugoszláviából kiszakadt autonom tartomány függetlenségét.

Az ország hőseinek imádata ként van az előző amerikai elnökről, George Bushról és az egykori brit miniszterelnökről, Tony Blair-ről elnevezett utca is, de már készül Teréz anya, Hillary Clinton, és Barack Obama szobor is.

A Koszovói Köztársaság a Balkán-félszigeten található és önállóságát Amerika segítségével kiáltotta ki, melyet eddig hatvankét állam ismerte el a világon, köztük Magyarország.

Angelina Jolie a nők jogaiért kűzd és halloween-partin bolondozik

2009. november 2.

A minap Angelina Jolie és élettársa, Brad Pitt egy hollywoodi étteremben ebédelt, majd a “Half the Sky” című könyvvel a kezében távozott a szépséges színésznő. Angelina szokásához híven gyönyörű volt, még párja öszülő szakálla igencsak megnőtt.

Köztudott tény, hogy a 34 éves sztármami az ENSZ jószolgálati nagyköveteként is aktívan tevékenykedik, amihez az emberi jogok – a nők jogainak – támogatása is hozzátartozik. Ezek után nem meglepő, hogy Angelina egy, a világ szegény országaiban élő nők mindennapi megpróbáltatásairól szóló könyvet olvas, mellesleg, még a két  írót is támogatja.

Október 31-én, a boszorkányok, kísértetek és szellemek ünnepén pedig Jolie, Pitt és négy gyerekük csatlakozott az utcán Halloweenozókhoz, akárcsak az Amerikai Egyesült Államok elnöke Barack Obama, a színész Mickey Rourke, a modell Heidi Klum, és a közszereplő celeb Paris Hilton, akit szexuális zaklatás ért.

Mel Gibson nyolcadszorra is apa lett

2009. november 2.

Mel Gibson október 30-án, avagy most pénteken egy időre lerázta Brad Pittet a legnagyobb családdal bíró színészek csatájában, ugyanis megszületett nyolcadik gyereke.

A kisbaba anyja az a 39 éves Oksana Grigorieva orosz énekesnő, aki miatt ott hagyta az 53 éves színész-rendező a feleségét, Robyn Moore-t, akivel 29 évet élt házasságban és akivel hat fiúkat valamint egy egy lányukat nevelték. A színész azonban csak áprilisban jelent meg először a nyilvánosság előtt új barátnőjével, aki most életet adott szerelmük gyümölcsének.

A pici neve és neme egyelőre titok, a kórházból csak annyit szivárogtattak ki, hogy teljesen egészséges, pedig csak decemberben kellett volna megérkeznie.